Címke: Címlap
Már több mint 1600 önkéntes jelentkezett a budapesti atlétikai vb-re
Tíz nappal az indulás után már több mint 1600-an regisztráltak az önkéntes programba a jövő évi, budapesti atlétikai világbajnokságra. A leendő önkéntesek között egyaránt vannak középiskolások, egyetemisták, dolgozók és nyugdíjasok – számoltak be róla a szervezők. Az ország minden szegletéből nagy az érdeklődés, de a legtöbben Budapestről és Pest megyéből jelentkeztek. A legidősebb regisztrált önkéntes […]
Ma 123 éves szeretett klubunk, az AC Milan
Isten éltesse sokáig a világ egyik legsikeresebb klubját!
The post Ma 123 éves szeretett klubunk, az AC Milan appeared first on AC Milan Club Budapest.
Két magyar indult a snowboard krossz-világkupaversenyen
Első alkalommal képviselte két versenyző is a magyar színeket a hódeszkások krossz-világkupa sorozatában. A szövetség tájékoztatása szerint az olaszországi Cerviniában zajló viadal csütörtöki selejtezőjében Brunner Blanca és Vincze Zsófia is rajthoz állt, a versenyt rendkívül nehéz körülmények között, szakadó hóban és ködben rendezték meg, néhány igazán tapasztalt sportoló nem is vállalta az indulást. A selejtezőben […]
Magyar sportdiplomáciai siker az FIM-nél
A zöld asztalnál ért el nagy sikert a magyar salakmotorsport: Füzesséry Eriket beválasztották a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) Pályaverseny Bizottságába. Az FIM Igazgatótanácsának döntése azért is kiemelkedő hír számunkra, mert hosszú évek óta nem volt magyar a testületben, legutóbb a néhai Daragó István töltött be pozíciót ebben a testületben. A napokban megválasztott bizottság igazgatója, első […]
Ju-jitsu ob vb- és Eb-kvalifikációval
A vírushelyzet miatt két év kihagyást követően ismét megrendezték – az immáron – V. Ju-Jitsu Magyar Bajnokságot. A helyszín ezúttal a jászberényi JP Aréna volt, mely 2020-ban nyitotta meg kapuit, ám a város nem először ad otthont ju-jitsu viadalnak. A jászság szívében komoly múltra tekintenek vissza a ju-jitsu jellegű versenyek, sőt a szakszövetség újjáalakulását követően […]
Ibrahimovic: “Azért térek vissza, hogy a különbséget jelentsem”
„Ha megkérdezik tőlem, hogy megbántam-e, akkor a válaszom az, hogy nem.”
The post Ibrahimovic: “Azért térek vissza, hogy a különbséget jelentsem” appeared first on AC Milan Club Budapest.
A Milan elveszítette az Arsenal elleni meccset
Arsenal-Milan 2-1.
The post A Milan elveszítette az Arsenal elleni meccset appeared first on AC Milan Club Budapest.
Átadták a Kőbányai BringArénát
Vasárnap átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által akkreditált kerékpáros fapályáját, a Kőbányai BringArénát. „Ebben az évben a kerékpározás tekintetében van mit ünnepelni” – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár. Felidézte: májusban Magyarországon rendezték előbb a Giro d’Italia nagy rajtját, majd az eddigi legmagasabb színvonalú Tour de Hongrie-t. A viadalról nemrég kiderült, jövőre már […]
Európa legjobbjaival kezdődik a hazai pankrátorszezon
Nem kell sokat várni az újévben, hiszen a Passion Pro 7 harcosai Budapesten, az Analog Music Hallban már február 19-én, vasárnap megmozgatják a szemizmokat. A show visszatér egy korábbi, rendkívül sikeres eseményük helyszínére a fővárosban, ahol hatalmas párharcok, utánozhatatlan mozdulatok várnak mindenkit. Európa legjobb díjbirkózói közül többen is a ringbe lépnek. Az eddigi bejelentettek közül Metehan […]
Egy nap az utánpótlásért: telt ház előtt kezdődött meg a konferencia
Csütörtök délelőtt telt házas közönség előtt megkezdődött a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferencia. A fiatalok sportjának aktuális témáit boncolgató rendezvényt az Utanpotlassport.hu szerkesztősége szervezte a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével. Az Egy nap az utánpótlásért című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is klasszis előadók beszélnek a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, […]
Nagyobb állami támogatást kapnak a nem olimpiai sportágak 2023-ban
Megtartotta ünnepélyes évzáróját a Nemzeti Versenysport Szövetség. A Radisson Blu Béke Hotelben többek között a sportért felelős államtitkár is köszöntötte a sportolókat, sportvezetőket, és osztott meg fontos információkat. Dr. Schmidt Ádám elmondta: van mit ünnepelni, hiszen az NVESZ sportágai idén is sikeresek voltak, a nyári birminghami Világjátékokon pedig 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt a magyar […]
Pioli: “A negatív tapasztalatok segítettek fejlődni, nem a pozitívak”
A Milan vezetőedzője terjedelmes interjút adott a Sky műsorában.
