Hatvan fő körüli lehet az idei Világjátékok-csapat
Jelenleg 53 fős a magyar Világjátékok-csapat, de az előttünk álló hetekben további sportolók szerezhetnek indulási jogot Wroclawba – derült ki a Sportexpresszben. A TrendFM-en hallható rádiósműsorban erről a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, dr. Mészáros János beszélt.

„Zajlanak az akkreditálások, jelenlegi állás szerint 10 sportágban lesz magyar induló a nem olimpiai sportágak világversenyén júliusban. Bízom benne, hogy az előző játékokhoz hasonlóan a 2017-es játékokon is eredményesek leszünk” – mondta a sportvezető.
Azok a sportágak, amelyekben lesz magyar induló a Világjátékokon: aerobik, strandkézilabda, szumó, íjászat, vitorlázó műrepülés, tájékozódási futás, táncsport, uszonyosúszás, ju-jitsu és karate.
A Világjátékokat mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg. Legutóbb Kolumbiában rendezték meg a nem olimpiai sportágak világversenyét, idén pedig a lengyelországi Wroclaw lesz a házigazda július 20. és 30. között.

A medence szélére kifeszített, „Igazságot a vízilabdának” feliratú molinóval tiltakoztak Brassóban a Román Vízilabda-szövetség tisztújító közgyűlésének eredménye ellen. Az eset alatt a Nagyváradi VSK 10-7-re győzte le a Corona Sportul Studențesc együttesét, ahol a játékosok emellett fehér karszalagot viselve, kétperces késéssel kezdték csak a találkozót, mert mint azt Oana Dinulescu, az „egyetemisták” sportmenedzsere közölte: „nem tudjuk elfogadni, […]
Az Eger egy gólgazdag mérkőzésen győzte le idegenben a Szeged gárdáját, és továbbra is vezeti a férfi Ob I felsőházát. Szoros volt az első negyed az Eger-Szeged meccsen, hiszen Pellei Frank révén, aki az etap utolsó gólját szerezte 3-3 ált az eredményjelzőn. A második negyedben elhúzott a hevesi alakulat. Csucskovics, Hárai és Angyal majd Erdélyi […]

Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk! Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]
Az utánpótlás válogatottainknak is körvonalazódik a nyári programjuk, hiszen már lehet tudni junior csapataink csoportbeosztását a vb-re. Pénteken nemcsak a női és férfi budapesti vb-re sorsoltak, hanem a junior világbajnokságra is. A lányok Voloszban küzdenek meg szeptember elején. Faragó Tamás együttese a japánokkal, az oroszokkal és a hollandokkal egy négyesbe került. A Horkai-csapat Olaszországgal, Kanadával, […]
A görögök is legyőzték az olimpiai ezüstérmest, a szlovákok összeszedték magukat a világligára, míg a szerbek és az oroszok remekeltek… A 4. fordulónak is vége a világliga-selejtezőjáben. Ebben a körben az A-jelű csoportban a szerbek hozták a kötelezőt, Bukarestben verték a románokat. Subotics és Toholj is duplázott, így öt góllal bizonyultak jobbnak. Németország a rendes […]
1-6-ra is vezetett az olimpiai ezüstérmes Horvátország a Volvo Kupán a magyar csapat ellen az első negyed után. Ezek után beindult a csapat és végül megnyerte a mérkőzést. A Volvo Kupa zárónapján az olimpiai ezüstérmes horvátok ellen zártuk a tornát. Az első mérkőzésen simán nyert Montenegró Szlovákia ellen, így két győzelem mellett, egy döntetlen gyűjtöttek […]
Az E. On férfibajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az A-Híd OSC a csoport hetedik helyezett Szentest fogadta a Nyéki Imre uszodában. A hazaiaknál Gór-Nagy Miklós és Salamon Ferenc nem játszik. Az első gólt a hazai csapat szerzte, Nagy Ádám passzából Nikics volt eredményes. A negyedik percben a szentesi Kiss ellen fújtak büntetőt, Kovács Gábor értékesítette, ezzel […]