
Maradona újra edző lesz
A világ által egykor méltán csodált Diego Maradona néhány év kihagyás után újra leül a kispadra.
A világ által egykor méltán csodált Diego Maradona néhány év kihagyás után újra leül a kispadra.
Az OTP Bank Liga 29. fordulójának bíróküldése Karakó Ferenc betegsége miatt megváltozik.
Kedd este ahogy Európa nagy részén, úgy Olaszországban is lezárult a januári átigazolási időszak és…
A Fradit csak döntetlent ért el a Miskolc otthonában, az UVSE megszerezte második győzelmét is, a BVSC a Kőérben lepte meg a Honvédot, az Eger Kaposváron gyűjtötte be a három pontot, míg az OSC Debrecenben gázolt. Három találkozót elhalasztottak a rossz időjárási körülmények miatt a férfi Ob I 13. fordulójából, de így is öt meccs […]
A londoni olimpián kajaknégyesben ezüstérmes Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid, valamint a világbajnok kenus, Lakatos Zsanett az Újpesti TE kajak-kenu szakosztályában folytatja pályafutását – jelentették be a klub szerdai sajtótájékoztatóján. A sportolók a legeredményesebb magyar kajakosnak, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutának lesznek a klubtársai.
Több mint húsz év után a második saját nevelésű futballista lehet a Juventusban, és az első, már a 2000-es években született játékos a Bajnokok Ligájában. A 16 éves olasz Moise Kean a korosztályos együttesekben kettesével termelte a gólokat, és bajnoki … Bővebben
A címvédő bajnok sorozatban négy győzelemnél tart, ismét a rajtnál előzte meg Nico Rosberget, aki végül csak negyedikként végzett. Két Red Bull állt a dobogóra az F1-es Német Nagydíjon.
Helmut Marko, az F1-es istálló tanácsadója szerint Daniel Ricciardo és Max Verstappen még a Hamilton-Rosberg párosnál is jobb lehet, a szabályváltozások és a Renault fejlesztése is őket segíti.
A Ford Európa ma bejelentette, hogy elindult új ST-Line termékcsalád gyártása, amelynek sportos stílusa a Ford Performance modellek hangulatát idézi, s amelynek motorpalettáján erős és takarékos EcoBoost benzinmotorok és TDCi dízelek szerepelnek.
A Toro Rossóhoz száműzött orosz szerint Max Verstappen sikere megmutatja, hogy benne is megvolt a potenciál, hogy megnyerje az F1-es Spanyol Nagydíjat, ennek ellenére nem elégedetlen a helyzetével.
Max Verstappen Bahreinben a 6. helyen célba érve sikeresen feledtette zűrzavaros szezonnyitóját, és annak is örül, hogy ő lehetett az, aki megtört egy évtizedes átkot a Toro Rosso történetében.
A várakozások szerint a Milan nem fog új szerződést kínálni a szezon végén Kevin-Prince Boatengnek….
Bár eredményei nem emelkedtek ki, Giulio Cabianca nevét megőrizte az emlékezet: azok listáján szerepel a neve, akik F1-es autóban veszítették életüket. A bizarr tesztbaleset több civil halálát is okozta.
Ma eldől, hogy a szerbek ágára kerülünk-e. Ez nemcsak a Benedek-csapattól függ, hanem a görögöktől is. Ma a férfi mérkőzések vannak túlsúlyban, számunkra pedig oly fontos a nap első, és utolsó meccse, hiszen ekkor dől el sorsunk, ami a csoportelsőséget illeti. A görögöknek kilenc góllal jobb a gólarányuk, de ha ma legalább tizenöttel verjük […]
Az egzotikus autók tuningolására szakosodott német tuningcég, a DMC főistent faragott a Mercedes G-osztályból.
Megfér egymás mellett a két szerep, azaz, ha a szülő egy személyben a gyermeke edzője is? Dr. Budavári Ágota sportpszichológus szerint biztosan nem, több kiemelkedően sikeres korosztályos sportoló és felmenője példája alapján mégis működőképesnek tetszik a nem mindennapi kapcsolat. reb … Bővebben