The post Pioli: “A negatív tapasztalatok segítettek fejlődni, nem a pozitívak” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Adventi aranyak a dél-afrikai nyárból
A Dél-Afrikai Köztársaságban, Mokopane mellett, a Nyl Biodiversity Dam vízterületen rendezték meg a II. Free Style Method Feeder Horgász Világbajnokságot, amelyre a magyar csapat címvédőként érkezett. Az elmúlt hét évben annyira megerősödött a hazai mezőny, hogy a világbajnokságra utazó nemzeti válogatottba már bekerülni is remek eredmény és egyben rendkívül nagy megtiszteltetés. Nemzeti válogatottunk szerencsére elbírta […]
Polgár Juditot beiktatták a sportág Hírességek Csarnokába
Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakkozók Hírességek Csarnokába Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát. „Több évtized munkájának az elismerése, amibe a sakkozóként elért eredményeim mellett a sakk oktatási eszközként való használatát és a nők sakk iránti orientációjának ösztönzését népszerűsítő munkám is beletartozik” – mondta beszédében Polgár Judit, menedzsmentjének tájékoztatása szerint. A sportág halhatatlanjainak […]
Négy meccs vár a Milanra decemberben
A klub jövő hétre is bejelentett egy mérkőzést a dubaji turné előtt.
The post Négy meccs vár a Milanra decemberben appeared first on AC Milan Club Budapest.
Lubics Szilvia nyerte az antarktiszi ultramaratont!
A női mezőnyben Lubics Szilvia győzedelmeskedett az Antarktiszon megrendezett ultramaratonon, Roskovics Miklós pedig az ötödik helyen ért célba a hatnapos viadalon. A verseny hivatalos honlapja szerint a 48 éves Lubics az extrém körülmények ellenére több mint 197 kilométert teljesített, sőt, a verseny csütörtöki zárónapján futotta a legtöbbet, 50.4 kilométert, ezzel pedig 23 ország 43 indulója […]
Öt éremmel a magyarok nyerték a nemzetek versenyét a teqball vb-n
Fantasztikus magyar szereplés a teqball-világbajnokságon. A németországi viadalról minden magyar induló éremmel térhet haza, amire korábban még soha nem volt példa. A Nürnbergben megrendezett világversenyen Vasas Lea duplázott. Női párosban Janicsek Zsanettel, vegyespárosban pedig Bakó Ádámmal aranyérmet szerzett. A dobogó második fokára állhatott fel a Bakó Ádám, Blázsovics Ádám alkotta férfi páros, valamint szintén ezüstérmes lett Izsák Anna is női egyéniben. Az ötödik érmet Blázsovics […]
Klasszist verve világbajnok Szvitacs Alexa
Paralimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Szvitacs Alexa kategóriájában aranyérmet nyert a para-asztaliteniszezők spanyolországi világbajnokságán. A magyar paralimpiai csapat közösségi oldalának tájékoztatása alapján a granadai viadalon Szvitacs a szombati fináléban az ausztrál színekben játszó, egyéniben háromszoros, összességében hatszoros paralimpiai bajnok Lei Li Na ellen győzött 3-1-re. A magyar sportoló ezzel visszavágott 34 éves, kínai születésű klasszis ellenfelének a […]
A Silvestri-Váradi kettős világkupa-aranyat nyert Bangkokban
Világkupa-győzelemmel fejezte be az idei évet a Világjátékok 4. helyezett magyar páros. Andrea Silvestri és Váradi Martina Bangkokban lépett parkettre a profi latin világkupán. A kiváló magyar duó egy thaiföldi és egy izlandi duót megelőzve felállhatott a dobogó legfelső fokára. A hatos döntőben táncolt egy másik thaiföldi kettős, valamint egy olasz és egy Fülöp-szigeteki páros. […]
Hét magyar aranyérem Antalyában
Hét arany-, kilenc ezüst- és tíz bronzéremmel zártak a magyar versenyzők az Antalyában rendezett kick-box Európa-bajnokságon. A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre is pályázó sportág törökországi kontinenstornáján – melyen 39 ország több mint 900 versenyzője indult – Fésű Lajos duplázott, ami kis híján Szmolek Emánuelnek is összejött – közölte a Magyar Kick-box Szakszövetség. A pointfightingban […]






















