39 szkander vilagbajnoksag
Posted in Cikkek Sportbányászat

39. Szkander Világbajnokság

Budapesten rendezik szeptember 5. és 10. között a 2017-es szkander világbajnokságot. A MOM Sportközpontban sorra kerülő eseményen 56 ország mintegy 1200 versenyzője áll asztalhoz, a magyar válogatott 69 fővel vesz részt. A hazai szakvezetés tucatnyi érmet remél a vb-n, amely nemcsak az eddigi kiemelkedően legnagyobb magyarországi szkander verseny lesz, hanem a sportág történetének legjelentősebb eseménye is.

 

Magyarország 1999-ben és 2006-ban rendezett már szkander Európa-bajnokságot, világbajnokság azonban ez lesz az első. A vb-n ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Szkander Világszövetség.

A versenyen a junioroktól (18 és 21 éven aluliak) a felnőtteken és a szeniorokon (40, 50, illetve 60 éven felüliek) keresztül a paraszkanderesekig számos kategóriát rendeznek meg. Az indulók külön versenynapokon összemérik az erejüket jobb és bal kézzel is.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint számos éremesélyes versenyzővel vágunk neki az eseménynek, akiktől tucatnyi érem várható a különböző kategóriákban. Kiemelte a felnőtteknél Ivánfi Brigittát, aki Európa-bajnoki címvédőként most a világelsőségre tör.

A 39 éves szolnoki családanya az esélyeiről elmondta: mindenképpen dobogós helyre várja magát, de szerinte az aranyérem is benne van a pakliban.

„Úgy érzem, az erőnlétem rendben van, az Európa-bajnokságon fejben nagyon ott tudtam lenni, remélem, a vébén is így lesz, és akkor nem lesz gond.  Technikailag rengeteget tanultam idén, így a nagy ellenfelemnek számító brazil lányt is foghatónak látom. Már tavaly is éreztem, hogy van ellene esélyem, de akkor csináltam egy bődületes hibát, amit most nem szeretnék elkövetni” – nyilatkozott a kizárólag férfiakkal edző Kőváriné Ivánfi Brigitta.

Csabai Attila szerint jók az esélyeink a parasportolóknál is, ami azért különösen fontos, mert a 2020-as tokiói paralimpián valószínűleg ott lesz a szkander is.

Világszínvonalú csapattal állunk ki a különböző junior és szenior korosztályokban – büszkélkedett a sportvezető. Utóbbiaknál érdekesség, hogy lesz olyan magyar induló, aki 73 éves létére indul a vb-n.

A selejtezők során nyolc asztalon folynak majd a küzdelmek, míg a finálék egy asztalon zajlanak. A döntők történéseit a Sport TV élőben közvetíti, emellett külföldről is számos országból élő televíziós adásban követhető nyomon az esemény.

A vb kedden, 15.30-kor sorra kerülő megnyitó ünnepségén jelen lesz Deutsch Tamás EP-képviselő, a világbajnokság fővédnöke, Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Sárfalvi Péter, az EMMI sportért felelős helyettes államtikára és Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke is.

 

A világbajnokság menetrendje:

Szeptember 5., kedd – junior 18, junior 21 bal kéz

Szeptember 6., szerda – junior 18, junior 21 jobb kéz

Szeptember 7., csütörtök – paraszkander, szenior 40, szenior 50, szenior 60 bal kéz

Szeptember 8., péntek – paraszkander, szenior 40, szenior 50, szenior 60 jobb kéz

Szeptember 9., szombat – felnőtt bal kéz

Szeptember 10., vasárnap – felnőtt jobb kéz

Elolvasom...
tobb tucat ermet var az elnok a kick box eb n
Posted in Cikkek Sportbányászat

Több tucat érmet vár az elnök a kick-box Eb-n

A válogatottól dobogót, egyéniben több tucat érmet vár Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke a korosztályos Eb-n. A szeptember 5. és 9. között a kadetek és juniorok számára kiírt kontinensviadalon Szkopjéban száznál is több magyar fiatal méretteti meg magát. A sportvezető büszke rá, hogy jelentős anyagi támogatással tudták segíteni a csapatot.

