Címke: előtt
Világversenyek Budapesten
Több kick-box világversenynek is otthont ad 2017-ben Budapest. Május 18. és 21. között világkupára kerül sor, novemberben pedig világbajnokságot rendeznek. A rangos tavaszi eseményen rekordlétszámra van kilátás: 42 országból mintegy 3000 nevezés várható, amivel a rendezvény a világ egyik legnagyobb szabású harcművészeti versenye lesz. A világkupa egyik helyszínéül szolgáló MOM Sportközponttal szerdán írt alá megállapodást a Magyar Kick-Box Szakszövetség.

Rekordlétszám várható a kick-box világkupán
A kick-box sportág világszervezete, a WAKO évente négy világkupát rendez, ezek egyikét Magyarország látja vendégül május 18-21-én. Tavaly is hatalmas mezőny, 33 ország 1700 versenyzője 6 tatamin és 3 ringben küzdött egymással. Idén részvételi rekordra számítanak a szervezők: ezúttal 42 országból 3000 nevezés várható, a sportolók pedig 9 tatamin és 3 ringben fognak harcolni. A megnövekedett létszám következtében 2017-ben két helyszínen bonyolítják le a világkupát. A tatamis szabályrendszerek versenyszámai a budapesti MOM Sportközpontban lesznek, míg a ringben zajló küzdelmeknek új helyszínként a Kongresszusi Központ biztosít majd helyet. A Magyar Kick-Box Szakszövetség szerdai sajtótájékoztatóján együttműködési megállapodást írt alá Buranits Ildikó, a MOM Sportközpont ügyvezető igazgatója és Galambos Péter MKBSZ-elnök.
Neves közéleti személyiségek és sportvezetők álltak a világkupa mellé. A verseny fővédnökei: Schmitt Pál, volt köztársasági és MOB-elnök, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Tarlós István főpolgármester, Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.
Az elmúlt évhez hasonlóan a kick-box világkupa mindhárom versenynapjáról bejelentkezik az állami televízió, a szombat esti nagyszabású gálát pedig kétórás élő adásban közvetíti az M4 sportcsatorna.
Novemberben világbajnokság Budapesten
A WAKO elnöksége tavaly Magyarország ítélte a 2017-es kick-box világbajnokság rendezési jogát – a kettő közül az egyiket. A hazai szövetség eddig két alkalommal lehetett vb házigazdája: 1985-ben a Budapest Sportcsarnokban – itt született meg a magyar kick-box első világbajnoki címe a full-contactos Hanák Antal jóvoltából –, 2005-ben pedig Szegeden.
Kick-boxban a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendeznek hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, míg a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat. Míg a májusi világkupán valamennyi szabályrendszerben avatnak győzteseket, a novemberi vb-n a hat küzdelmi szakág közül a pointfighting, a kick-light és a full-contact világelitje méri majd össze tudását.
Magyarország világhatalom kick-boxban
Nem véletlenül rendezhet hazánk ilyen rangos kick-box versenyeket, hiszen a magyar versenyzők világszinten is kiemelkedően teljesítenek. A sportág 2016-os két Európa-bajnokságán 11 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel gazdagodtak legjobbjaink, és az MKBSZ vezetésének legnagyobb örömére valamennyi szakág kivette a részét az éremtermésből.
Magyar kick-boxos tartja a sportági rekordot a legtöbb nyert vb-arany tekintetében is. A nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt ráadásul jelenleg is a világ talán legjobb pointfighting versenyzője, a májusi világkupának ugyanakkor az egyik főszervezője.
Dabrowski Norbert: megyünk tovább
Az Eger elsőként jutott be a férfi Ob I fináléjába. A hevesiek mestere örül a Fradi elleni győzelemnek, de már a következő mérkőzésre is figyel. Dabrowski Norbert az FTC legyőzése után: Most következik egy kis pihenő, és természetesen nagyon örülünk a bajnoki döntőnek, aztán készülünk a szezon következő állomására. A Fradi legyőzéséről pedig így vélekedett: […]
Az Öregfiúk megleckéztették a fiatalokat
Három idegenbeli és egy hazai győzelem született a Berény Sport Divízió II-ben. Négy mérkőzést rendeztek a harmadosztály második hétvégéjén, és mindegyiknek megvolt a maga különlegessége. A Rebels Oldboys visszatérésére sokan voltak kíváncsiak, illetve hogy a Budapest Eagles fiataljai hogyan muzsikálnak …
Vizes vb – Indul a kincskeresés: 100 kabalát rejtettek el a belvárosban!
100 nap van a vizes vb-ig, ennek apropójából a szervezők 100 darab kabalafigurát rejtettek el Budapest belvárosában. Aki szemfüles, az begyűjtheti Lilit és Lalit. (A Szent István tér – Deák tér – Erzsébet tér – Vörösmarty tér területén érdemes keresgélni).
