
Késely Ajna: bronzérem, ahogy kell
Ahogy reméltük, Késely Ajna gond nélkül hozta a bronzérmet 800 gyorson, Flück Nóra pedig élete első rövidpályás Eb-jén lett negyedik….
Ahogy reméltük, Késely Ajna gond nélkül hozta a bronzérmet 800 gyorson, Flück Nóra pedig élete első rövidpályás Eb-jén lett negyedik….
Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Bayer München együttese rövidesen hivatalos bejelentést tesz arról, hogy megszerezte a Granada spanyol játékosát, Bryan Zaragozát….
A török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Adana Demirspor menesztette nyáron kinevezett vezetőedzőjét… (Photo by Serkan Avci/Anadolu Agency via Getty Images)…
Második alkalommal rendezték meg az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságot, amely idén is óriási népszerűségnek örvendett, hiszen 68 egyesület 517 úszója…
Az MLS-ben szereplő New England Revolution megerősítette, hogy az évad végeztével távozik a csapat meghatározó játékosa… (Photo by Andrew Katsampes/ISI…
Rasovszky Kristóf egymás után negyedszer nyerte meg a nyíltvízi Világkupa-sorozat összetett versenyét: a madeirai záróállomáson bronzérmesként ért célba, ezzel biztosította…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint az MLS-ben szereplő New England Revolution szemet vetett a Fluminense argentin gólzsákjára… (Photo by Buda Mendes/Getty Images)…
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Granada csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy menesztette vezetőedzőjét. (Photo by Aitor Alcalde…
Bánfi János a sérülései miatt nem játszhatott az angol élvonalban.
The post Bánfi János szenvedélyei: labdarúgás és zongorázás appeared first on JochaPress.
Szvoboda Bence a saját kertjükben tette meg az első próbálkozásokat a crossozás felé.
The post Hogyan lett tízszeres motocross bajnok Szvoboda Bence? appeared first on JochaPress.
Izland labdarúgó válogatottja sokáig mumusa volt a mieinknek.
The post Csábi József: minden adott a hazai futball lázhoz! appeared first on JochaPress.
Az 56 éves ulrafutó, Bogár János már beletörődött, hogy nem tud az élen futni.
The post Az ultrafutó Bogár János legnagyobb ellenfele a kora appeared first on JochaPress.
Sallai Roland góllal nyitott a Bundesliga első mérkőzésén.
The post Sallai Roland góllal kezdett a Bundesligában appeared first on JochaPress.
A korábban az átlagnál jobban élt labdarúgók közül sokan lejjebb csúsztak és segítségre is szorulnának.
The post Egyszer végre adakozhatnának a dúsgazdag focistáink is! appeared first on JochaPress.
Pozsár Mihály olyan vébén szerepelhetett, ahol még nem voltak súlysoportok.
The post Amikor a legjobb volt az MTK judo szakosztálya, akkor szüntették meg! appeared first on JochaPress.
Kulcsár Gergely 1973-ban vette át Koltai Jenőtől az 1976-ban olimpiai bajnoki címet szerzett gerelyhajító, Németh Miklós felkészülésének irányítását.
The post Németh Miklós Kulcsár Gergelyről: „Úgy éreztem, az edzés vele közös alkotómunka” appeared first on JochaPress.
A férfi asztaliteniszezők szövetségi kapitánya, Muskó Péter korábban a nőknél, Bátorfi Zoltán mellett dolgozott.
The post Muskó Péter: egészen más szövetségi kapitánynak lenni! appeared first on JochaPress.
A Magyar Judo Szövetség elnöke, dr. Tóth László minden követ megmozgat a kibontakozás érdekében.
The post Dr. Tóth László: megtörni az áldatlan állapotot! appeared first on JochaPress.
Kiss Szilárd szerint sokat kellett dolgozniuk, hogy fenntartsák a motivációt.
The post Kiss Szilárd: „Egy jó közösség ilyenkor is szinten tudja tartani magát” appeared first on JochaPress.
Kovács Péter szolgáltaira nem tartott igény anyaegyesülete, a Honvéd.
The post Kovács Péter: törött kézzel is töretlen hittel appeared first on JochaPress.