Címke: uefa
PL: a Manchester City játékosával erősíthet az Aston Villa – sajtóhír
Az “oroszlánok” a Premier League regnáló bajnokától szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai…
Görög csapat edzője lett a török legenda – HIVATALOS
A görög bajnokságban (Szuperliga) a második helyen álló Panathinaikosz váratlanul edzőváltásra szánta el magát… (Photo…
A Ferencváros korábbi edzője is jelölt a török csapat kispadjára – sajtóhír
A török sajtó beszámolói szerint a vártnál gyengébben szereplő Besiktasnál számtalan név szóba került a…
Az MU és a Bayern az UEFA mellett foglalt állást
MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 18:37 „A helyzetünk nem változott, teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az…
Az EU bírósága szerint az uniós joggal ellentétes a FIFA és az UEFA döntése
MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 11:43 A testület csütörtöki határozata alapján nem felel meg az…
Klubváltásra készül januárban a magyar válogatott hátvédje
A magyar válogatott Cipruson légióskodó védője megerősítette, hogy a klubcsapatában kapott kevesebb játéklehetőség miatt csapatot…
Spanyol edzőt nevezett ki a DAC – HIVATALOS
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 a vasárnapi napon bejelentette az új…
PL: a télen kész elengedni középpályását a Manchester City! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese kész elengedni…
Egykori csapata irányítását vette át a legendás uruguayi támadó – HIVATALOS
Edzőváltást jelentett be az uruguayi bajnokság (Primera División) 2023-as Clausurájában gyengélkedő Nacional együttese… (Photo by…
La Liga: a téli átigazolási időszakban távozna a Sevilla hálóőre! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint a téli átigazolási időszakban távozni szeretne a spanyol bajnokságban (La Liga)…
Jamaikai válogatottként folytathatja tovább Mason Greenwood – sajtóhír
Angol sajtóértesülések szerint válogatottat válthat a Manchester United száműzött játékosa, Mason Greenwood. (Photo by Juan…
Új sportigazgatót nevezett ki a DAC – HIVATALOS
A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 fontos szervezeti változásról számolt be… …
Ennyit kaszál a Milan a továbbjutással a BL-ben
Pénzügyi szempontból is óriási jelentősége volt annak, hogy a Milan kiharcolta a továbbjutást a Tottenham ellen. A csapat 11 év után először jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligája aktuális kírásában, miután összesítésben 1-0-ra legyőzte a Tottenhamet a nyolcaddöntőben. Az elmúlt egy évtizedet figyelembe véve a nemzetközi porondon sporteredmény szempontjából kiemelkedő a Milan […]
The post Ennyit kaszál a Milan a továbbjutással a BL-ben appeared first on AC Milan Club Budapest.
A Milan döntött, hogy panaszt tesz-e az UEFA-nál
Daniel Siebert meglehetősen furcsa, szokatlan magatartást tanúsított.
The post A Milan döntött, hogy panaszt tesz-e az UEFA-nál appeared first on AC Milan Club Budapest.
Bejelentették: Nem lesz többé olyan foci-Eb, mint amilyen Budapesten is volt
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerdán bejelentette, hogy nem lesz többé kontinensen átívelő Európa-bajnokság.
Az UEFA tízmilliókra vágta meg a Kölnt a fehérvári rendbontásért, de a java még csak most jön
Már a fehérvári tűzijátékozást és dobálást sem úszta meg olcsón a Köln, amely azonban sokkal durvább büntetésre számíthat a múlt heti, nizzai balhé miatt.
Az UEFA megbüntette a Milant – hivatalos
A klub pénteken egy sajtóközleményben reagált az UEFA határozatára.
The post Az UEFA megbüntette a Milant – hivatalos appeared first on AC Milan Club Budapest.
Gazidis reagált az új Pénzügyi Fair Playre
2022 júniusában bevezetésre kerül az UEFA új szabályrendszere.
The post Gazidis reagált az új Pénzügyi Fair Playre appeared first on AC Milan Club Budapest.
Az UEFA jóváhagyta az új Pénzügyi Fair Playt
A mai nyoni ülésen jóváhagyták a 2010-es FFP megreformálását.
The post Az UEFA jóváhagyta az új Pénzügyi Fair Playt appeared first on AC Milan Club Budapest.
A Milan meghallgatáson vett részt az UEFA-nál
Beszámoló a Rossoneri látogatásáról a szövetség nyoni székházából.
The post A Milan meghallgatáson vett részt az UEFA-nál appeared first on AC Milan Club Budapest.

