 

 

Az utánpótlás világversenyek különösen fontosak kick-boxban. Egyrészt a létszám miatt, mert a kategóriákban országonként ketten is indulhatnak, így rengeteg fiatalnak van lehetősége tapasztalatot szeretni. Másfelől, mert az eredményeknek nagy a presztízse, hiszen azok jelzik, melyik országnak jobb az utánpótlása.

 

Így látja ezt a Magyar Kick-Box Szakszövetség vezetése is, amely most az eddigieknél nagyobb anyagi támogatást biztosított a válogatottaknak. Átvállalták az Eb nevezési és ruházati költségeit, és a macedóniai megmérettetésre készülőknek ingyenessé tették az egyhetes központi edzőtábort.

 

”Mindenképpen szerettem volna, hogy ne csak mondjuk, hanem valóban éreztessük az emberekkel, mennyire fontos számunkra az utánpótlás. Ennek a pozitív hozadéka felmérhetetlen. Már az edzőtáborok kapcsán is jelezték a klubvezetők, a szülők és a versenyzők is, hogy nagyra értékelik, hogy csökkentek a rájuk háruló terhek. Ez nagy dolog a mi életünkben.” – fogalmazott a szövetség elnöke, Galambos Péter.

 

A sportvezető a nemzetek versenyében a legjobb háromba várja a magyar csapatot. Az Eb-n hat szakágban osztanak érmeket: a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak, míg a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben rendezik.

 

„A legerősebb magyar szakágban, a pointfightingban elvárjuk, hogy mi legyünk az elsők, és minden korosztályban megnyerjük a csapatversenyt. Demonstrálni szeretnénk, hogy ebben a mi fiataljaink a legjobbak, akárcsak a felnőtt versenyzőink.”

 

Galambos Péter hangsúlyosan jó szereplésre számít a light-contactos és a kick-lightos fiataloktól is, és éremesélyesnek tartja a junior ringes versenyzőket is.

 

„Az utánpótlás-nevelés mindig egy építkezés. Évről évre javulnak az eredményeink. Most is szeretnénk legalább olyan jól teljesíteni, mint a kiemelkedőnek számító tavalyi dublini világbajnokságon. Sőt, bízunk benne, hogy még az ottani sikereket is felül tudjuk múlni.” – bizakodott az MKBSZ elnöke.

 

Nincs szégyenkeznivalónk az utánpótlás terén, de azért jót tenne a sportágnak a létszám további növelése. Galambos Péter e tekintetben nagy reményeket fűz a novemberi budapesti felnőtt világbajnoksághoz.

 

„Bízom benne, hogy az esemény kapcsán a gyerekeknek megakad a szeme a sportágon, és lesznek majd, akik azt mondják: én is kick-box világbajnok akarok lenni!”

Elolvasom...
itt a milan kerete az europa liga csoportkorere
Posted in Európa-Liga Külföldi foci

Itt a Milan kerete az Európa Liga csoportkörére

Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője 30 játékost nevezett az Európa Liga csoportkörére. Csütörtökön véget ért…

Elolvasom...
rangos elismerest kapott a szolnok csapata
Posted in Vízisportok

Rangos elismerést kapott a Szolnok csapata

zivkogocics01A gálameccs előtt igazán felemelő pillanatban lehetett része a csapatnak és a vezetőknek.  Két kiemelkedő személyiség: Dr. Bischof Zsolt és Dr. Nemes András, valamint a világ legjobb vízilabda klubcsapata vehette át idén az Ezüst Pelikán Díjat. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott hagyományos Szolnok Napja ünnepségen pedig Dr. Nyerges Zsolt vehette át a város díszpolgári […]