Élsportolóink büszkék arra, hogy a győri EYOF nagykövetei lehetnek
Győrben, sajtótájékoztatón mutatták be a hazai rendezésű, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nagyköveteit március 30-án. A 10 sportág egy-egy már sikeres felnőtt és még fiatal tehetséges sportolója mind örömmel, ingyen vállalta azt, hogy Magyarország első olimpiai eseményének az „arcai” legyenek. Többek közt Kammerer Zoltán, Görbicz Anita és Jakabos Zsuzsanna is megtiszteltetésnek érezte a szervezők felkérését.
U17: Nyert és Eb-résztvevő a válogatott!
U17-es válogatottunk Szoboszlai Dominik utolsó pillanatokban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte Norvégiát, és csoportgyőztesként jutott ki a horvátországi Európa-bajnokságra!
Menetrend: három meccs vár a Milanra márciusban
Márciusban három mérkőzést fog játszani a Milan, az ellenfél a Chievo, a Juventus és a…
Így látják az esélyeket a vezetőedzők a Bajnokok Ligája 7. fordulója előtt
Vincze Balázsék a szezon egyik legfontosabb meccsét játsszák Bresciában. Az Eger és a Szolnok óvatos, de a győzelem elvárható ellenfelükkel szemben. Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője: A legnehezebb és legfontosabb mérkőzés előtt állunk a szezonban. Tisztában vagyunk a találkozó súlyával, készen állunk a kihívásra. Megtanultunk leckét szombaton az Eger ellen. Mindannyian egészségesek vagyunk és várjuk […]
Naptárat elő – Íme, március hónap eseményei
Férfi Bajnokok Ligája, női Euroliga és a Fradi is megkezdi a Euro kupa döntőjében a menetelését. Összegyűjtöttük ehónap főbb eseményeit. 2017. március hónap főbb eseményei: 1. férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló 11. Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágók (Mataro-UVSE, Dunaújváros-Sabadell) 22. Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 22. Férfi Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés: Oradea (román)-Ferencváros, Nagyvárad
Diego Lópezre jövőre is igényt tart az Espanyol
Diego López ügynöke, Manolo Quilon csütörtökön a Casa Milanban tartózkodott és ügyfele jövőjéről tárgyalt a…
Fiatalítás a Cowbells-nél, de a cél változatlan marad
Megérkezett a vb medence
A budapesti világbajnokságra szánt mobil bemelegítő medence már megérkezett. A medence összeállítása is kezdetét vette a Fővárosi Vízművek Váci úti sporttelepén – áll az mszusz-hu-n. Mint ismeretes, a világbajnoksággal kapcsolatos uszoda felújítások minden vizes sportágnak, így a szinkronúszásnak is komoly vízfelület problémát okoztak, és okoznak a mai napig. A medence felállításával és üzembe helyezésével az […]
Ocampos, Deulofeu és Suso kezdhet a Lazio ellen
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Carlos Bacca és Gianluca Lapadula is csere lesz a Lazio elleni meccsen,…
Nem kötelező
A jelek szerint az idén – gazdasági okokra hivatkozva – még mindig akad sportág, amely lemond a Magyar Diáksport Szövetség által az általános- és középiskolások számára létrehozott diákolimpia megszervezéséről. Amint arról korábban is beszámoltunk: az MDSZ tavaly a többszörösére emelte … Bővebben
Vasas-pengék sikere
Kiemelkedő novemberi eredményeinek köszönhetően a Vasas vívószakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségszavazáson újra az Aquaréna Kőbánya sakkozói bizonyultak … Bővebben
Folytatódik a jövő csapatának építése a montenegrói válogatottnál
Másodszor vezényel összetartást Vladimir Gojkovics a montenegrói válogatott kapitánya. A szakember igen bő keretet hirdetett. Mint az olimpia után beszámoltunk róla, Vladimir Gojkovics igen nehéz időszak elé néz, hiszen az elkövetkezendő időkben drasztikus módon fiatalítania kell válogatottját. A montenegrói kapitány el is kezdte a “tesztelést”. Immár másodszor vezényel összetartást. Mint ismeretes, Montenegró sem indul a […]
Egyenlő a mérce – a tiszteletlenségre nincs tolerancia
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez az utóbbi napokban több kérdés, megkeresés is érkezett egy múlt hétvégi, minősíthetetlen szurkolói megnyilvánulás kapcsán.
A Ferencvárost is legyőzte a Mezőkövesd
Az OTP Bank Liga 18. fordulójában a kövesdiek folytatták remek sorozatukat, döntetlent hozott a fővárosi derbi, a Honvéd 4-0-ra verte idegenben a Gyirmótot. Az éllovas Vasas 3-0-ra győzött a DVTK ellen, a Paks pedig 2-1-es Haladás-veréssel került el a kieső zónából.
De Scigliót figyelte a Barcelona a milánói derbin
Spanyol jelentések szerint az FC Barcelona játékosmegfigyelőket küldött a Milan-Inter derbire. A katalán együttes a…

























