Címke: nem
Raikkönenék megvédték a „cigist”
A Ferrari F1-es csapatvezetőjének leváltásáról cikkezett nemrég a sajtó – két pilótája azonban kiállt Arrivabene mellett. Raikkönen szerint életében nem volt még ilyen jó főnöke, mint ő.
Verebes bármelyik csapattal bajnok lett volna
1982 májusában is világeseményre készült a magyar válogatott, bár a Rába ETO kicsit elterelte a figyelmet a spanyolországi vb-ről. Harmincnégy éve ilyenkor a győriek bajnoki aranyát emésztgette a közönség, majd egy évre rá a címvédést. Verebes József csapata álomfutballal duplázott. A március 13-án elhunyt mesteredző győri diadalmenetét egy korábbi interjújával, és az MLSZ TV Archív csatornájára felkerült néhány összefoglalóval idézzük fel.
Május tenisz nyílt nap
A SmartTennis Sportegyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a 2016. május 16-án megrendezésre kerülő nyílt napjára. A nyílt nap keretében bárki kipróbálhatja magát a teniszpályán, valamint a különböző mozgásos és ügyességi játékokon. Kiváló lehetőség az oktatókon túl az egyesület tagjainak … Folytatódik…. →
Exkluzív: Kvjat magatartása trófeát érdemel
Minden a Red Bull-ügyről, elsősorban Danyiil Kvjatról és Max Verstappenről szólt a Forma-1-es Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján. Míg a nagycsapathoz felbuktatott holland suhanc fürdött a boldogságban, addig az orosz emésztgette a visszasorolást. Igaz, azt úgy tette, hogy azért akár egy trófeát is megérdemelt volna.
Üzenet a jövőből – Ez nem az apukád Volvója!
Abszolút biztosat még nem lehet tudni a képeken látható, új Volvóról, ám a Carscoops magazin értesülései szerint a tanulmányautó a V40, XC40 előfutára lesz.
Többismeretlenes egyenlet
Annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy megjósolni sem lehet, melyik csapat nyerheti meg a kiemelt fiú-kadetbajnokságot, amelynek a nyolcas döntője csütörtökön kezdődik Debrecenben, és a vasárnapi eredményhirdetéssel zárul. Lakner Gábor • Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Debrecenben a kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntőjét. … Bővebben
OTP Bank Liga: nem lehet elégedett a középmezőny eleje
Három olyan csapat végzett az OTP Bank Liga 4-6. helyén, amely a bajnokság egy bizonyos, nem is rövid szakaszában jó eséllyel pályázott a dobogós helyezésre vagy/és a nemzetközi kupaindulásra. A három közül talán a Haladás szereplése keltette a legnagyobb meglepetést, az Újpest okozta híveinek tavasszal a legnagyobb csalódást.
Pirelli: Nem tér vissza az F1-be Maldonado
A korábbi hírekkel ellentétben az F1-ből idén kikerülő Pastor Maldonado nem lesz a Pirelli tesztpilótája a 2017-es abroncsokkal kapcsolatban – erről adott tájékoztatást a gumigyártó közleménye.
Férfi Ob I: szépen búcsúzott a Kaposvár
Szép tavaszt futva a somogyi együttes a 11. helyen fejezte be a férfi Ob I idei szezonját. Nem mondhatni, hogy zavartalan volt a szezon eleje a Kaposvárnak. Emlékezhetünk rá, sokáig uszoda gondokkal küzdött az együttes, ami az edzéseket is megnehezítette, aztán februárra elkészült az új sátor. Az alapszakaszt a hetedik helyen zárta az együttes az […]
Stefan Savic a Milan kiszemeltje a védelembe
Egyes hírek szerint a Milannál újra felmerült Stefan Savic neve, akit már tavaly nyáron is…
Világliga: négy gól is elég lehet
Ma a görögök elleni sorsdöntő világliga meccsen a jó játék elengedhetetlen lesz. Van egy jó hírünk, nem kell öttel nyerni ma a világliga zárófordulójában a görögök ellen. Elég lesz “csak” néggyel. Ugyanis a FINA szabályai úgy rendelkeznek, hogy azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, majd a gólarány, nekünk pedig ez esetben +33 lenne, […]
Óriási hír: Piquet a Formula-3-ban!
