Címke: figyelem
Elképesztő fotó került elő – Így mosolyogtak Kásásék a 2000-es olimpia után
Immár 18 éve, hogy megnyerte férfi válogatottunk Sydneyben az olimpiát, most egy fotó került elő a 2000-es döntő után. Gőzerővel készül a nyári világválogatott elleni meccsre a Millennium csapata. Közben pedig a csapat Instagram oldala oszt meg a dicső múltról fotókat. Néhány órája a közösségi oldalra a 2000-es diadal utáni fénykép került ki, ahol érthető […]
Cseh Sándor: szétestünk, ilyen játékkal nem lesz esélyünk a Ferencváros ellen
A Szolnok edzője kritikus volt a döntő első meccse után, Varga Zsolt a harmadik negyedet dicsérte. A Ferencváros 12-9-re győzött a Komjádiban a döntő első meccsén. A két szakvezető a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte: Varga Zsolt a Ferencváros vezetőedzője: A Szolnok nehéz meccsekből jött, biztosra vettem, hogy jól fog játszani az első két negyedben. Ezért […]
Fantasztikus első évet zárt az NVESZ
Levezényelte a magyar csapat eddigi legsikeresebb Világjátékát, saját maga és tagszövetségei révén is komoly sportdiplomáciai eredményeket ért el, a hozzá tartozó sportágak közül pedig több is sikeres hazai világversenyt rendezett – ez az első évfordulóját ünneplő Nemzeti Versenysport Szövetség 2017-es mérlege.

Több szempontból is erős évet zárt a 2016 decemberében létrehozott NVESZ. Megalakulása után fél évvel rögtön a Világjátékokon bizonyított, ahol sikeresen támogatta a Wroclawban remeklő csapatot. A sportolók a megmérettetés 36 éves történetének legjobb magyar szereplését produkálták, hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szerezve.
A sportdiplomácia terén is komoly eredményeket könyvelhetett el az NVESZ 2017-ben. Vezetői többek között felvették a kapcsolatot a Világjátékokat rendező IWGA elnökével és főtitkárával is.
„Kifejezetten nyitottak voltak az együttműködésre, amiből én azt szűrtem le, hogy várják Magyarország jelentkezését, és támogatni fognak minket, hogyha Budapest a jövőben ismét úgy dönt, hogy pályázik a Világjátékok megrendezésére, és ha ehhez a kormányzat forrást biztosít” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke. Dr. Mészáros János emlékeztetett rá, hogy a magyar főváros már a 2017-es rendezésre is komoly esélyes volt. – „Wroclawban úgy éreztük, hogyha ez a Világjátékok Budapesten lett volna, akkor az amúgy történelminek számító 14 éremnek akár a dupláját is megszerezhettük volna.”
Az év során az NVESZ belépett a kontinens hasonló szövetségeit összefogó ENGSO-ba (Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete), és rögtön megpályázta az ifjúsági tagozat titkárságát, amelyet Ausztria és Olaszország előtt meg is nyert. Így Budapesten, az NVESZ irodájában kap helyet ENGSO Youth titkársága, és februári első elnökségi ülésüket már itt tartják meg.
A Nemzeti Versenysport Szövetség tagszervezetei közül több is hasonlóan komoly előrelépést tett a sportdiplomácia terén – hívta fel rá a figyelmet Dr. Mészáros János.
A sportvezető a nemzetközileg is fontos pozíciók kapcsán kiemelte, hogy a Magyar Szkander Szövetség elnökét, Csabai Attilát és a Magyar Sárkányhajó Szövetség első emberét, Járosi Pétert is alelnökének választotta a sportága világszövetsége. A Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, Király István az európai szervezet alelnöke lett, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséget irányító Oláh Gyárfást kinevezték a FIA offroad bizottságának elnökévé, az aerobikos Sinkó Andrea pedig ismét megbízatást kapott az Európai Torna Szövetség aerobik technikai bizottságában.
Az egyéni sikerek mellett házigazdaként is bizonyíthattak az NVESZ-hez tartozó szövetségek, hiszen több világversenyt rendezett 2017-ben Magyarország ezekben a sportágakban.
„Budapesten volt az idei szkander és kick-box világbajnokság is, amelyeket nagy sikerrel, hatalmas létszámmal és remek magyar eredményekkel sikerült lebonyolítanunk. Azt gondolom, hogy fantasztikus időszakot zártunk a sportdiplomácia területén. Ez volt az alapok lerakásának az éve, így az esztendő végén már nyugodtan mondhatom, hogy jól sikerült.” – mondta Dr. Mészáros János.
Az NVESZ elnöke hasonlóan jó folytatást vár 2018-ban. Szerinte hatalmas eseménynek ígérkezik a jövő évi szegedi sárkányhajó világbajnokság is, amelyre több ezer versenyzőt várnak, így idegenforgalmi szempontból is nagy jelentőségű lehet. Hozzátette: más sportágak is folyamatosan pályáznak vb-k és Eb-k megrendezésére, és az NVESZ kiemelt céljának tartja a versenyek hazánkba hozatalát.
