Címke: balotelli
Balotelli és Alex eltiltott
Eltiltás miatt Mario Balotelli és Alex sem léphet pályára hétfőn a Hellas Verona ellen. Balotelli…
Extrém utcai sportkocsi az Aston Martintól
Bár a légkondicionálóját és 16 wattos audioberendezését megtarthatta, jelentős fogyókúrának vetették alá a donormodellt, azaz a V8 Vantage S-t. Ugyanakkor erősebb lett a motorja is, ráadásul számtalan aerodinamikai kiegészítőt is kapott az új Vantage GT8.
Balotelli döntött, nem akar visszatérni a Liverpoolhoz
Mario Balotelli, a Milan olasz kölcsönjátékosa világossá tette, hogy a szezon végén nem áll szándékában…
A Liverpool nem ragaszkodik Balotellihez
Olasz lapértesülés szerint az angol élvonalban szereplő Liverpool hajlandó további egy évre meghosszabbítani Mario Balotelli…
Gutierrez: Minden adott egy jó eredmény eléréséhez
A Haas versenyzőjének, Esteban Gutierreznek két futam után sem sikerült a pontszerzés, holott úgy érzi, az autó és az ő tempója is adott egy jó helyezés megszerzéséhez.
Ismét magabiztos siker a franciák ellen – Döntőben a Benedek-csapat
A trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, mint a csoportmeccsek során ismét hat góllal győzött férfiválogatottunk a franciákkal szemben. Varga Daniék így ott vannak a holnapi fináléban. A mérkőzés elején Varga Dani lövését még védte a francia kapus, de Háraiét már nem tudta, 1-0. A túloldalon szinte azonnal jött a válasz, Szivóst szórták ki, Kovacsevics pedig nem […]
Három csapatnál köthet ki jövőre Verstappen
A pilóta apja nyilatkozott úgy, hogy a versenyző három F1-es csapat valamelyikénél fog versenyezni jövőre – a Toro Rosso nincs az opciók között, a Red Bull Kvjatot áldozhatja be érte.
89 éve született Puskás Ferenc
Ma ünnepelné 89. születésnapját Puskás Ferenc, a leghíresebb magyar. Mint minden évben, az MLSZ vezetői idén is a székház falán található emléktáblánál idézték fel az Aranycsapat legendájának emlékét.
Rossi már történelem: 20 éve a világbajnokság mezőnyében
Jelentős évfordulóhoz érkezett Valentino Rossi pályafutása: 20 éve, azaz 1996. március 31-én rendezték azt a Malajziai Nagydíjat, amelyen az akkor csupán 17 éves motoros bemutatkozott a világbajnokság 125 köbcentis géposztályában. A többi – ahogy mondani szokás – már történelem.
Balotelli ott akar lenni az Európa-bajnokságon
Mario Balotelli, a Milan csatára elhatározta, a bajnokság hátralévő részében mindent megtesz azért, hogy ott…
Kvjat szerint Bahreinben is előreléphetnek
A Red Bull orosz F1-es pilótája szerint fejlődtek és akár Bahreinben is versenyképesek lehetnek. Azt is elmondta, hogy miért szereti az éjszakai futamot és azt is, hogy hol lehet szerinte majd izgalom.
Red Bull: Egyik fent, másik lent
Egészen különböző nagydíja volt a Red Bull két pilótájának: Daniel Ricciardo egyik legjobb hazai futamát teljesítette negyedik helyezéssel, csapattársa, Danyiil Kvjat azonban elindulni sem tudott.
Balotelli kalandja a végéhez közeledik
A szerelmi történet az olasz támadó és a Milan között hamarosan véget ér. Mario Balotelli…
Regionális Liga: A Jug Dubrovnik visszahódította a bajnoki címet!
Az első félidőig tudta tartani a Rijeka a Dubrovnikkal a lépést, utána azonban ellenállhatatlan volt a Jug. A hét elején a Jug érzékeny veszteséget szenvedett, hiszen, mint megírtuk, Felipe Perrone kés alá feküdt, így Regionális Liga alapszakaszának gólkirálya nem vehetett részt a négyes fináléban. A Jug azonban az elődöntőben nem érezte a hiányát, hiszen magabiztosan […]
Mihajlovic újabb esélyt ad Balotellinek a bizonyításra
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Mario Balotelli lesz Carlos Bacca társa a hétvégi Sassuolo elleni…
Férfi Ob I/b: Tovább menetel a Neptun
Rangadót nyert a friss Téli Kupa-győztes csapat, méghozzá az YBL-t verte Beszédes Csaba együttese. Jó formában van a Neptun gárdája, hiszen múlt héten a Téli Kupát nyertékk meg, most pedig egy rangadót nyertek az YBL ellen. A férfi Ob I/b B-csoportjának két éllovasa találkozott tegnap a Hajósban. A két együttes között hét egység volt a […]
A Milannak és a Liverpoolnak sem kell Balotelli
Angol lapértesülések szerint végre sikerült vevőt találnia a Liverpoolnak, amely eladná Mario Balotellit. Balotelli 2015…
Áll a bál, Mihajlovic kifakadt Balotellire
Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője dühös volt a Genoa elleni mérkőzés után. A találkozó lefújását…
Elektromos Opel, megfizethető áron
Az Opel történetének legnagyobb modelloffenzívájának részeként – 29 új modell 2016 és 2020 között -, már jövőre megjelenik a márka kínálatában egy forradalmian új elektromos autó, jövőbe mutató akkutechnikával és megfizethető árért.
Balotelli nem kell a Milannak; Pavoletti jöhet?
Olasz lapértesülések szerint az AC Milan labdarúgócsapata nem kívánja szerződtetni Mario Balotellit. A Tuttosport azt…


























