NőI Ob I: vége a középszakasznak is

uvse2016110101Két elődöntősünk is van a középszakasz után, azonban négyen még küzdenek a kiadó helyekért. Az UVSE végezett a középszakasz után is az élen, így a Dunaújvárossal karöltve ők már ott vannak az elődöntőben. A legjobb négybe jutásért a BVSC a Honvéddal valamint a Szentes a Szegeddel csatázik majd. A középszakasz zárókörében nem történt meglepetés. A […]

Read More

Honosítása után, az olasz válogatottban is bemutatkozna

molina01Egyelőre a Reccora koncentrál, de könnyen lehet, hogy ha behívnák az olasz válogatottba igent mondana.  Gullliermo Molina már olasz útlevéllel is rendelkezik, és könnyen lehet, hogy az olasz válogatottságon is elgondolkodna. – Soha nem érdekelt a kettős állampolgárság, de most a jövő miatt meg kellett lépnem ezt. Jövőre a Pro Reccoban fogok játszani mint olasz. […]

Read More

Fontos kérdésekről döntött az MVLSZ

vizilabda altalanos02Megvan, hány csapat szerepel majd a következő idényben a férfi Ob I-ben. A tavalyi szezonban szerepelt először tizenhat csapat a férfi Ob I-ben. A Magyar Vízilabda Szövetség  pénteken pedig arról döntött, hogy a létszám továbbra sem változik. Így a következő 2017–2018-as kiírásban is tizenhat együttes játszik a magyar bajnokság első osztályában. Az MVLSZ elnöksége a légiósok […]

Read More

Világklasszisok a női Masters vb-n is

általanos kép0123Világ- és Európa-bajnok pólósaink is beneveztek a női Masters vb-re.  Többek között Stieber Mercédesz, Pelle Anikó, Kis-Primász Ágnes, Szalkay Orsolya, Gruber Laura is tagja lesz annak a csapatnak mely elindul a nyári budapesti Masters vb-n. A csajok összesen nyolc világbajnoki és tizenhét Európa-bajnoki érmet nyertek. Most ismét összeállnak. „Valamennyiünk életét a mai napig meghatározza a […]

Read More

Nagy veszteség – Az idei szezonban nem fog játszani a Dunaújváros játékosa

hannekeSlagterSérülés miatt már nem számíthat az idényben Mihók Attila a fiatal pólósára. Carolina Slagter az idei szezonban végig sérüléssel bajlódott, kilenc meccsen szerepelt a Dunaújvárosban és öt gólt lőtt. A pólós jövője az idényre eldőlt, hiszen vállsérülése miatt már nem ugrik medencébe. Az Újváros a második helyen áll a női Ob I-es tabellán. Nyolc pont a hátránya […]

Read More

Magyar Kupa: a Ferencváros kettős győzelemmel negyeddöntős

A szerdai hét MK-nyolcaddöntő visszavágó közül hármat kora délután lejátszottak, a két élvonalbeli együttes, a Gyirmót és a Mezőkövesd párharcából utóbbi került ki győztesként. Kora este az Újpest és a DVTK az első meccsen szerzett előnyét tovább növelve jutott túl ellenfelén, míg a Sopron a Csákvár 2-0-ás legyőzésével biztosította helyét a negyeddöntőben. A Ferencváros idegenben is legyőzte a Honvédot, így szintén ott lesz a következő fordulóban.

Read More

Nehezen győzött az Eger Hannoverben

eger2017022601Egyetlen góllal, de jobb volt az Eger Németországban a Hannovernél, így értékes három egységgel gazdagodott. Az első negyed elején 1-0-ra még a Hannover vezetett, aztán Hosnyánszky helyre tette a német csapatot, egy akciótalálattal valamint egy emberelőnyös góllal, ezzel megfordított a hevesi gárda a meccset. Sőt, Vapenski és Kovács már háromra hízlalta az előnyt, 4-1. A […]

Read More

Naptárat elő – Íme, március hónap eseményei

alt20160601Férfi Bajnokok Ligája, női Euroliga és a Fradi is megkezdi a Euro kupa döntőjében a menetelését. Összegyűjtöttük ehónap főbb eseményeit.   2017. március hónap főbb eseményei:  1. férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló 11. Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágók (Mataro-UVSE, Dunaújváros-Sabadell) 22. Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 22. Férfi Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés: Oradea (román)-Ferencváros, Nagyvárad

Read More

Íme, a 2017-es vízilabda vb teljes programja!

logovb201701Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk!  Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők:  Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]

Read More

A 2017-es vízilabda vb teljes programja!

logovb201701Már lehet tudni, mely napokon játszik női illetve férfi válogatottunk!  Vélhetően élni fog a magyar szövetség a rendezői jogával, így a megjelölt meccsnapokon az utolsó mérkőzés lesz a válogatotté. A 2017. évi vizes világbajnokság vízilabda programja: Nők:  Csoportok: A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország D-csoport: Ausztrália, […]

