Címke: női
Bottas: Fejlődtünk 2015-höz képest
A finn pilóta úgy véli, hogy a Williams FW38-asa jobb autó lett, mint elődje, a barcelonaai teszt során pedig sikerült kiküszöbölniük néhány égető hibát.
Női Euroliga: Helytállt a Szentes, de nem jutott tovább
A Szentes mindent megtett a Sabadell ellen, de ötgólos hátránya megmaradt a Kurca-partiaknak. A 11-11-es döntetlen azt is jelenti, hogy Bujkáék a LEN-kupában folytatják. Ötgólos hátrányba került Spanyolországban a Szentes, így adott volt a Kurca-partiak előtt a feladat. A mérkőzés elején rögtön védett egyet Bolonyai majd egy előny váltottunk gólra Gémes révén, 1-0. Sőt, ismét […]
Faragó Tamás ismét leül a kispadra
Legendánk az idei női utánpótlás tornákon ismét a parton irányít. Ősszel nagy változások következtek be a női szakágban, többek között Faragó Tamást választották az utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitányának, aki a megbízást örömmel elvállalta. Ezek után döntöttek Bíró Attilával az egyes korosztályok szakembereiről is. A tegnapi sajtótájékoztatón pedig montreali olimpiai bajnokunk nagy bejelentést tett. Faragó Tamás úgy […]
Már csak nyolcan
A Chelsea, a Barcelona, a Real Madrid, a Benfica, a Dinamo Zagreb, az AS Roma, a PSG és az Ajax jutott az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Valencia drámai körülmények között, elképesztő játékvezetői bakinak köszönhetően búcsúzott. Nagy-Pál Tamás • Vajon … Bővebben
Campagna nem akar semmit a véletlenre bízni
Az olasz kapitány a trieszti torna előtt tesztelni fogja övéit. Huszonhárom játékost hívott meg Soriba Alessandro Campagna. Az összetartást az olimpiai selejtező előtt, február 28-tól, március 2-ig vezényli majd. A “tesztelésre” azért van szükség, mert az olasz mester mindenkinek lehetőséget kíván adni, hogy bizonyítsa, helye van a csapatban. A trieszti olimpiai kvalifikációs tornát április 3. […]
Két autó, egy téma
A Nissan március elsején, a Genfi Autószalonon leplezi le a Qashqai és X-Trial Premium Conceptet.
Hamilton: Ki hívná magát celebnek?
Egy friss interjúban a Mercedes bajnoka előbb a celeblét definícióját fejtegette, majd kitért arra, az F1 vagy zene fontosabb számára. Az is kiderült, mi teszi Hamiltont boldoggá.
Női világliga: Háromgólos vereség Olaszországtól
Női válogatottunk világliga-selejtezőn három góllal kikapott Navarában. Az Eb-győztes női válogatottunk első mérkőzését játszotta a belgrádi siker után. Az ellenfél az olasz válogatott volt, melyet még a kontinenstorna elődöntőjében legyőzött Bíró Attila együttese. Az első negyedben hét gól is esett, Di Mario kettőt vállalt ötből. Nálunk Keszthelyi és TAkács talált a kapuba, így 5-2 volt […]
Az Egyesült Államok ismét hengerelt!
Az USA nyerte a női interkontinentális világliga-selejtezőjét. Adam Krikorian együttese mellett, többek között ott van a kínai szuperdöntőben Brazília is. A múlt héten hat válogatott küzdött négy kiadó helyért a vl interkontinentális selejtezőtornán, ahol a hatodik napon már a helyosztókat rendezték meg Texasban. Az ötödik hely felértékelődött, hiszen Kína már ott van szuperdöntőben, így Brazília […]
Női világliga: Három változás az Eb-kerethez képest
Bíró Attila kijelölte az Európa-bajnokság után világliga csapatát, mely Olaszországgal küzd meg a jövő héten Navarában. Mint megírtuk az olasz válogatott az Eb-keretével készül ellenünk. Bíró Attila szövetségi kapitány pedig három változást eszközölt a kontinenstornához képest. Nincs Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Kisteleki Hanna, helyettük Bolonyai Flóra, Mencziger Kata és Leimeter Dóra kap lehetőséget. „Az […]
Újabb bravúr – Már tető alatt az úszóaréna!
