Lovassy Krisztián 8. lett a pályakerékpáros világkupán Los Angelesben
BringaSport – 2017.02.27 – Február 25-26-án rendezték meg a 2016/2017. évi pályakerékpáros világkupa-sorozat negyedik, egyben utolsó állomását Los Angelesben, ahol Lovassy Krisztián (Differdange-Losch – BVSC-Zugló) és Szalontay Sándor (Dr. Bátorfi-Agria

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint a felnőttek – akik közül többen a júliusi világjátékokra készülnek – hét első, nyolc második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a búvársportok közé tartozó uszonyosúszás sorozatának idei első állomásán. A 21 ország 450 versenyzőjét felvonultató viadal legeredményesebb felnőtt női versenyzőjének Senánszky Petra bizonyult. A világ- és […]
Nem játszott könnyű meccset a Szolnok Berlinben, de végül az utolsó negyedben remekelt a magyar együttes. A Szolnok berlini győzelmével továbbra is fej-fej mellett áll az Olympiakosszal a tabella élén, de nagyon megszenvedett a mostani sikeréért a magyar együttes. Az első negyedben mindig a Szolnok szerzett vezetést, de rendre ki tudott egyenlíteni a német együttes, […]
A zöld-fehér együttesre nehéz mérkőzés vár Herceg Noviban. Montenegró legjobbja jutott az FTC-nek a másodikszámú európai kupaporondon. A Fradi a Jadran Herceg Novival küzd meg az Eurokupában a fináléért. Jó ómen lehet, hogy Varga Zsolt tanítványai győzelemmel kezdték az évet, az OB I-ben a Tatabányát verték. A nemzetközi porondon az előző körben a Rijekát fektette […]
Nem mindennapi élményben volt része Szabó Botondnak és Borisz Popovicsnak. Bár a Tatabányának befejeződött az idei év, azonban két játékosának nem. November végén Szabó Botond és Boris Popovic a Dél-amerikai klubbajnokságban (Sul-americano de clubes) taposták a vizet. Nyolc csapat részvételével rendezték meg a Dél-amerikai klubbajnokságot. Brazíliából, Argentínából és Peruból is voltak csapatok. Klasszikus lebonyolításban zajlott […]
A hevesi együttesnek nagy falat volt a címvédő a BL-ben. Az első negyedben jól tartotta magát az Eger, bár 3-1-re a Jug vezetett, Erdélyi góljával zárkóztak a hevesiek. A második nyolc percben Vapenski már egalizált. A hajráig maradt az egyenlő, mikor Perrone majd Garcia mattolta Mitrovicsot, 6-4. A fordulás után Perrone révén már négy gól […]
Ma a szövetségben megtartották a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. Már a legjobb nyolc között csillaghullás lesz. A négy nagy közül nem tudta “elkerülni egymást” a Szolnok és a Fradi. A Magyar Kupa negyeddöntőjében bizonyára ez lesz a legnagyobb érdeklődésre számot tartott párosítás. Ráadásul most először fog összecsapni Varga Dániel és Varga Dénes, furcsa lesz az […]