Női U19: szép siker Izland ellen
A hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülő női U19-es válogatottunk kétgólos győzelmet aratott Izland ellen Dabason.
A hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülő női U19-es válogatottunk kétgólos győzelmet aratott Izland ellen Dabason.
A magyar válogatott mindhárom horvátországi csoportmérkőzését Zágrábhoz közeli helyszínen játssza. Kevesebb, mint egy hónap van a nyitányig, amelyen rögtön a B csoport, és talán a torna favoritjával, Franciaországgal küzdenek a mieink.
A Női Labdarúgás Napjának főmérkőzésén a magyar válogatott már az 1. percben vezetést szerzett a szlovénok ellen, de a vendégek fordítottak, és a hajrában szerzett gólunkkal csak döntetlenre tudtuk menteni a találkozót.
Világ szeme és teltházas csarnok előtt rendezték magyar idő szerint, hajnali 2 órától a díjugrató Világkupa 160 cm-es középdöntőjét. A magas ugrásokból és technikás vonalvezetésből álló pályát csak hat lovas tudta hibátlanul teljesíteni. Négy összevető maradt hibátlan, az elődöntő után, itt is az Egyesült Államok örülhetett, hiszen MacLain Ward magabiztosan lovagolta a hihetetlen formában ugró, HH Azurt és megint nyert. Második lett a belga, Gregory Wathelet a nem rég még ukrán csapatban ugró Forlappal. A harmadik és negyedik hely svájcba került, Romain Duguethez Twentytwo des Biches-el és Martin Fuchshoz Clooney-val. A magyar szívek a tizenhatodikként induló ifj. Szabó Gábornál kezdtek el erősen dobogni. A 26 éves válogatott lovas magabiztosan teljesítette Timpex Bölcsésszel a középdöntőt, három meredek akadálynál vétett verőhibát, amely a középmezőnyt jelentette.
A Timpex Ménes lovasának teljesítménye azt jelenti, hogy Hugyecz Mariann 2016-os Göteborgi Világkupa döntője után most is lesz piros-fehér-zöld színeket képviselő páros a díjugratók legnagyobb fedettpályás versenyének végső fináléjában. A világkupa speciális pontszámítása szerint, szoros az állás a magyar idő szerint, vasárnap 21 órakor kezdődő, kétfordulós döntő előtt, ahol ifj. Szabó Gábor hatodikként fog startolni.
A döntő startlistája:
http://results.hippodata.de/2017/1300/docs/starting_order_wcf_iii.pdf
Mindent bele!
Az Euro Kupa döntője előtt Szegeden volt jelenése a Fradinak. Varga Zsolt együttese egy szoros meccsen húzta be a találkozót, így győzelemmel hangolt a sorsdöntő meccs előtt. Az első negyedben rendere futott a Szeged az eredmény után. Sánta góljával majd Manhercz Krisztián duplájával azonban tartották magukat a hazaiak, 3-3. A második negyed fordítottan alakult, szinte […]
Nyilvánosságra hozták az áprilisi Inter-Milan városi rangadó hivatalos kezdési időpontját. Rendkívül szokatlan időpontban mérkőzik meg…
A Markó Edina vezette női A-válogatott nagy csatában, 2-1-re nyert a csehek ellen a Ciprus Kupa harmadik játéknapján.
Az Eger egy gólgazdag mérkőzésen győzte le idegenben a Szeged gárdáját, és továbbra is vezeti a férfi Ob I felsőházát. Szoros volt az első negyed az Eger-Szeged meccsen, hiszen Pellei Frank révén, aki az etap utolsó gólját szerezte 3-3 ált az eredményjelzőn. A második negyedben elhúzott a hevesi alakulat. Csucskovics, Hárai és Angyal majd Erdélyi […]
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője kijelölte keretét a Chievo elleni mérkőzésre. A piros-feketék szombat este…
Hosszú Katinka az összes lehetséges – vagyis mind a 17 – női egyéni számban nevezett a péntektől vasárnapig tartó marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. A riói olimpia háromszoros aranyérmese a széria február eleji nyitóviadalán, Nizzában is halmozta a rajtokat, s végül kilenc alkalommal […]
A női A-válogatott Cipruson, a B-válogatott a horvátországi Isztria Kupán szerepel a következő napokban.