Újabb magyar mérnöki bravúrt hajtottak végre a Dagály építkezésen, a tervezettnél hat héttel korábban került tető a Dagály Úszóarénára csütörtök éjjel – tájékoztatta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa az MTI-t. A 2017-es vizes világbajnokság központi uszodájának 2400 tonnás acél tetőszerkezete 44 méter magasan egyben a helyére került – egy Magyarországon először használt speciális […]
Női világliga: Az olaszok erős kerettel készülnek ellenünk
Kedden már a negyedik fordulót rendezik meg a világligában. Fabio Conti nem viccel, nem kísérletezik, hanem erős keretet hívott be a magyar válogatott ellen. Egy győzelemmel megelőzné az olasz csapat a magyart a világliga-csoportban. Ezt jól tudják a taljánok is, ezért az Eb bronzérmes csapatát hívta harcba Fabio Conti az olasz válogatott szövetségi kapitánya. Jelenleg […]
Női Euroliga: Nem bírt az UVSE spanyol ellenfelével
Az Euroliga negyeddöntő első meccsén az UVSE 7-7-es döntetlent ért el a spanyol Mataro ellen. Kiegyenlített meccsen X-elt az UVSE Mataroban az Euroliga negyeddöntőjének első meccsén. A magyar együttesnél ketten is három gólig jutottak, Antal és Keszthelyi is triplázni tudott, míg a másik oldalon Tarrago is hármat szórt. A visszavágót február 27-én játsszák. Női Euroliga, […]
Női Euroliga: Hátrányban a Szentes
Az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén a Sabadell öt góllal győzött a Szentes ellen. A Szentes idegenben kezdte meg az Euroliga negyeddöntőjét. Az ellenfele Spanyolország legjobb együttese, a Sabadell volt. A mérkőzés első negyedében bekezdett az ibériai együttes és hatot is lőtt, míg a Kurca-partiak hármat, a folytatásban növelte előnyét a hazai gárda és végül 15-10-re […]
Női Ob I: Nagy meccsen győzött az UVSE a BVSC ellen – A lilák az alapszakasz elsők
Egyetlen góllal sikerült megvernie az UVSE együttesének a BVSC-t. A lilák győzelme azt is jelenti, hogy megnyerték az alapszakaszt. Nem más volt a tét a mai UVSE-BVSC meccsen, mint az alapszakasz győzelem. Egyszerű volt a képlet, ha Keszthelyiék nyernek a legjobb pozícióból kezdhetik a következő kört. A mérkőzt ennek megfelelően kezték, hiszen meg sem álltak […]
Még lehet pályázni a 2017-es vb kabalafigurájára!
Pályázatot írtak ki a budapesi vizes vb kabalafigurájára. A pályaműveket február végig várják a szervezők. A győztesé nemcsak a dicsőség, de pénzjutalom is üti a markát… A Budapest 2017 FINA Vizes Világbajnokság Szervező Bizottsága (továbbiakban: a Pályázat Kiírója) pályázatot ír ki a 2017. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró-, Műúszó- és Nyíltvízi Világbajnokság (a továbbiakban 2017-es […]
Magnussent megerősítette a McLarenes időszak
A fiatal dán pilóta szerint jellemerősítő volt a tavalyi F1-es szezonja a McLarennél – összességében nem tekinti negatívnak a wokingiaknál töltött időszakát.
Torres iránt Amerikából érdeklődnek
Fernando Torres – akinek a játékjoga a Milan tulajdonában van – jelenleg az Atletico Madrid…
Új ajánlattal készülnek Luiz Adrianóért
Állítólag a kínai élvonalban szereplő Beijing Guoan új ajánlatot készül tenni Luiz Adrianóért. Januárban úgy…
Női Euroliga: A spanyolokon át vezethet az útja a két magyar együttesnek
Mind az UVSE, mind pedig a Szentes spanyol ellenfelet kapott a női Euroliga negyeddöntőjében. A tegnapi selejtezőből mindkét magyar együttes továbbjutott az Euroligában. Ma pedig a negyeddöntő párosításait is elkészítették. Az UVSE és a Szentes is spanyol ellenfeleket kapott. Kétségtelen, hogy Áts Bertalan együttesének van több esélye a továbbjutásra, hiszen a Mataroval küzd meg […]



