Elolvasom...
kulfoldi atigazolasi hirek nagy volt a joves menes a nyaron
Posted in Vízisportok

Külföldi átigazolási hírek: nagy volt a jövés-menés a nyáron

pietrofigloli01Külföldön is nagy volt az élet a nyári átigazolási szezonban. Megpróbáltuk összeszedni a legnagyobb transzfereket.  A férfi Ob I-es átigazolási hírekről gyakran szoktunk hírt adni, ám a külföldi transzferekről nem igazán, ezért most összegyűjtöttünk pár érdekes hírt. Az olasz bajnokságban szereplő Pro Reccoból, hogy csak a legnagyobb neveket említsük, kilenc (!) szezon után távozott Pietro […]

Elolvasom...
vb noi negyeddonto a kanadaiak nehez meccsre szamitanak
Posted in Vízisportok

Vb női negyeddöntő: a kanadaiak nehéz meccsre számítanak

Budapest, 2017. július 22.
A kanadai Elyse Lemay-Lavoie (b) és az új-zélandi Bernadette Doyle a nõi vízilabdatornán a negyeddöntõbe jutásért játszott Kanada - Új-Zéland mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 22-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsMa este Kanada lesz női válogatottunk ellenfele. A juharlevelesek nem latolgattak esélyeket. Theoharis Pavlidis,vezetőedző: Magyarország nagyon erős ellenfél lesz. Budapesten, magyar közönség előtt fogunk játszani. Nagyon nehéz lesz számunkra, de azt hiszem, élvezni fogjuk a játékot – nyilatkozta a fina sajtószolgálatának. Elyse Lemay-Lavoie (játékos): Nagyon együtt kell játszanunk és csapatként kell harcolnunk. Kemény játék lesz, […]

Elolvasom...
vizes vb ausztralia magyarorszag elo
Posted in Vízisportok

Vizes vb: Ausztrália – Magyarország ÉLŐ

magyarausztralrio201601Ausztrália ellen kezdi meg a férfi válogatottunk a vb-t. Lássuk, mire képes a csapat… Fotó: MTI – Younger adta be Edwardsnak, aki bepaskolta, 1-0 oda – másodszor is sikertelenül próbáltuk megjátszani Hárait – Varga Dénes játszottta be Hárainak, nem ítéltek semmi, a center kezéről pedig lesodorták a labdát – megvolt a csapatkiálltás is – himnuszok […]

Elolvasom...
hatvan olimpiai pontot szereztek a magyar kajak kenusok plovdivban
Posted in MOB

Hatvan olimpiai pontot szereztek a magyar kajak-kenusok Plovdivban

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott minden várakozást felülmúlóan szerepelt a Plovdivban vasárnap befejeződött kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt.

Elolvasom...
vizes vb nem jutott dontobe a kormos fazekas gondos paros
Posted in Vízisportok

Vizes vb – Nem jutott döntőbe a Kormos, Fazekas-Gondos páros

Budapest, 2017. július 17.
Fazekas-Gondos Flóra és Kormos Villõ a 3 méteres nõi szinkronugrás selejtezõjében a 17. vizes világbajnokságon a fõvárosi Duna Arénában 2017. július 17-én.
MTI Fotó: Illyés TiborNem jutott be a női szinkronműugrás döntőjébe a Kormos Villő, Fazekas-Gondos Flóra páros a 17. vizes világbajnokságon hétfőn. A Duna Arénában rendezett délelőtti selejtezőben a magyar kettős, amely az idei Eb-n hetedik volt, a 19 duó közül a 17. helyen végzett, az öt ugrásra összesítésben 237,54 pontot kapott. “Sajnálom, hogy rontottam, edzésen jól ment ez […]

Elolvasom...
lapadula klubvaltasarol targyal a milan es a genoa
Posted in Külföldi foci

Lapadula klubváltásáról tárgyal a Milan és a Genoa

Olasz sajtóhírek szerint a Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat a Genoa együttesével Gianluca Lapadula átigazolásáról. Az…

Elolvasom...
a nemzeti versenysport szovetseg is ott volt a sportagvalaszton
Posted in Cikkek Sportbányászat

A Nemzeti Versenysport Szövetség is ott volt a sportágválasztón!

