Címke: nemzetközi kupa
Gőzerővel készül az A-Híd OSC
Két döntetlennel és egy győzelemmel indult az év az OSC számára. A kedd délelőtti edzés végén kiértékeltük az eddigi mérkőzéseket és beszéltünk a folytatásról. Elsőként Salamon Ferencet kérdeztük. Az OSC szélsőjének edzéssel indult az év, ugyanis meghívót kapott az új szövetségi kapitány, Marcz Tamás által vezényelt első válogatott összetartásra. “Szolnok igazából az ismerkedésről szólt, mind […]
Német kupa: Győzött a Waspo, a Spandau bronzérmes
Drámai csatában győzött a hétvégén Düsseldorfban megrendezett német kupán a Wapo ’98 Hannover csapata. A hannoveri a gárda a döntőben az ASC Duisburgot 10-9-re legyőzve vetett véget egy 14 éven át tartó szériának, az alsó-szászországi csapat ugyanis eddig kétszer nyert kupát, az elsőt 1998-ban, majd 2003-ban Esslingenben. Az ASC Duisburg 2013-as kupagyőzelme óta először jutott […]
A Barceloneta ismét megnyerte Spanyol Kupát
Tizenharmadik alkalommal hódította el a Barceloneta a Spanyol Kupát. A döntőben a Sabedellt verte a csapat. Nem született meglepetés a Spanyol Kupa fináléjában. A Barceloneta öt góllal múlta felül – a bajnokságban is – riváliást, a Sabadellt. A mérkőzés a negyedik negyedre eldőlt, mikor már 8-3-ra ment a címvédő, a vége 10-5 lett, így a […]
A Barceloneta ismét megnyerte a Spanyol Kupát
Tizenharmadik alkalommal hódította el a Barceloneta a Spanyol Kupát. A döntőben a Sabedellt verte a csapat. Nem született meglepetés a Spanyol Kupa fináléjában. A Barceloneta öt góllal múlta felül – a bajnokságban is – riváliást, a Sabadellt. A mérkőzés a negyedik negyedre eldőlt, mikor már 8-3-ra ment a címvédő, a vége 10-5 lett, így a […]
Német kupa – derbire készülnek
Németországban az év első nagy összecsapására készülnek. Pénteken és szombaton a férfiaknál és a nőknél közösen rendezik meg Düsseldorfban a négyes döntőt a kupáért. Nyolc mérkőzésre kerül sor az új Rheinbad uszodában, ami 2016. tavaszán nyitotta meg kapuit. Ez lesz a német vízilabda legnagyobb szabású eseménye, melyet szombat este egy exkluzív partyval készülnek megkoronázni. A […]
Ismét győzött az UVSE, a BVSC és a Dunaújváros nagy csatát vívott
Tartja hibátlan mérlegét az UVSE, a BVSC a címvédőt izzasztotta meg, az újvárosi lányok egyetlen góllal kaptak ki az Euroligában. Az A-csoportban a BVSC a csoport legnehezebb ellenfelével nézett farkasszemet, hiszen a Sabadell volt az ellenfele a vasutas együttesnek. A magyar csapat jól tartotta magát a nagyzünetig, ám utána elhúzott a címvédő, és az utolsó […]
Elődöntős a Fradi az Euro Kupában!
A Rijeka ellen az Euro Kupa negyeddöntő visszavágóján is győzött az FTC, így kettős sikerrel van ott az elődöntőben. Az első meccsen 13-9-re győzött a Fradi Rijekában, így megnyugtató előnyből várhatta a népligeti találkozót. A visszavágón jól kezdett a zöld-fehér csapat, Szirányi centerezett majd Avramovics használta ki az előtte kínálkozó lehetőséget, így az első negyedet […]
Női vízilabda Euroliga – Dunaújvárosi selejtező két magyar csapattal – ELŐZETES
A női vízilabdázóknál ezen a hétvégén kezdődnek meg a küzdelmek az Euroligában, amelynek egyik selejtezőcsoportját Dunaújváros látja vendégül péntektől vasárnapig. Az első körben érintett csapatokat két ötös és két négyes csoportra osztották, s a résztvevők körmérkőzéses rendszerben vetélkednek a továbbjutást jelentő pozíciókért, vagyis az első három hely egyikének megszerzéséért. Az A jelű kvartettben nemcsak a […]
Ez már bravúr – A BVSC néggyel verte a Mladost Zágrebet
Az Euro kupában idegenben oktatta Märcz Tamás csapata a Zágrebet. A továbbjutás pedig holnap dől el. A tegnapi Posillipo elleni fiaskó után ma a házigazda Mladost ellen ugrottak vízbe Märcz Tamás fiai. Mint tudvalevő a horvát csapat a sorozat mostani körének házigazdája. A mérkőzés első találatát Vlahovics jegyezte, de Kovács és Török révén már 2-1-re a […]
BL-történelem: még a Milan az élen a Juventus előtt
Amióta a Bajnokok Ligája néven futó sorozat 1992-ben felváltotta a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK), összesen 9…
