Címke: liga
Ötven éves Mészöly Géza
Ma ünnepli az ötvenedik születésnapját Mészöly Géza, Haladás vezetőedzője.
Euro Kupa: itthon ünnepelhet a Fradi
Eldőlt, hogy a Ferencváros idegenben kezdi a Nagyvárad elleni Euro Kupa finálét. Egy sorsolás már is maradt, nevezetessen eldőlt, hogy a Fradi idegenben kezdi meg az Euro Kupa finálét a Nagyvárad ellen, így itthon zárhatja le a másodikszámú európai kupaporond küzdelmeit, április 5-én. Mint ismeretes, a Fradi húsz év után jutott döntőbe, most a […]
Bernd Storck a német futball nagykövete lehet
Bernd Storck, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitány péntek délelőtt Telkiben vette át azt az oklevelet, ami a Német Futball Nagykövete díjra történt jelöléséért jár.
Az erős markú fiatalok Csehországba mennek
Több éremre számít a Magyar Szkander Szövetség elnöke a hétvégi csehországi nemzetközi versenyen. Kostice ad otthont a 13. Junior Grand Prix-nak. „Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a visegrádi országok 20 alatti fiataljai vesznek részt rajta, és a magyarok rendszerint jól szerepelnek” – mondta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke, aki a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is egyben.

A sportvezető elárulta, hogy ezt a versenyt is beépítették a hazai rendezésű világbajnokság felkészülési programjába.
A sportágban idén Budapest rendezi meg a világbajnokságot, amely szeptember 5. és 10. között lesz a MOM Sportközpontban. Budapest másodszor adhat otthont szkander-világbajnokságnak. Legutóbb 2006-ban rendeztek vb-t. Az idei világbajnokságra 50-55 ország 1500 versenyzőjét várják, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.
Három góllal vágtunk vissza az íreknek
A keddi 2-1-es vereség után csütörtökön 3-0-ra nyerni tudott a magyar U16-os válogatott Írországban a házigazdák ellen.
Berlusconi 31 éve vette át a klub irányítását
Silvio Berlusconi napra pontosan 31 évvel ezelőtt, 1986. február 20-án lett a Milan tulajdonosa. Az…
Milan-Fiorentina: a hivatalos kezdőcsapatok
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Milan-Fiorentina meccsre az olasz bajnokság 25. fordulójából. Az…
Milan-Fiorentina: Montella kijelölte keretét
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője kijelölte keretét a vasárnap esti Fiorentina elleni meccsre. Gabriel Paletta…
Nehezen adta meg magát a Spandau a Szolnoknak
Nem játszott könnyű meccset a Szolnok Berlinben, de végül az utolsó negyedben remekelt a magyar együttes. A Szolnok berlini győzelmével továbbra is fej-fej mellett áll az Olympiakosszal a tabella élén, de nagyon megszenvedett a mostani sikeréért a magyar együttes. Az első negyedben mindig a Szolnok szerzett vezetést, de rendre ki tudott egyenlíteni a német együttes, […]
Férfi Ob I: ellenállhatatlan volt a Szeged a Vasas ellen
A férfi Ob I 13. fordulójából pótolt mérkőzésen a Szeged az első negyedben villámarajtott vett az angyalföldi együttes ellen, és végül hét góllal nyerte meg a mérkőzést. A Tisza-partiak sikerével véget ért az alapszakasz. Egy mérkőzés maradt hátra a férfi Ob I alapszakaszából, amit ma pótoltak, itt a Vasas a Szegeddel találkozott. Az összecsapásnak volt […]
Diego Lópezre jövőre is igényt tart az Espanyol
Diego López ügynöke, Manolo Quilon csütörtökön a Casa Milanban tartózkodott és ügyfele jövőjéről tárgyalt a…
Fiatalítás a Cowbells-nél, de a cél változatlan marad
Galliani: “A Milan számára véget ért a mercato”
Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója szerint nem lesz több érkező a téli átigazolási időszakban. A…
Deulofeu a Milanban, a szezon végéig írt alá
Már edzésbe is állt.
A női válogatott elkezdte a felkészülést az olaszok elleni mérkőzésre
A mai napon, 17 fős kerettel női vízilabda válogatottunk elkezdte a felkészülést az olaszok ellen. A két csapat január 24-én 20 órakor találkozik a Szőnyi úti Laky Ferenc uszodában, világliga-mérkőzésen. A péntek délelőtti edzésen 14-en vettek részt, Bujka Barbara, Keszthelyi Rita és Kisteleki Hanna délután csatlakozik majd a csapathoz. A tréning végén Bíró Attila szövetségi kapitánnyal […]
Ellenfélmustra 2017
Egy kivétellel elkészült a jövő évi korosztályos kosárlabda Európa-bajnokságok sorsolása. Így aztán ismertté vált a magyar csapatok összes csoportellenfele. Lakner Gábor • Prágában elkészítették a jövő évi korosztályos kosárlabda Európa-bajnokságok sorsolását, így már szemügyre vehetjük, hogy a nyáron milyen csoportokban … Bővebben
Elismerés a legjobbaknak
A lányok között megosztva a kajakos Racskó Fruzsinát és Gazsó Alida Dorkát, a fiúknál pedig az ugyancsak kajakos Varga Ádámot választották meg az év utánpótlás-sportolójának a KSI-ben – derült ki az egyesület szombati hangulatos évzáróján. reb • „Nincs ültetési rend. … Bővebben
Szűcs Lajost újra megválasztották, maradt a Magyar Tenisz Szövetség elnöke
Továbbra is Szűcs Lajos (a képen balról a 2.) a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, akit a szombati tisztújító közgyűlésen egyhangúlag választották meg ismét elnöknek, így folytathatja a megkezdett munkát. Pest megye miniszteri biztosa egyben a Magyar Országos Horgász Szövetség első embere is.
A dobogó a cél a Jégpalotában
Hétfő este elkezdte a közvetlen felkészülést a divízió I/B csoportos világbajnokságra a magyar U20-as jégkorong-válogatott. A főpróbára Pozsonyban, a szlovák U20-as együttes elleni találkozón kerül sor. STJ • A mezőnyjátékosok zöme még az öltözőben készülődött, amikor az U20-as jégkorong-válogatott bő … Bővebben
Szalay Miklós 70 éves!
Kedden ünnepli 70. születésnapját Szalay Miklós, az 1968-as mexikói olimpia labdarúgótornája győztes magyar csapatának tagja.
