A többségében 20 év alatti versenyzőket szerepeltető F3-as Európa-bajnokság mezőnyében a hétvégén egy igazi rutinos róka, az egykori F1-es Nelson Piquet is felbukkan – öccse ellen indul.
Norbinak fontosabb a Honda sikere
Michelisz Norbert nyilatkozott a marokkói hétvége után. A magyar pilóta rendkívül elégedett volt a Honda hármas sikerével, ezt még a saját győzelménél is sokkal fontosabbnak tartja.
Aston Martinnak olcsó, babakocsinak túl drága
Aston Martinnak nagyon olcsó, babakocsinak viszont baromi drága. Viszont magnézium ötvözetből készült, vagyis könnyű, alcantara és báránybőr veszi körbe a kisbabát, s garantáltan nem lesz ilyen mindenkinek. Úgyhogy irány a Harrods!
Újvárosi arany(bel)harc
Jakab Noémi három, Halász Dóra két aranyérmet nyert a junior leánytornászok országos bajnokságán. Az ifjúságiak versenyen kívül, Eb-válogatón léptek a szerekhez a Központi Tornacsarnokban rendezett felnőtt országos bajnokságon. Pusztai Viola • Dunaújvárosi belharcot hozott a junior leány tornászok országos bajnoksága. … Bővebben
Késsel támadták meg a Recco és az olasz válogatott játékosát
Séta közben történt az eset Reccóban, mikor a játékos gyermekével és kutyájával sétált. Nem hétköznapi eset történt Pietro Figliolival, írja a La Gazzetta dello Sport. A Recco és az olasz válogatott oszlopos tagja gyermekével és kutyájával sétált Reccóban, mikor összetalálkoztak egy járókelővel és kutyájával. A két eb elkezdte egymást ugatni, majd a két gazdi is elkezdett veszekedni, közben […]
Fogyókúrában is barátunk a szénhidrát
Ha fogyókúrázni kezdünk, általában komoly az elhatározásunk, és gyakran nem is az elszántságunkkal van gond, hanem azokkal a tévhitekkel, amelyek a fejünkben élnek a helyes táplálkozással kapcsolatban. Ezért fontos, hogy amikor diétázunk, legyünk tisztában azokkal az alapszabályokkal, amelyeket érdemes betartani ahhoz, hogy célunkat elérjük. A legnagyobb tévedések egyike, hogy a szénhidrátokat teljes mértékben mellőzni kell az étrendünkből. Barátunk, vagy ellenségünk a szénhidrát, ha fogyókúrázunk? Erről kérdeztük Varga Dórát, az Életmód Orvosi Központ dietetikusát.
Wehrlein: Ez nem rossz hely Kvjat számára
A Manor újonc F1-es pilótája szerint orosz kollégája így sincs rossz helyzetben és most jó munkát kell végeznie – a döntést viszont nem érti, hiszen Kvjat egy futammal korábban még a dobogón állt.
Női Ob I: Szoros meccsen BVSC győzelem
Hazai pályán egyetlen góllal győzött a BVSC a Szentes ellen a bronzcsata első meccsén. Izgalmas és kiélezett csatát hozott a BVSC-Szentes összecsapás. Talán a vasutasok lehetnek jobban elkeseredve, hogy a harmadik helyért kell játszaniuk, hiszen a Duanújváros elleni elődöntőben sokan őket tartották esélyesnek, mégis Mihók Attila csapata lépett tovább. A Szentes a címvédő UVSE verte […]
Csirkemell rizstésztával – Egészségséfünk receptje
Az ilyen típusú ételeket azért szeretem, mert tényleg nagyon hamar el lehet készíteni, a hozzávalók szeletelése talán több időt vesz igénybe, mint maga a főzés. Mivel nekem szinte mindig van itthon szójaszósz, rizstészta, sárgarépa, a fagyasztóban csirkemell, ezért nálunk gyakran készülnek ehhez hasonló keleties ízesítésű tészták.



