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) is részt vett a 20. Budapesti Nagy Sportágválasztón. Az eseményen edzők, szakemberek instruálása mellett kipróbálható volt díjmentesen 108 sportág. A tavaly alakult NVESZ a sportágválasztón sportos kvízjátékkal várta az érdeklődőket, valamint a nyári Világjátékokat népszerűsítette. A játékokat július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban. Ezen a világversenyen 10 sportágban 60 versenyző képviseli a magyar színeket.

 

A Nagy Sportágválasztó huszadik alkalommal bizonyította, hogy egy jó ötlettel, kitartó lelkesedéssel és összefogással egy hasznos rendezvényt lehet létrehozni és működtetni. Ezúttal mintegy 20.000 látogató próbálja ki a sportágak valamelyikét, amely a gyakorlatban járulhat hozzá, hogy minél többek életének természetes részévé váljon a rendszeres testmozgás.  A rendezvény közel hozza a gyerekekhez, a családokhoz a sportot, a mozgás örömét. Külön különlegessége volt az eseménynek, hogy lehetőséget adott a példaképekkel, olimpikon, világ és Európa-bajnok sportolóinkkal való találkozásra, akár együtt sportolásra, mely meghatározó élményt adott a gyerekeknek.

Elolvasom...
a mob elnoke levelben koszontotte az atletak kozgyuleset
Posted in MOB

A MOB elnöke levélben köszöntötte az atléták közgyűlését

A Testnevelési Egyetem Dísztermében rendezte szombaton a Magyar Atlétikai Szövetség a 2017. évi rendes küldöttgyűlését. Az eseményen Gyulai Miklós elnök – a MOB elnökségének tagja – felolvasta a sportág legmagasabb fórumát levélben köszöntő Kulcsár Krisztián MOB-elnök sorait.

Elolvasom...
a rioi olimpikon kopasz balint nem talalt legyozore szegeden
Posted in MOB

A riói olimpikon Kopasz Bálint nem talált legyőzőre Szegeden

Szegeden a Matyi-éri kajak-kenu pályán, a világkupa harmadik versenynapján a riói olimpikon Kopasz Bálint biztosan utasította maga mögé az olimpiai erősségű mezőnyt a K-1 1000 méteres távon.

Elolvasom...
ujvideken a magyar lanyok foglaltak el a dobogot a hetvegen
Posted in Két keréken

Újvidéken a magyar lányok foglalták el a dobogót a hétvégén

BringaSport – 2017.05.23 – Május 20-án és 21-én Újvidéken (Novi Sad) versenyeztek az országúti kerékpáros hölgyek a 18th Fair City Trophy NCup versenyen a Degavi Tipográfia színeiben. Borissza Johanna (Dr.

Elolvasom...
ki nyeri a bajnokok ligaja hatos dontojet
Posted in Vízisportok

Ki nyeri a Bajnokok Ligája hatos döntőjét?

f62017Brescia, Eger, Jug Dubrovnik, Olympiakosz, Pro Recco, Szolnok. Szavazásra csábítjuk olvasóinkat! Kíváncsiak vagyunk az Önök, és a Ti véleményeitekre!   A Bajnokok Ligája Final Six programja: Május 25., csütörtök: Az elődöntőért – 19.00 Olympiakosz – Jug Dubrovnik Az elődöntőért – 20.30 ZF-Eger  – Brescia Május 26., péntek: 17:30 5. helyért Elődöntő – 19.00  Olympiakosz / Jug Dubrovnik […]

Elolvasom...
bosits biborka szuletesnapi gyozelme a poni csio n
Posted in Lovassport

Bosits Bíborka születésnapi győzelme a póni CSIO-n

A magyar díjugrató sport nem rendelkezik nagy hagyományokkal és kiemelkedő eredményekkel a póni kategóriában, ezért is nagy öröm, hogy ma a lamprechtshauseni CSIO póni nagykör versenyszámában magyar győzelem született. A tizennégy éves születésnapját ünneplő Bosits Bíborka, szürke pónijával Amival, olasz, német és osztrák ellenfeleket tudott megelőzni.