Több sportágban is kiváló helyezéseket szereztek, köztük érmeket nyertek február utolsó hétvégéjén olimpikonjaink. A teniszező Babos Tímea itthon tornát nyert, a hegyikerékpáros Benkó Barbara Cipruson többször is dobogóra állt, éremmel zárt a judós Bor Barna, az öttusázó Demeter Bence és a vívó olimpiai bajnok Szilágyi Áron is.
A szlovén futsalválogatott nagyszerű játékkal 5-0-ra legyőzte a mieinket a két csapat zalaegerszegi felkészülési mérkőzésén.
Egy bronzéremmel zárta a magyar küldöttség a németországi Straubingban megrendezett teke Világkupát!
Sáfrány Anita bronzérmet szerzett a tekézők Straubingban megrendezett Világkupáján. A világbajnok magyar tekéző a németországi VK-n előbb a francia Stephanie Rauschert győzte 3-1-re, majd a szlovén Brigita Strelec ellen nyert 4-0-ra. Az elődöntőben azonban összekerült a későbbi győztes Hana Wiedermannovával, és egy szoros összecsapáson végül alulmaradt a cseh versenyzővel szemben. A nőknél Méhész Anita nem jutott tovább az első körből.
A férfiak mezőnyében mindkét magyar induló a negyeddöntőig jutott: Kiss Norbertet szerb, Karsai Lászlót pedig német ellenfele állította meg.
Az U23-as korosztályban Brancsek János is negyeddöntőzött, míg Hegedűs Anita nem jutott tovább az első körből.
A hétvégi minszki versennyel fejeződött be a 2016/2017-es idény rövidpályás gyorskorcsolya világkupasorozata. Liu Shaoang 1000 méteren megnyerte a világkupa pontversenyét, testvére, a szocsi olimpikon Liu Shaolin Sándor 500-on, továbbá az 5000 méteres váltó a harmadik helyen végzett.
A 12. fordulóban az OSC a Vasast fogadja a Nyéki Imre uszodában. A mérkőzést az M4 sport élőben közvetíti. Az első mérkőzésen az OSC diadalmaskodott, 10-7-re verték Földi László csapatát.
BringaSport – 2017.01.29 – Január 28-29-én került megrendezésre a Cyclocross Világbajnokság Luxemburgban, ahol Búr Zsolt (Vialand Racing Team) és Fetter Erik (PCCC Bianchi) képviselték hazánkat. Az első napon Fetter Erik
Hosszú Katinka három, Cseh László egy aranyérmet szerzett a luxembourgi nemzetközi rövidpályás úszóverseny második napján. Hosszú a 25 méteres medencében zajló háromnapos viadal szombati – tíz résztvevős – döntői közül nem kevesebb, mint kilencben volt érdekelt, és háromban bizonyult a leggyorsabbnak. Nyert 200 méter gyorson (1:57.75 p), 100 méter háton (1:00.90) és 200 méter vegyesen […]
Klaus Schormann, aki 1993 óta kormányozza elnökként a Nemzetközi Öttusa Szövetséget, a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársától értesült arról, hogy Martinek János, a szöuli olimpiai játékok egyéniben és csapatban is aranyérmes egykori sportnagysága vette át a szövetségi kapitányi váltóbotot a leköszönő Pálvölgyi Miklóstól.
Persányi Barnabás kis híján megvédte elsőségét az U12-es rapidsakk Európa-bajnokságon; hogy elmaradt a címvédés, az csupán nem rajta, hanem a versenybíró beavatkozásán is múlt… Mindenesetre a Mol Új Európa Alapítvány által támogatott ifjú sakkozó nem csak a sport területén nyújt … Bővebben