Címke: le
Perezt nem érdekli Raikkönen F1-es ülése
A Force India F1-es pilótája nem foglalkozik még a jövőjével és egyelőre nem tárgyal sem a Ferrarival, sem másik csapattal – igaz, arra készen áll, hogy topautóba üljön.
BVLSZ FFFF: A hétvégén minden eldől
Holnap már az elődöntőkre kerül sor a BVLSZ Felnőtt Férfi Bajnokságban. Második ízben rendeznek Final Fourt a pontvadászatban, ahol az OSC, akár megvédheti címét. Utolsó bajnokságként a BVLSZ Felnőtt Férfi pontvadászata zárja a 2015/2016-os szezont, ahol második ízben rendeznek négyes döntőt. Érdekesség, hogy tavaly is ugyanez a négy csapat jutott be a Final Fourba. A […]
Kullancsos betegségek kutyákban és macskákban
Kutyáinknál és macskáinknál is nagyon fontos, hogy vegyük komolyan a kullancsok elleni védekezést, hiszen kedvenceink megbetegedhetnek, valamint háziállataink közvetítésével kertünkben, környezetünkben elszaporodhatnak a kullancsok, ami ránk és családunkra nézve is komoly veszélyeket jelenthet a későbbiekben.
EURO-2016 – Az albánokat is a hajrában győzték le a franciák
Ahogy az első körben a románokat, úgy a másodikban az albánokat is a hajrában győzték…
De Vrij és Vilhena a Milan kiszemeltjei között
Állítólag két holland tehetséges játékossal erősítené meg a csapatot a klubvezetés, nevezetesen Stefan De Vrijjel…
Vettel szerint még mindig fordulhat a kocka
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája továbbra is úgy gondolja, hogy csapata képes lehet a Mercedesek legyőzésére, és az év további részében a világbajnoki címért harcolhat majd.
A Chelsea nem tart rá igényt; a Kacsa visszatér?
Ismerős játékos neve merült fel: elképzelhető, hogy Alexandre Pato a nyáron visszatér a csapathoz. A…
Átigazolási körkép 2. rész
Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC – végleges Távozott: Nagy Sándor (visszavonult) Érkezett: Várnai Kristóf (Vasas) – a teljes keretről DEBRECEN Távozott: Pataki Gergely (Kaposvár), Babay Árpád (Vasas), Halek Márton (Miskolc), Kincses Attila (Miskolc) EGER […]
Extrém körülmények között is kiválóan versenyzett a montis utánpótlás válogatott
BringaSport – 2016.06.08 – Június 4-5-én került megrendezésre a Swiss Bike Cup 2016 a svájci Gränichen-ben, ahol a magyar utánpótlás válogatott mérte össze tudását a nemzetközi mezőnnyel. A pálya igen
A szerbek ikonja lett a Recco edzője
Új edző van a Pro Recco kispadján, visszatért a szerb válogatott egykori klasszisa. A hír igaznak bizonyult, amit korábban megírtuk, Vladimir Vujasinovics váltja Amadeo Pomiliot a Recco kispadján, ezt a klub hivatalos oldalán közölték. A szerb legenda 2001 és 2008 között már játszott a csapat színeiben. Az új kihívásért a Partizán Belgrádot hagyja el. “Úgy […]
Dániel és Írisz
Hőgye Dániel és Laskai Írisz nyerte az újonc asztaliteniszezők Nyírbátorban rendezett Húszak-bajnokságát. A fiúk és a lányok mezőnyében is nagy csata folyt az elsőségért. UP-info • Ócsai Máté magabiztosan menetelt az újonc asztaliteniszezők Húszak-bajnokságának első helyéig. Nemhogy meccset, de szettet … Bővebben
A Jug 50 ezer euróval gazdagodott
A horvát Jug Dubrovnik 50 ezer eurót kapott azért, mert megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának Budapesten rendezett hatos döntőjét. A Jug a szombat esti fináléban 6-4-re verte a görög Olympiakosz Pireuszt. A margitszigeti Final Six második helyezettjeként – derült ki az európai szövetség, a LEN legfrissebb hírleveléből – az athéni együttes 40 ezerrel gazdagodott, […]
DTM: Új futamgyőztes rózsaszín autóval
A korábbi F3-as pilóta, az osztrák Lucas Auer is feliratkozott a Német Túraautó Bajnokság nyerteseinek listájára. Dominálta a vasárnapi futamot, az akció mögötte zajlott, főleg Ekström jóvoltából.
Rossi: Ezt hogy a csudába nyertük meg?
Egyelőre Alexander Rossi sem tud napirendre térni az Indianapolis 500-on aratott történelmi győzelme felett. A Manor tartalékpilótája Amerika sztárjává vált, így egyelőre nem is vágyik vissza az F1-be.
A Mercedes hálás, hogy nem esett baja Rosbergnek
A Mercedes pilótái mindkét monacói szabadedzést az első három között zárták, de a csapatot sokkal inkább az elszabadult csatornafedél foglalkoztatta, ami komoly sérüléseket is okozhatott volna.
Huszonkét játékossal érkeznek az elefántcsontpartiak
A Dárdai Pál vezette Hertában szereplő Salmon Kalou és a Manchester City sztárja, Wilfried Bony is pályára léphet május 20-án a magyar válogatott elleni felkészülési mérkőzésen, a Groupama Arénában.
Az Audi az összkerékhajtásúak legjobbika?
Az Audi az Auto Bild Allrad olvasóinak szavazatai alapján két díjat söpört be a „2016. Év Összkerékhajtású Autója” versenyen. Az Audi A4 allroad quattro az „összkerékhajtású crossover”, az Audi A6 pedig a „40 000 eurónál drágább összkerékhajtású autó” kategóriában nyert. A díjátadót csütörtök este tartották Stuttgartban.
Hamilton: Ma már nem engedelmeskednék
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években: elmondása alapján már nem hagyná magát olyan mértékben befolyásolni, mint korábban.
Határozott lépések az utánpótlásban
Kedden ülésezett az MLSZ elnöksége. A testület kitűzte a közgyűlés időpontját, jelentősen átalakította az utánpótlás-bajnokságokat az élesebb versenyhelyzet érdekében és tárgyalta a szakemberképzés eredményeit is.
Mexés ma 34 éves
Philippe Mexés, a Milan francia védője ma ünnepli 34. születésnapját. Mexés 1982. március 30-án született…



























