José Sosa visszatért Törökországba – hivatalos
Az argentin középpályás 19 meccsen 3 gólpasszt jegyzett a Milanban.
Az argentin középpályás 19 meccsen 3 gólpasszt jegyzett a Milanban.
Közel 200 millió eurót fordított játékosigazolásra a vezetőség.
Stefan Simic, a csapat cseh utánpótlás válogatott védője végül a Crotonéban kötött ki. Simic a…
A 22 éves támadó 5 év után távozik Milánóból.
A 29 éves horvát csatár a klub 11. igazolása ezen a nyáron.
Szerda délután a spanyol bajnokságban szereplő Villarreal bejelentette Carlos Bacca érkezését. Immáron hivatalos, hogy Bacca…
A 23 éves játékos négy évre szóló szerződést kötött a spanyolokkal.
Leonel Vangioni 12 hónap után elköszönt a Milantól, ugyanis a C.F. Monterreyben folytatja pályafutását. A…
A Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Milan olasz válogatott védőjét. Mint…
A Genoa a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kötelező vételi joggal kölcsönvette Gianluca Lapadulát. A…
A Serie A holtszezonjának egyik legérdekesebb átigazolását jelentették be: Leonardo Bonucci, a címvédő Juventus labdarúgócsapatának…
Immáron hivatalos, hogy Andrea Bertolacci visszatér korábbi együtteséhez, a Genoához. Szombaton a Genoa a hivatalos…
A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Gianluigi Donnarumma bátyját, Antoniót a görög…
Immáron hivatalos, hogy Juraj Kucka két év után távozik a Milanból és a török élvonalban…
Conti a klub hetedik nyári igazolása és 5 évre szóló szerződést írt alá.
Az olasz másodosztályban szereplő Ternana a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a soron következő szezonra…
A 23 éves játékos a Bayer Leverkusentől érkezett a Milanhoz.
A Serie A-ban szereplő Bologna a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte Andrea Polit. A…
A 26 éves csatár a Sunderlandtől érkezik kötelező vételi opcióval.