Biborka-Bosits-Hun-et-Ami-couple-individuel-ph.-Pauline-Bernuchon-1

Fotó: poney-as.com

Ma rendezték az U25 kategória döntőjét is, ahol harminchét indulóból csak ketten lovagoltak hibátlanul a 145 cm-n. Ifj. Lázár Zoltán volt a legeredményesebb magyar, négy hibaponttal ötödik helyen végzett Lacrima Di Felicitával és hatodik lett Ardzsentával.

11868861 939921412697870 27811600 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Az ausztriai CSIO fő eseménye szombaton a gyermek Nemzetek Díja volt, ahol a magyar válogatott huszonkét hibaponttal Olaszország és Ausztria mögött a harmadik helyen végzett. Csapatunkból kiemelkedett a nagyszerű érzékkel lovagló, tizenhárom éves Janik Anna, aki verőhiba nélkül lovagolta le Costa Bravával mindkét nehéz, 125 cm-es pályát.

13876451 10201768881980174 3266801346777670274 n

A felnőtt lovasok ma sem maradtak siker nélkül Ausztriában.  A legeredményesebb magyar teljesítményt pénteki győzelme után, a 135 cm-es hiba-idős versenyszámban, második helyével, Máriás Sára érte el kilenc éves kancájával, Cantus Clayyel.

18557405 1050545205080178 5892238898673346021 n

Fotó: Magna Racino

A lamprechtshauseni CSIO-n és az ebreichsdorfi Magna Racinoban vasárnapi zárónap a nagydíjakról fog szólni számtalan magyar páros részvételével.

Hajrá magyarok!

Elolvasom...
u18 negy golt lottunk a panda kupa nyitanyan
Posted in Magyar foci

U18: Négy gólt lőttünk a Panda Kupa nyitányán

A magyar U18-as válogatott 4-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a négycsapatos kínai viadalon.

Elolvasom...
hajdu kupa elitu23 abszolutban pelikan janos elit noknel peteri nike allt a dobogo tetejere
Posted in Két keréken

Hajdú Kupa: elit/U23 abszolútban Pelikán János, elit nőknél Péteri Niké állt a dobogó tetejére

BringaSport – 2017.05.17 – Kissé szeszélyes tavaszi időjárás fogadta a 2017. évi Hajdú Kupa résztvevőit május 14-én a Debrecen melletti Nagyhegyesen, ahol 200 fő feletti létszámú induló gyűlt össze az Országúti Magyar

Elolvasom...
a vb elott is lathatjuk ferfi valogatottunkat
Posted in Vízisportok

A Vb előtt is láthatjuk férfi válogatottunkat

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosA budapesti világbajnokság előtt, a nagyszabású esemény főpróbájaként a Benu kupán is láthatjuk a csapatot, de nem a megszokott helyszínen. Július 7. és 9. között lesz a BENU Kupa a Margitszigeten, ahol a mieink a kanadai, a német és a román válogatottal küzdenek meg. “A vb előtt fontos, hogy a csapat megkapja azt a felkészülési […]

Elolvasom...
jet sol liga bajnoki aranyermes az mtk hungaria
Posted in Magyar foci

Jet-Sol Liga: bajnoki aranyérmes az MTK Hungária

A kék-fehérek a döntő második felvonását is 1-0-ra nyerték meg a címvédő Ferencváros ellen.

Elolvasom...