
A Haas még nem látta a Ferrari motorját
Furcsán hangzik, pedig ha belegondolunk, ésszerű: a Haas csapathoz még nem érkezett meg az autóba kerülő Ferrari-motor, februárban kapják kézhez az F1-es erőforrást.
Furcsán hangzik, pedig ha belegondolunk, ésszerű: a Haas csapathoz még nem érkezett meg az autóba kerülő Ferrari-motor, februárban kapják kézhez az F1-es erőforrást.
A csapat korábbi pilótája ugyanolyan kínosan érezte magát a McLaren teljesítménye miatt, mint maga az istálló. Elmondta, milyen eredményt kell várni az idei évtől.
Különös jelenségre figyeltek fel ma Maranellóban: F1-es motor dörrent fel, a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel pályára vitte a csapat 2014-es autóját.
Legalábbis állítólag a csapatoknak ezt mondták. Az évad azonban március 20-án elindul, a McLaren ezért kénytelen volt megvonni a karácsonyi szabadságot dolgozóitól.
Megállapodásra jutott az F1 négy motorgyártója az egységek árcsökkentését és eladását érintő kérdésekben, értesült a Motorsport. Az évtized végéig senkinek nem kell tartani attól, hogy hoppon marad.
A csapatvezetők szerint gyakran továbbra is a büntetéstől való félelem akadályozza meg a versenyzőket abban, hogy előzési manőverbe kezdjenek az F1-es futamokon. Ezen szeretnének változtatni.
Két újszerű trófea kiosztásának lehetőségét fontolgatják a Stratégiai Csoport tagjai. Ezekről a nézők dönthetnének, akik minden futam után szavaznának a verseny legjobb pilótájára és előzésére.
A biztonsági kockázatok akadályozhatják meg, hogy bevezessék a zárt pilótafülkét az F1-ben – árulta el Jean Todt, aki hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy javítsanak ezen a területen.
Igencsak elismerő szavakkal illette csapattársát Sergio Perez, szerinte ugyanis Nico Hülkenberg, a Force India másik pilótája a három legjobb F1-es versenyző között van.
Rendszeresen látogatja Michael Schumachert egykori F1-es csapatfőnöke, a jelenleg a nemzetközi szövetséget vezető Jean Todt: a francia sportvezető emellett Jules Bianchiról is beszélt egy rendezvényen.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke hozzásegítette Lewis Hamiltont ahhoz, hogy a Mercedesnél versenyezhessen – tette mindezt azért, hogy a brit ne a McLarent erősítse.
A Sauber F1-es csapata nem fedi fel 2016-os autóját az első teszten, ugyanis már biztosra mondható, hogy nem fognak elkészülni vele – erősítette meg az istálló.
Legyőzné csapattársát Felipe Massa, aki bizakodó, hogy a Williamsnek sikerül visszatérnie a győztesek közé. Kiderült az F1-es autó bemutatójának időpontja is.
A korábbi világbajnok kifejtette véleményét a nők esélyeiről az F1-ben. Szerinte Bernie Ecclestone szándékosan provokált kijelentésével, hogy a gyengébbik nemet senki sem venné komolyan.
Bő egy hónap múlva az első téli teszt előestéjén, annak helyszínén, a Circuit de Catalunyán mutatja be a McLaren-Honda F1-es csapata az MP4-31 névre keresztelt idei versenygépét.
Jonathan Wheatley csapatmenedzser szerint annak ellenére is jól haladnak a 2016-os autó körüli munkálataival, hogy az ideálisnál később derült ki, milyen erőforrással állnak rajthoz idén az F1-ben.
Ahogy tavaly, valószínűleg az idei év során is beszédtémát jelent majd az F1-es hétvégék lebonyolítási rendjének megváltoztatása, ami több izgalmat csempészhetne a sportba. Talán itt az eddigi legérdekesebb ötlet.
Korábbi F1-es csapattársai közül egyértelműen Michael Schumacherre emlékszik vissza legszívesebben Felipe Massa, aki elmondása szerint kiválóan együtt tudott dolgozni a hétszeres világbajnokkal.
Otmar Szafnauer, a Force India F1-es csapatának műveleti igazgatója szerint a német versenyző előbb vagy utóbb ajánlatot fog kapni egy nagycsapattól. A szakember beszélt a 2016-os erőviszonyokról is.
Ezen a véleményen van a grove-i istálló korábbi világbajnoka, Damon Hill: a britek ex-F1-es versenyzője szerint egykori csapata csak így lenne esélyes a vb-címre a Mercedesek és a Ferrarik ellen.