Címke: magyar
Selejtezőkre készülve
Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés jegyében a leány és a fiú U19-es labdarúgó-válogatott is barátságos mérkőzésen lépett pályára. Előbbi Bükön a skótok ellen 0-0-t ért el, utóbbi Telkiben 1-0-ra verte Szlovénia együttesét. Majer Dániel • Javában zajlik az U19-es … Bővebben
Az női U19-es és az U19-es válogatott is pályára lép kedden
Korosztályos válogatottjaink Skócia és Szlovénia fiataljaival mérik össze tudásukat. A lányok Bükön, a fiúk Telkiben.
Rio16 – 3. Hosszú éjszakák a medencében
Két döntőből két aranyérem, egy világ- és egy olimpiai rekord – ez Hosszú Katinka mérlege három nap alatt az olimpián. Az Iron Lady megállíthatatlan, de természetesen rajta kívül sok más díjat is kiosztunk.
Terrortámadást terveztek Szingapúrban
A nemzetközi média beszámolói szerint a rendőrség egy Iszlám Államhoz köthető tervet göngyölített fel: a terroristák rakétákat lőttek volna ki az F1-es nagydíjnak otthont adó Marina Bay városrészre.
A kínaiak célja a világ tetejére emelni a Milant
A kínai konzorcium pár nappal az előszerződés aláírását követően üzent a Milan szurkolóinak. Pénteken délután…
Rio 2016 – Javult a vízminőség a vitorlásversenyek helyszínén
Egy erős áramlásnak köszönhetően sokat javult a riói olimpiai vitorlás versenyhelyszíne, a Guanabara-öböl vízminősége, így a szervezők szerint már egyáltalán nem kell egészségi kockázatokkal számolni. Ezt a legutóbbi vízminőségi teszt is megerősítette. Az öbölbe engedett tisztítatlan szennyvíz és a felszínen úszó sok szemét miatt voltak korábban aggodalmak, de több olimpiai csapat is megerősítette, hogy valóban […]
Rio 2016 – Dirado és Garcia szerint is csodálatosan úszott Hosszú
Az ezüstérmes amerikai Maya Dirado és a harmadikként célba csapó spanyol Mireia Belmonte Garcia szerint is csodálatos úszást mutatott be a világcsúccsal olimpiai bajnok Hosszú Katinka 400 méter vegyesen, a riói játékok szombati napján. “Nem figyeltem, mennyivel van előttem, csak arra koncentráltam, hogy dobogóra állhassak. Elképesztő időt úszott, felnéztem az eredményjelzőre és szinte sokkolt, amit […]
Váratlan hír – Hazautazott az amerikai kapitány a riói olimpiáról
Nagyon rossz hírt kapott otthonról az amerikaiak szövetségi kapitánya, így kis időre otthagyta csapatát. Adam Krikorian egyik bátyja elhunyt, így a szakvezető kis időre hazautazott családjához. A csapat szóvivője szerint a szakember hétfőn visszatér az együtteshez, amely kedden a spanyolok ellen játssza első mérkőzését az ötkarikás tornán. Krikorian 2012-ben olimpiai aranyig vezette az amerikai női […]
Mégis két versenyzővel indul Termasban a Zengő Motorsport!
Az utolsó pillanatban sikerült versenyzőt találni a vakbélgyulladása miatt itthon maradó Ficza Ferenc helyére: a fiatal magyar pilóta Hondáját egy uruguayi újonc, Mauricio Lambiris fogja vezetni Argentínában.
Verstappennek köszönheti az F1 a Heinekent?
Júniusban robbant a hír, hogy a Heineken többéves szponzori szerződést kötött a Formula-1-gyel – Bernie Ecclestone szerint azonban nem véletlen, hogy megérkeztek a száguldó cirkuszba.
Veretlenül a nyolc közé
Az U18-as fiú kosárlabda-válogatott nagy küzdelemben, egyetlen ponttal legyőzte a bolgárokat a Szkopjéban zajló B divíziós Európa-bajnokságon, azzal veretlenül nyerte meg az A csoportot, és bejutott a nyolc közé. Lakner Gábor • Bulgária ellen az utolsó csoportmérkőzését játszotta a magyar … Bővebben
Augusztusban minden út Bábolnára vezet
A világ sportja a nemsokára kezdődő Rio De Janeiro-i olimpiára figyel, de a hazai díjugrató sport centruma a hónapban Bábolnán lesz. Az elmúlt években jobbnál jobb rendezvényeket szervező csapat több mint egy évtized szünet után újra vállalkozott, hogy nemzetközi díjugrató versenyt rendezzen, melynek névadója az a Pettkó-Szandtner Tibor lesz, aki ménes parancsnokként a huszadik században a Bábolnai Ménest felvirágoztatta.