„Ha a sportági világszövetségek észreveszik, hogy Magyarországon valóban stratégiai helyzetben van a sport, akkor egyre többen fogják támogatni, hogy egy-egy világversenyt itt rendezzenek meg. Folyamatosan ezért dolgozunk, és szerencsére ebben az állam is segít minket, hiszen azok a szövetségek, akik nemzetközi verseny lebonyolítására vállalkoznak, általában bírják az állam támogatását is.” – fogalmazott Dr. Mészáros János.
“Kevesebb nehézségre számítottunk” – Mirabelli
Az olasz szakember szerint türelemre van szükség.
Bernd Storck: A legfontosabb a harmadik hely megtartása
Hétfő este megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját és a Feröer-szigetek elleni utolsó edzését férfi A-válogatottunk.
Női U19: Győzelem Észak-Írország ellen
A magyar női U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Észak-Írország korosztályos legjobbjait Bükön.
A KSI SE kajak-kenu szakosztálya nyerte „A hónap műhelye”-díjat májusban
Májusi kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően a KSI SE kajak-kenusai nyerték meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj, no meg a százezer forintos utalvány a MTK Budapest karatékáié lett.
50 méteres medencével gazdagodtunk
Nyáron teljes kinyitható, még télen fűthető a medence. A Vb előtt férfi válogatottunk is kipróbálja majd, hiszen fontos tornának fog otthont adni a létesítmény.(fotók: Szatmáry Kristóf /facebook) Az újabb, 1,1 milliárd forintos fejlesztés keretében új, 50 méteres kültéri úszómedencével gazdagodott a BVSC-Zugló Szőnyi úti sportkomplexuma. A szerda délutáni ünnepélyes átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár […]
Meglepetés a Világliga interkontinentális döntőjében – Megvan a Szuperdöntő mezőnye
Az interkontinentális selejtező döntőjében legyőzték az Egyesült Államokat. Íme, a Szuperdöntő mezőnye, benne a magyar válogatottal… Kétgólos vereséget szenvedett az Egyesült Államok válogatottja a döntőben az ausztrálok ellen. A mérkőzés legeredményesebbje Armit volt, aki négy gólt szerzett. A bronzmeccsen, egy gólszegény találkozón Kanada jobbnak bizonyult Japánnál három találattal, míg az 5. helyet Kazahsztán szerezte meg. […]
Ma lenne 75 éves Albert Flórián – megemlékezés az Óbudai temetőben
Ma lenne hetvenöt éves a hajdanán hetvenötszörös válogatott Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás, a magyar futball utolsó Császára. A Magyar Labdarúgó Szövetség végső nyughelyén, az Óbudai temetőben emlékezett az egykori kiválóságra.
Extrém körülmények között is kiválóan versenyzett a montis utánpótlás válogatott
BringaSport – 2016.06.08 – Június 4-5-én került megrendezésre a Swiss Bike Cup 2016 a svájci Gränichen-ben, ahol a magyar utánpótlás válogatott mérte össze tudását a nemzetközi mezőnnyel. A pálya igen
A szerbek ikonja lett a Recco edzője
Új edző van a Pro Recco kispadján, visszatért a szerb válogatott egykori klasszisa. A hír igaznak bizonyult, amit korábban megírtuk, Vladimir Vujasinovics váltja Amadeo Pomiliot a Recco kispadján, ezt a klub hivatalos oldalán közölték. A szerb legenda 2001 és 2008 között már játszott a csapat színeiben. Az új kihívásért a Partizán Belgrádot hagyja el. “Úgy […]
Autót cserélhet a két Sauber-pilóta?
Felipe Nasr azt állítja, C35-ösével nincs valami rendben. Csapattársa, Marcus Ericsson még autócserére is hajlandó lenne, hogy megmutassa: a különbség oka egyszerűen az, hogy ő a jobb pilóta.
Vegyes a negyediken
A negyedik helyet szerezte meg a magyar váltó a vegyes csapatok versenyében a bourges-i kadet-világbajnokságon. A Nagy Dávid, Petri Renáta, Szlama Vilmos, Pusztai Liza, Bényei Erik, Hajas Nóra alkotta együttes a bronzmérkőzésen az olaszokkal szemben maradt alul. Pusztai Viola • … Bővebben
Rio 2016: a francia klasszis nem indulhat 100 méter gyorson
Florent Manaudou, a világ legjobb sprinterei közé tartozó francia úszó nem állhat rajthoz 100 méter gyorson a riói olimpián, mivel csak harmadik lett az országos bajnokságon. Az 50 méteren világcsúcstartó, vb- és Eb-aranyérmes, Londonban olimpiai bajnok versenyző a montpellier-i ob pénteki döntőjében 48.13 másodpercet úszott, viszont ketten is – Jérémy Stravius (47.97 mp) és Clément […]
Mindennapok kisbabával
Egy kisbaba születésétől fogva vidáman lubickol a hirtelen őt körülvevő figyelemben. Az édesanyáknak viszont a szülővé válás gyönyörű és örömteli pillanatai mellett gyakran gondot okoz kisbabájuk állandó figyelemmel kísérése a napi teendők mellett, kikapcsolódás során, vagy akár nyilvános helyen történő ellátásukkor. A kisgyermekes anyukák mindennapjainak megkönnyítését külföldön évek óta számos kezdeményezés pártfogolja, de szerencsére Magyarországon […]
A Mindennapok kisbabával bejegyzés először a Napidoktor jelent meg.






















