Telki edzőcentrum: A háttérben is szükség van az összefogásra

kisteleki_istvan.jpg

Interjúnk megjelenésének idejében az MLSZ rendkívüli közgyűlésének kellene zajlania. A tanácskozás azonban egyelőre elmaradt, mert még nem sikerült megállapodni finanszírozó partnerrel. Alábbi anyagunkban Kisteleki István, a szövetség elnöke világít rá arra, hogy a magyar labdarúgásnak miért van szüksége az edző-, oktató és tudományos központra.

– Miért fontos a magyar labdarúgás számára az edző-, oktató- és tudományos központ létesítése?

Futballunk új sikerkorszakához vezető út legfontosabb állomása lesz, ha az egész hazai labdarúgó-társadalom számára rendelkezésre áll majd ez a központ. Nem várhatjuk el sem a klubcsapatok, – sem a válogatottak teljesítményének javulását úgy, hogy nem fektetünk tudást a sportágba. Tudást pedig egy olyan centrumon keresztül is kell felhalmozni, amelyben egyszerre áll rendelkezésre minden a korszerű szakmai munkához: infrastruktúra, azaz sportpályák és kiszolgáló létesítmények, tudományos elemzésre és munkára alkalmas eszközök, azaz könyvtár, videós és számítógépes elemző eszközök – mindez a világ legkorszerűbb eszközeivel és módján. Ma már a legtöbb fejlett futballkultúrával rendelkező országnak, a németeknek, hollandoknak, olaszoknak, spanyoloknak van ilyen centrumuk. Nem kell szolgaian másolni őket, de a hasznos dolgokat el kell tanulni, át kell venni. Nézzük meg, más országokban hogyan és miképpen lett sikeres és eredményes a futball.

– Hogyan térülhetnek meg a költségek, mitől működhet gazdaságosan a központ?

– Ezt a centrumot nem csak a Magyar Labdarúgó Szövetség használhatja majd, sőt: rendelkezésére áll majd a hazai kluboknak felkészülési mérkőzések, edzőtáborozások alkalmával. Külföldi klubcsapatok és válogatottak vendéglátása, sportrendezvények szervezése, más sportágak csapatai számára történő bérbeadás is lehetővé válik. Sporthotel várja majd a vendégeket, az orvosi és rehabilitációs felszerelés reményeink szerint sok sportoló gyógyulásához ad majd a magyar labdarúgás egésze számára pénzügyileg is rentábilis hátteret. Az MLSZ rendezvényeinek (közgyűlések, konferenciák, képzések, edzőtáborok) itt történő, önköltséges megrendezése pedig a szövetség jelenlegi kiadásait csökkenti majd.

– Mennyi idő alatt lehet gazdaságos a befektetés, mikortól hozhat hasznot a vállalkozás?

– Részletes gazdasági számításokat, alapos megvalósíthatósági tanulmányokat készítettünk. Ezek alapján a nyitástól számított második év végére, a harmadik év elejére válhat önfenntartóvá a központ, azaz addigra termelheti ki havonta a hiteltörlesztést és saját fenntartási költségeit. Remélem, nem sokkal ezután már hasznot is hoz a szövetség számára a központ működtetése.

– A tervet a FIFA és az UEFA is kiemelten támogatja. Hogyan lehetne ehhez kedvet csinálni az itthoni támogatók-hitelezők számára?

– Összefogással. Ez a központ az egész magyar labdarúgás számára épül, hosszú évtizedekre. Játékos, edző, vezető jön-megy majd, de a központ, a benne felhalmozódó tudás és eszközök maradnak. Meggyőződésem, hogy aki ennek a beruházásnak a partnerévé válik, az pénzben és presztízsnövekedésben egyaránt megnyilvánuló előnyökre tesz szert. Kérem a magyar labdarúgás minden résztvevőjét, hogy álljon mellénk, támogasson minket. Mindenkinek van erre módja, így vagy úgy. Az érdeklődés, a szurkolás a megvalósulásért ugyanolyan fontos, mint az edzők és labdarúgó-vezetők szakmai segítsége, vagy az újságírók támogató figyelme.

– Az MLSZ tervei mentén, azok örvén gombamód szaporodnak itthon a műfüves pályák, akadémiák. Ez a szövetség sikere is?

– Ez közös eredmény, az OLLÉ Program sikere, hogy mind többen értik meg: korszerű létesítmények nélkül nem lesz újra futball az országban. Nem lehet salakos, földes, elavult és sérülésveszélyes pályákon kedvet teremteni a gyerekeknek ehhez a gyönyörű sportághoz. Rengeteg önkormányzati vezető és testület – bármilyen nehéz is a helyzete településének – vág bele városa, falva sportpályáinak felújításához. Le a kalappal előttük! Érzem, látom, hogy elindult valami. Szaporodnak a minőségi pályák, egyre több akadémia keresi, majd képzi a tehetséges fiatalokat, egyre több klub élén állnak komolyan tervező, a futballba nem pusztán érzelmi, hanem üzleti okból is befektető tulajdonosok.

Adatok az edző-, oktató- és tudományos központról

Területe: 7 hektár

Létesítmények:

• labdarúgó pályák: 4 standard méretű (105x68m) pálya, ebből 1 füves center pálya, automata öntözőrendszerrel, telepített mozgáselemző kamera-rendszerrel, a lelátón 500 fő ülőhellyel, 2 füves edzőpálya, 1 műfüves edzőpálya;

• fedett csarnok (49×28): futsal, kézilabda, kosárlabda pályával;

• strand labdarúgópálya (kézilabda, röplabda);

• tenisz-pályák; (lábtenisz pálya, tenisz pálya);

• szálloda: 60 db egy-, két- illetve háromágyas szobával és 4 apartmannal;

• étterem: 120-150 fő befogadóképességgel;

• konferencia terem: 150 fő befogadóképességgel;

• wellness-részleg: kondicionáló terem, szaunák;

• egészségügyi létesítmények: orvosi és rehabilitációs részleg;

• irodák;

• öltöző szárny; (4 db nagy és 2 db kis méretű csapat öltöző, gyúró szoba, edzői öltöző)

• könyvtár;

• kiszolgáló létesítmények: mosoda, raktárak;

www.mlsz.hu