A verseny három napján tizenöt versenyszámot rendeznek, a nagydíjra vasárnap várhatóan 14 órakor kerül sor.
https://www.facebook.com/babolnanemzetimenesbirtok/?fref=ts
Augusztus 12-14 között a bábolnai szervezők a Championátus első fordulójával folytatják, amelynek szombat délutánján kerül megrendezésre a 31. Aranyos Kupa döntő, ahol az amatőr díjugratók versenyeznek két fordulós döntő formájában, melynek összpénzdíja háromszázezer forint lesz.

Fotó: Hajdu Krisztina
A hónap zárásaként pedig a bábolnai arénában a tavalyi év után ismét megrendezésre kerül legnagyobb, nemzeti versenyünk, a Fiat díjugrató Országos Bajnokság, ahol három csapat és öt egyéni érem talál gazdára. Az év egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, a jubileumi, harmincadik alkalommal megrendezésre kerül Bábolnai gazdanapok társrendezvénye lesz a Fiat Díjugrató OB, ezért garantált a nagy létszámú érdeklődő.

Fotó: Kovács Iván
Minden bábolnai rendezvényt a RiderLine Online TV-n lehet követni és a FIAT díjugrató OB-ról a Digi TV fog közvetítést adni.
Augusztusban a Bábolnai Ménes vár minden érdeklődőt!
Rio 2016 – A város polgármestere is futott az olimpiai lánggal
Helyi idő szerint szerdán reggel megérkezett az olimpiai láng a pénteken kezdődő XXXI. nyári játékok városába, Rio de Janeiróba. A Guanabara-öböl másik partjáról, Niteroiból a haditengerészeti iskola hajója vitte a lángot Rióba, ahol Eduardo Paes polgármester fogadta. Az utolsó kilométereken számos híresség is viszi az olimpiai lángot, szerdától péntekig több mint 600 brazil futhat […]
Pótának hongkongi és kínai ágon vezet az út a negyeddöntőbe
Szerdán délután magyar idő szerint 17 órakor rendezték az olimpiai asztalitenisztorna sorsolását. Mindkét nem egyéni küzdelmeiben egyaránt 70-en indulnak. A selejtezőfordulóban a három magyar nem volt érdekelt.
Rio 2016 – Üzenhetünk a sportolóknak, a közmédia továbbítja
Az M4 Sport Facebook-oldalára érkező szurkolói buzdítások közül a televízió munkatársai naponta több üzenetet is átadnak a riói olimpián versenyző magyar sportolóknak. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai közleménye kiemeli, hogy a közmédia idén először két irányba közvetíti az ötkarikás játékokat. “A sportolók küzdelmeit az élő adások és az ismétlések juttatják el a nézőkhöz, […]
Manhercz Krisztián
Honlapunk indulásakor, 2011-ben Manhercz Krisztián még csak a vízilabda-gyermekbajnokság gólkirályi címéért harcolt, egy évvel később azonban már – mindössze 15 évesen – az U18-asok világbajnokságán vett részt. A riói olimpián Manóból akár óriás lehet. Pusztai Viola • Megannyi emlékezetes pillanatot … Bővebben
Íme, a teljes program a riói olimpiáról!
Összegyűjtöttük, mely válogatottak, mikor játszanak. A férfi program: (az időpontok magyar idő szerint értendők) 1. játéknap: augusztus 6. (Szo), 14.00: Szerbia–MAGYARORSZÁG augusztus 6. (Szo), 15.20: Egyesült Államok–Horvátország augusztus 6. (Szo), 16.40: Spanyolország–Olaszország augusztus 6. (Szo), 18.00: Görögország–Japán augusztus 7. (V), 01.50: Brazília–Ausztrália augusztus 7. (V), 00.30: Franciaország–Montenegró 2. játéknap: augusztus 8. (H), 14.00: Szerbia–Görögország augusztus […]
Az olimpiai bajnok Czene Attila már elkezdte a felkészülést a 2017-es FINA masters világbajnokságra
Amennyiben pénteki riói ülésén a FINA Büro is az áldását adja, egy év múlva, augusztus elsején kezdődik el a FINA masters világbajnokság, amelynek ugyanúgy Budapest és Balatonfüred ad otthont, mint a 2017. július 14-én rajtoló és július 31-én záruló FINA világbajnokságnak.
Furcsa szabály döntött a GP2 futamgyőzelméről
Ha az elmúlt hetek eseményei után azt kezdtük volna érezni, hogy csak az F1-ben léteznek vitaindító előírások, a GP2 hockeinheimi főversenye rámutatott, hogy bizony az elsőszámú utánpótlás-szériában sem jobb a helyzet.
Ötödik hely és hajfosztás
Barta Luca feladni kényszerült a versenyt a Barcelonában zajló ifjúsági A korosztályú (17-18 évesek) Európa-bajnokságán, Varga Eszter azonban az értékes ötödik helyet szerezte meg. A fiúk küzdelme még el sem kezdődött, máris izgalmas: fogadás miatt valaki garantáltan megválik a hajától… … Bővebben


























