Címke: Válogatottak
A legendás szerb hálóőr brazil színekben szerepelhet az olimpián
Világ-, és Európa-bajnok egykori szerb kapussal erősítene Brazília Rióra. Slobodan Soro jelenleg a Botafogo kapusa, mely csapattal többek között megnyerte a brazil kupát is. A veterán hálóőrnek jól megy a védés, olyannyira, hogy egyre többet hallani arról, hogy Ratko Rudics – a válogatott horvát szövetségi kapitánya – szívesen látná csapatában. Sőt, lehet, hogy előbb debütál Soro, hiszen […]
Megnőtt az étvágy a női A-válogatottnál
Az első lépést megtettük a második hely megszerzéséért Eb-selejtező csoportjukban, holnap újabb fontos lépés jöhet.
Átadták a riói olimpia versenyuszodáját is!
Két helyszínen fog zajlani a riói olimpia a vízilabdásoknál. Az egyik létesítmény hónapokkal ezelőtt elkészült, míg a másikat most adták át. Ahogy arról beszámoltunk, a Maria Lenk Aquatics Center már korábban elkészült, itt fogják majd megrendezni a lányok és a férfiak csoportkörét. A létesítményt a 2007-es Pán Amerikai Játékokra építették, de kisebb változásokat kellett végezni a […]
Világliga: Hollandiába utazott női válogatottunk
Dordrecht városában vívja soros világliga meccsét a csapat. Bíró Attila szövetségi kapitány kísérletezésre is felhasználja a találkozót. Öt Eb-győztes játékosát is nélkülözi a kapitány a hollandok ellen, egyben teszteli is az újakat. Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mencziger Kata, Somhegyi Noémi és Szilágyi Dorottya a régi-új nevek a csapatban. Valljuk meg, nem sok az esélyünk, hogy […]
Nehéz és nehezebb csoportok – Vélemények a sorsolás után
Campagna tudja, hogy már a csoportból sem lesz egyszerű továbbjutni. Gojkovics szerint egy könnyű meccsük lesz, bár azt sem lehet félvállról venni. A szerbek lépésről-lépésre haladnának. Tegnap kisorsolták a férfiaknál a riói olimpia csoportjait, az ezek után készült nyilatkozatokból szemezgettünk. Közben már lehet tudni a programot is. A szerbekkel kezdjük az ötkarikás játékokat és brazilokkal […]
Íme, a csoportok – Velük játszunk az olimpián!
A trieszti torna után elkészítették a riói olimpia csoportjainak beosztását. A lányok az első, míg a férfiak az ötödik kalapból várhatták a mai sorsolást. A lányok a belgrádi Eb-győzetesként, míg a fiúk a trieszti tornán harcolták ki a repülőjegyet Rióba. Nos, a lányok a B-jelű négyesbe kerültek, így az Egyesült Államokkal, Spanyolországgal és Kínával találkozik […]
Benedek Tibor: Van egy jó csapatom továbbra is
A szövetségi kapitány pozitívan értékelte a tornát. Benedek Tibor összegzett is egy kicsit a trieszti tornagyőzelem után. Benedek Tibor az M4 Sport-nak.: Gratulálok a csapatnak, mert miután megszereztük a kvótát a további mérkőzéseket is komolyan tudta venni. Köszönöm a kilátogató nagyszámú magyar közönségnek, akik pariban tudtak lenni az olaszokkal a szurkolást illetően. Köszönöm a stábomnak is, […]
Női U19: szűk vereség Norvégia ellen
Bár csapatunk végig fegyelmezetten játszott, egy góllal kikapott Norvégia korosztályos női csapata ellen.
Olasz-veréssel tornagyőztes a Benedek-csapat
A trieszti olimpiai kvalifikációs torna döntőjében kétgólos győzelmet aratott férfiválogatottunk Olaszország ellen. A mérkőzésen szinte végig vezetett a csapat, végül megérdemelten győzött. Jól kezdtünk, Varga Dani egy fórt értékesített, majd Erdélyi úszott meg, 2-0. A továbbiakban az olaszok zárkóztak, először Di Fulivo szabaddobásból majd Presciutti előnyből egalizált. Sőt Figlioli révén már vezettek is az első negyed […]
Rio 2016: Megvan a sorsolás menete!
