Címke: F1
A Red Bull erősebb csapat lett
A látszólag nehéz szezon mögött számos pozitívum rejlik – mint a lehetőségek kiaknázása, erős bokszkiállások, jó fejlesztési tempó –, a Milton Keynes-i csapat pedig összekovácsolódott az F1-es idény során.
Webbert F1-es szerződése akadályozta a könyvírásban
Köztudott, hogy az F1-es csapatok gyakran a versenyzőik szabadságát korlátozó pontokat is belefoglalnak a velük kötött szerződésekbe, és a Red Bull is különös kitétellel próbálta kordában tartani Mark Webber indulatait.
Alonso és Maldonado vezet a Renault-nál?
Fernando Alonso február 1-ig semmit nem közöl majd velünk az F1-et illetően – egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy mindez annak tudható be, hogy egyelőre még az útját keresi.
Gyász, bulvár, Schumacher – 2015 hírei
A Formula.hu tíz legolvasottabb 2015-ös anyaga közt gyászhírek, Schumacher állapotával kapcsolatos jelentések, egy autós videó, egy Retro-cikk és egy meztelen galéria is helyet kapott.
Ez az autó változhat legtöbbet 2016-ra
Az F1 technikai szabályai majd csak 2017-re módosulnak jelentősen, így a csapatok többsége jövő évi autójának építését már nem helyezi teljesen új alapokra. Egy merész alakulat azonban akad a mezőnyben.
Mercedes: A szabályokhoz csak ésszel
Az F1-ben domináló csapat is szívesebben győzne valódi ellenfelek ellen, de óva intenek attól, hogy az FIA-nál ész nélkül a szabálykönyvnek essenek – felborítva ezzel az erősorrendet.
Magnussen: Dennisnek több tartása lehetett volna
A tartalékpilótaként szolgáló Kevin Magnussent e-mailben rúgta ki a McLaren. A dánt elmondása szerint nem érdeklik a történtek, de mintha egy kis tüske maradt volna benne.
Szám szerint: Hazai pályás örömkönnyek
A hazai közönség előtti győzelem több mint ünnep, megvalósult álom, amiről gyerekkora óta álmodik egy sportoló. Rubens Barrichello mesélte egy interjúban, hogy kisgyerekként izgatottan nézte az interlagosi pályán zajló futamokat, és elképzelte, hogy egyszer őt is ünnepli majd a brazil nézőközönség! Ez sajnos nem jött be neki sohasem.
Nagy F1-es évértékelő – Az év pillanata
A 2015-ös esztendő utolsó napján véget ér a Formula.hu nagy szezonértékelő sorozata: a záró részben az idény legszebb, legemlékezetesebb, legszívmelengetőbb pillanatait idézzük fel.
A Force India a Williamst is legyőzné
Az alakulat versenyzője, Nico Hülkenberg nagyot remél: szerinte a Force India képes lehet beérni az előtte álló négy csapatot – név szerint saját korábbi F1-es istállóját emelte ki.
A Lamborghini lesz a Red Bull partnere?
Sajtóhírek szerint a Volkswagen Csoport továbbra sem tett le arról, hogy az F1-ben szerepeljen: most épp a konszernhez tartozó Lamborghini márka és a Red Bull partnerségéről beszélnek.
Ők Vettel győzelmét várják
Egy egykori és egy jelenlegi pilóta, valamint egy F1-közeli sportvezető is úgy gondolja, hogy a 2016-os szezonban Sebastian Vettel vezérletével a Ferrari az ezüstös pozícióba taszíthatja az Ezüst Nyilakat.
Ferrari: Nem a Red Bull-lal akartuk legyőzetni a Mercedest
Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke erős, lényegre törő szavakkal fogalmazta meg, hogy miért is mondott nemet a Red Bull kérelmére, amikor az energiaitalosok az ő motorjaikat akarták megszerezni 2016-ra.
A Mercedes szerint a Ferrari jobban feszegeti a szabályokat
A Mercedes ügyvezetője szerint csapata mindig is hátrányos helyzetben lesz a Ferrarihoz képest azáltal, hogy nem rendelkezik olyan hosszú múlttal az F1-ben, mint ők, így egyes dolgokhoz óvatosabban állnak hozzá.
Robbantani akartak a Yas Marinán
Eddig is tartani lehetett tőle, hogy az Abu Dhabi Nagydíjnak otthont adó Yas Marina Circuit is a terroristák célkeresztjébe kerülhet – az amerikai tanárnő gyilkosának férje akart robbantani.
Nagy F1-es évértékelő – Az év híre
Sorozatunk utolsó előtti részében egy szubjektíven értelmezhető kategória következik: a Formula szerkesztői arról szavaztak, kinek mik voltak a 2015-ös esztendő legnagyobb hírei.
Maldonado elismerően beszélt új társáról
A venezuelai szerint a jövőre a Renault-nál debütáló Jolyon Palmer készen áll az F1 jelentette kihívásra, ám azt nem gondolja, hogy a pénteki edzéseken való szereplése túl nagy előnyt jelentene.
Rodrigo Ely a télen csatlakozhat a Hellas Veronához
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Hellas Verona szemet vetett a Milan brazil…
Jelentkezz szerkesztőnek!
Szerkesztőket keresünk Magyarország egyik legnépszerűbb Milan szurkolói oldalára. Ha szeretnéd kipróbálni magad és kellő elhivatottsággal,…
„Jó időszak következik az F1 számára”
Így véli az idei évet a Ferrari tesztpilótájaként töltő, jövőre azonban a Haas színeiben a versenyzéshez visszatérő Esteban Gutierrez, aki szerint 2016-ban szorosabb küzdelemre számíthatunk az F1-ben.



























