Címke: Vasas Kubala Akadémia
Fjordulat után
A Vasas tizenhat esztendős norvég játékosa, Torvund Alexander szerdán az M4 Sport reggeli műsorának vendége volt. A Kubala Akadémián futballozó fiatal a céljairól és a válogatottbeli terveiről is beszélt, egyelőre ugyanis nem tudja, hogy a magyar vagy a norvég együttest … Bővebben
Köteles nyomában
Köteles László klubjában folytatja pályafutását a Vasas Kubala Akadémia korábbi futballistája. A 13 éves Németh András tavaly ősszel költözött a családjával Belgiumba, azután, hogy próbajátékon vett részt Hollandiában. Év elején a hasselti Sporting utánpótlásában kezdett, ott figyelt fel rá a … Bővebben
Angyalföld–Arnhem légihíd
Hároméves együttműködési megállapodást írt alá a Vasas Kubala Akadémia és a holland Vitesse. A két futballklub közötti korábbi kapcsolat kapott hivatalos formát. Az utánpótlás-nevelési együttműködés keretében például magyar fiatalok próbálhatják ki magukat az arnhemi csapatban. Majer Dániel • Magyarországon különlegesnek számít … Bővebben
Máté, a megmentő
Alig töltötte be a húszat, felnőttválogatott-kerettag, első élvonalbeli góljával megmentette csapatát a kieséstől. Vida Máté, a Vasas labdarúgója tizennégy évesen majdnem a teniszt választotta, s ma vélhetően az angyalföldiek örülnek a legjobban, hogy mégsem. Különben lehet, hogy már NB II-es … Bővebben
Most merre visz az út?
A korosztályos bajnokságok színvonala biztosan emelkedik a létszámcsökkentéstől, és a játékosok fejlődését is segíti. Ellenben ez még továbbra is csak arra elég, hogy ne nőjön a hátrányunk a világ labdarúgásának elitjéhez képest. Nagy-Pál Tamás • Vasas–Videoton 6-0, FTC–Pécs 7-0, Honvéd-Pécs … Bővebben
Ricsi, a világutazó
Nemcsak a Vitesse U17-es, hanem az U21-es csapatában is megállta a helyét Rabatin Richárd. Ha meccsszituációban is megfelel, akkor újabb próbajátékra mehet Hollandiába. A Vasas Kubala Akadémia középpályása a portói próbázás után neves holland akadémián is eltölthetett egy hetet. Nagy-Pál … Bővebben
Az úti cél: Európa
Bár őszi első lett az MTK az U19-es bajnokságban, a felsőházi rájátszás előtti pontnullázásnak köszönhetően azonban mind a nyolc csapat tiszta lappal indul. A tét nem csekély, hiszen a korosztály bajnoka valószínűleg elindulhat az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Nagy-Pál Tamás • … Bővebben
Esni tudni kell
A csapatsportágak fiataljai a cselgáncson keresztül jobban megismerkedhetnek a test test elleni küzdelem alapjaival, amelyek segítségével eredményesebben vívhatják meg a párharcokat. A módszer először a kézilabdában, nemrégiben pedig a labdarúgásban is áttörte a gátakat. Nagy-Pál Tamás • A Vasas cselgáncsszakosztályának … Bővebben
Üzenetek a túlpartról
Rabatin Richárd a Portóban, Hutvágner Gergely a Manchester Unitedben, Pisont Patrik az Ajaxban járt próbajátékon. Tanulságot is levontak: a fiataloknak az edzésen tapasztalható mentalitása különbözik leginkább az itthonitól. Nagy-Pál Tamás • Bár a kontinens topbajnokságoit finoman szólva sem özönlik el … Bővebben
Gergely, a MU-alapanyag
A Manchester United edzőközpontjában vett részt egyhetes próbajátékon Hutvágner Gergely. A kapus rengeteget edzett, világsztárokkal találkozott, és jó benyomást keltett. A kapusedzők leigazolnák, de az utánpótlásban dolgozó összes trénernek rá kell bólintania a szerződtetésére. Nagy-Pál Tamás • Hutvágner Gergelynek igen … Bővebben
Gergely, mint MU-alapanyag
A Manchester United edzőközpontjában vett részt egyhetes próbajátékon Hutvágner Gergely. A kapus rengeteget edzett, világsztárokkal találkozott, és jó benyomást keltett. A kapusedzők leigazolnák, de az utánpótlásban dolgozó összes trénernek rá kell bólintania a szerződtetésére. Nagy-Pál Tamás • Hutvágner Gergelynek igen … Bővebben
Tisztelet, jegy
A Vác U19-es csapata remekül szerepelt az ősszel: nagy nevű akadémiákat maga mögé utasítva az alapszakasz hatodik helyén végzett, s a felsőházba jutott. Rob Kornél vezetőedző szerint nem a képzés, hanem a mentalitás a kulcs. Nagy-Pál Tamás • A szezon … Bővebben
Dolgozzatok keményebben!
A Videoton volt edzőjének közbenjárásával járhatott próbajátékon a Portóban Rabatin Richárd. Nemcsak neki volt hasznos a látogatás: olyan mentalitást hozott haza, mely az egész Vasas Kubala Akadémiára pozitív hatással lehet, de az U17-es gárdára biztosan. Ricsi szeretné, ha ő és … Bővebben


