Euro Kupa – Verhető ellenfeleket kapott a Fradi és a BVSC
Kisorsolták az Euro Kupa csoportjait is. A Fradi és a BVSC is kedvező ellenfeleket kapott. A másodikszámú európai kupaporondis hamarosan elindul. Mindkét magyar együttes az első körben érdekelt. A Fradi a B-jelű csoportba kapott besorolást, míg a BVSC a C-be. A zöld-fehér csapatnak Splitben lesz jelenése október 14. és 16. között, a házigazdák mellett a Bayer Uerdingen […]
2018-tól jelentős változás jön a Bajnokok Ligájában
Az UEFA hivatalosan is bejelentette, hogy változásokat eszközölnek a Bajnokok Ligájában, amelynek értelmében 2018-tól az…
Naptárat elő: Íme, a BL és az Euro Kupa 2016/2017-es szezonjának menetrendje
A LEN elkészítette a 2016/2017-es Bajnokok Ligája valamint az Euro Kupa menetrendjét. Kezdés szeptember végén. A nemzetközi szezon szeptember 30-án indul, mikor az első kört rendezik meg a BL-ben. Itt kapcsolódhat be az OSC a küzdelmekbe. A második szakasz október 14. és 16. között kerül lebonyolításra még itt is csoportseljtező lesz. A harmadik etapban már […]
Bajnokok Ligája: nagyot küzdött az Eger, de az Olympiakosz győzött
Az utolsó negyedben még vezetett a hevesi alakulat az Olympiakosz ellen, ám három hellén találatra egy egri érkezett… Az Eger kezdte meg a Bajnokok Ligája utolsó fordulóját a magyar csapatok közül. Volt tétje a mérkőzésnek, ha kikap a hevesi együttes nagy valószínűség szerint a Final Six első meccsén a Szolnokkal játssza. A mérkőzés jól kezdődött, […]
Az álomszerű egri kezdés után, fájó döntetlen
A Bajnokok Ligjában parádésan kezdett az Eger, hiszen 3-0-ra, majd 4-1-re is vezetett a Rijeka ellen. A második félidőben azonban feljött a horvát együttes… Az Egernek mindenképp nyernie kellett, hogy tartsa az Olympiakosszal a lépést a csoportjában. Jól kezdett a magyar együttes, hiszen Hárai, Zalánki majd Bedő góljaival villámrajtot vett az Eger, 3-0. Ezek után régi ismerősünk, […]
Pazar formában az Eger riválisa
Megkezdődött a BL 9. fordulója. Az Olympiakosz megtette a kötelezőt. A Spandaut ellentmondást nem tűrően verte a görög együttes. Egy találkozónak már vége is van a BL 9. fordulójában. A papírformának megfelelően az A-csoport listavezetője, az Olympiakosz legyőzte a Spadaut, így az Egernek mindenképp nyernie kellene, ha tartani akarja a görög együttessel a lépést. A […]
Bajnokok Ligája: Jön az utolsó előtti kör
Holnap a 9. fordulóra kerül sor a BL főtábláján. Az Eger a Rijekát látja vendégül, míg az OSC a Szolnokot fogadja. Bár házigazda révén ott van az Eger a BL Final Six-ben, Dabrowski Norbert együttesének az első helyre fáj a csoportban a foga, ehhez pedig holnap mindenképp nyernie kell a Rijeka ellen. A meccs másik […]
LEN-Kupa: Bronzérmes a Szentes
Parádés hajrával, négygólos hátrányból mentette döntetlenre a találkozót a Szentes az Uralocska ellen, majd az ötmétereseket hidegvérrel értékesítette a magyar csapat, így éremmel tér haza Tóth László együttese. Ismét rosszul kezdett a magyar együttes, hiszen az első negyed után 4-8 állt az eredményjelzőn. A különbség szinte az utolsó negyedik megmaradt, mikor 10-14-ről zárkózott és végül […]
Meglepő BL-eredmény – Nem bírt a Partizán a Galatasaray együttesével
A Bajnokok Ligája 8. fordulójának nyitányán a Partizán idegenben hullajtott fontos pontokat. A trieszti kvalifikációs torna után néhány nappal újra elindult a klubélet, méghozzá a Bajnokok Ligájával. A Partizán Isztambulba látogatott a Galatasaray otthonába, a két együttes között hat pont volt a különbség a tabellán. Novemberben Belgrádban 9-8-ra tudott nyerni Vujasinovics együttese, akkor az utolsó negyedben […]
Egyedülálló veretlenségi sorozatot tört meg a Szolnok
Tegnap a Bajnokok Ligájában a Szolnok egygólos győzelmet aratott a Recco ellen. A BL-címvédő, sztárklub nem minden hónapban szokott kikapni. A Szolnok diadaláról az olasz honlapok is terjedelmes írásokban számoltak be, emellett megemlékeztek a Recco parádés veretlenségi mutatójáról, ami a 2014-es évre nyúlik vissza… Csak a 2015-ös év eleje óta egészen tegnapig -az olasz bajnokságot […]


