Read More

Euroliga: az UVSE előnyben, a Dunaújváros hátrányban

uvsenoi20Az UVSE egygólos előnyt szerzett az Euroliga negyeddöntő odavágóján, míg a Dunaújváros háromgólos hátrányba került.  Két magyar csapatért is szoríthatunk az Euroliga negyeddöntőjében. Az odavágót UVSE jól kezdte a Mataro ellen, hiszen az első negyed után 5-3-ra is vezetett, még a nagyszünetre még eggyel növelte előnyét, 7-4. A fordulás után is minden a tervek szerint […]

Read More

Euroliga: fontos meccs előtt a Dunaújváros és az UVSE

dunaujvarosnoi2016Mindkét magyar együttes szombaton és egyformán otthon kezdi meg párharcát a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében. Az UVSE a Matarót, a Dunaújváros pedig a szintén spanyol Sabadellt fogadja, s igyekszik olyan eredményt elérni, amely továbbjutást érhet számára. Erre nagyobb esélye a magyar bajnok és kupagyőztes, Euroliga-ezüstérmes UVSE-nek van, már csak azért is, mert az újvárosiak a […]

Read More

Vb sorsolás után – Így látják a kapitányok az esélyeket

hun_fra (13)Pénteken kisorsolták a 2017-es vizes vízilabda vb csoportjait. Oldalunk pedig megkérdezte a két kapitányt az esélyekről: Bíró Attila szerint jó csoportba kerültünk, Märcz Tamás pedig meccsről meccsre haladna.  Bíró Attila a női válogatott szövetségi kapitánya a vb sorsolás után, a vizipolo.hu-nak: Jó csoportba kerültünk. Lehetett volna kicsit nehezebb is, könnyebb nem, mert a második kalapban […]

Read More

Közép-Kelet európai Világkupa vadászugratásának győztese, ifj. Szabó Gábor

A varsói városi sportcsarnokban megszokott helyen rendezik a Közép-Kelet európai liga döntőjét, ahol ma a 145 cm-es vadászugratásban kezdtek a lovasok. Harmincöt indulóból, verőhiba nélkül a legjobb időeredményt, a mezőnyben egyetlen magyar lovasként, ifj. Szabó Gábor érte el sárga kancájával, Timpex Bölcsésszel.

16938870 1443824838982803 7108194955731168463 n

Fotó: Szabó Gábor Facebook

26 éves válogatott lovasunk mögött a német Felix Hassmann végzett, aki specialistája az ilyen versenyszámoknak. A verseny holnap és vasárnap folytatódik.  A speciális pontszámítási rendszer szerint, a Varsóban szerzett és a kvalifikációs versenyekről hozott pontok összeadásával az első három lovas szerez majd indulási jogot az Egyesült Államokban rendezendő Világkupa döntőre.

lesznó

Fotó: Swiat Koni

Gratulálunk! Hajrá Gabó!

Hétvégén a kaposvári Pannon Lovasakadémia kerül a központba. Péntektől vasárnapig rendezik a szezon utolsó előtti fedettpályás országos minősítő versenyét, ahol szép számú nevezés állt össze. A vasárnapi legmagasabb 140 cm-es versenyszámra, harmincöt nevezés érkezett. A kaposvári lovas centrum marad is a figyelem központjában, hiszen két hét múlva rendezik az év első hazai nemzetközi díjugrató versenyét, a Mesterek Tornáját. A fedettpályás szezon után a lovasakadémiára nyáron egy kiemelkedő feladat vár, hiszen a három olimpiai szakág póni Európa-bajnokságát először rendezik Magyarországon.

Read More

Nem volt pardon – Női válogatottunk simán legyőzte a francia együttest

Budapest, 2017. február 21.
A magyar Gurisatti Gréta (b) és a francia Audey Daule a nõi vízilabda világliga 4. fordulóban játszott Magyarország - Franciaország mérkõzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Spotuszodában 2017. február 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdMagabiztosan verte női válogatottunk a franciákat a világligában, a siker szuperdöntőt érhet. Telt ház és jó hangulat fogadta a mieinket a mérkőzésen. A csapat pedig rögtön az elején meghálálta ezt a szívélyes fogadtatást, hiszen már az első támadásból megszereztük a vezetést és az első negyedben biztosan uraltuk a meccset, 4-1. A második negyedben Csabai pimasz góljával […]

Read More

Világjátékok-aranyra és világcsúcsra tör a debreceni búvárúszó

PetraDebrecen – A hétvégi egri uszonyosúszó világkupa lesz az idei első komoly megmérettetés a sportág magyar világklasszisa, Senánszky Petra számára. A három számban is világ- és Európa-bajnok versenyző aranyat vár magától a Világjátékokon, és bízik benne, hogy az uszonyosúszás rövidesen olimpián is bemutatkozhat. Az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás világcsúcstartóját tavalyi teljesítményéért a […]

Read More