A trieszti negyeddöntők után, a nemzetközi szövetség előljárói elkészítették a vasárnapi olimpiai csoportsorsolás menetét, ismertek már a kalapok is. Bár még a trieszti torna helyosztói hátra vannak a mai napon. Este 19 órától a riói sorsolásé lesz a főszerep, ugyanis a negyeddöntők után elkészítették az olimpiai sorsolás menetét. Rióban 12 válogatott lesz ott, két hatos […]
Ismét magabiztos siker a franciák ellen – Döntőben a Benedek-csapat
A trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, mint a csoportmeccsek során ismét hat góllal győzött férfiválogatottunk a franciákkal szemben. Varga Daniék így ott vannak a holnapi fináléban. A mérkőzés elején Varga Dani lövését még védte a francia kapus, de Háraiét már nem tudta, 1-0. A túloldalon szinte azonnal jött a válasz, Szivóst szórták ki, Kovacsevics pedig nem […]
Magyarország – Franciaország ÉLŐ
A riói olimpiai kvóta már megvan, de a trieszti torna megy tovább, hiszen a franciák ellen játszunk a döntőbe jutásért. – fölélövik a franciák – Vámos lövi bele a blokkba – Bisztritsányi véd egyet – Peisson egy fórt értékesít – Vámos villan, 9-6 ide Nagyszünet, 8-6 ide – Varga Dénes szabaddobásból, 8-6 – jól játszották […]
A horvátok három ászukat is felfüggesztették
Ivica Tucak együttesének adva volt minden, hogy a riói repülőjeggyel a zsebében, kihasználva a trieszti torna miatti szünetet nyugodtan gyakoroljon Zágrábban, ám az edzések mégsem sikerültek felhőtlenül. Sandro Sukno, Paolo Obradovics és Fran Paskvalin nem vett részt a csapat április 7-i reggelijén és ebédjén sem, majd a horvát televízió felvételére sem mentek el. Ivica Tucak […]
Női A: továbbra is versenyben a továbbjutásért
Női A-válogatottunk péntek este Horvátországot fogadta fontos Eb-selejtező mérkőzésen Gyirmóton,
A franciák jönnek – Kialakult a riói olimpia mezőnye
Holnap a franciákkal játszunk a trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, akik ötméteresek után jutottak túl a hollandokon. A spanyolok és az olaszok sem gáláztak, hiszen egy-egy góllal győztek ők is… A legizgalmasabb napon vagyunk túl a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán, hiszen ma talált gazdára a még négy kiadó riói olimpiai kvóta. A negyeddöntők sorát a Benedek-csapat kezdte a németek […]
Benedek Tibor: Nagy volt a vesztenivalónk
A németek legyőzésével megszerezte a riói kvótát férfiválogatottunk is a trieszti kvalifikációs tornán. Benedek Tibor megkönnyebbülten és őszintén értékelt a mérkőzés után. Benedek Tibor az M4 Sport-nak: Nem hiszem, hogy volt életünkben nehezebb hét mint ez. Nagyon nagy volt a vesztenivalónk. Mindenki tudta, aki itt van, hogy ilyen nehéz lesz. Nyilván odahaza mindenki elvárja, hogy könnyű […]
Szoros meccsen győzelem Németország ellen – Ott vagyunk az olimpián
A trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyedöntőjében már 7-2-re is vezettünk a harmadik negyed végén, azonban a záróakkordban egy gólra feljött Németország. Ellenfelünk támadhatott az egyenlítésért, végül 8-7-re győzött a csapat, és kint van a riói olimpián. Az első negyedben egyetlen gólnak tapsolhatott a szép számmal a helyszínen jelenlévő magyar szurkolók. Az első percben egy […]
Magyarország – Németország ÉLŐ
A legfontosabb meccs jön a trieszti tornán. A tét az olimpiai kvóta… – a németek a csoportuk negyedik helyén végeztek, mi az elsőn az A-jelű hatosban – a mérkőzés 16 órától kezdődik. – Benedek Tibor is különleges meccsre számít. – Mindent ki fogunk adni magunkból, még akkor is ha nincs sok esélyünk a magyarok ellen. – […]
A németekkel játszunk az olimpiáért!
Holnap a Benedek-csapat a trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyeddöntőjében a németekkel játszik. Egyben azt is jelenti, hogy Patrick Weissinger együttesén át vezethet a válogatott útja Rióba. Ment a matek rendesen a nap első mérkőzésén. Sem Kanada, sem Franciaország nem nagyon akart győzni, mindkét együttesnek a csoport harmadik helye lett volna a legjobb, hiszen ekkor – […]
Egy helyet javított, új csúcson a válogatott a FIFA ranglistán
Újabb rekordot döntött a válogatottunk, hiszen a nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) áprilisi világranglistáján egy helyet javítottunk az eddigi történelmi csúcsot jelentő helyezésünkön.



























