Vírustorlasz a dobogó előtt

A magyar versenyzőkön végigsöprő vírusfertőzés igencsak befolyásolta az eredményeket az ifjúsági A korosztályú öttusázók limericki világbajnokságán, így dicséretes, hogy a leánycsapat a nem várt nehézség ellenére is a negyedik helyen zárt.

reb Két nappal ezelőtt ígéretesen kezdődött Limerickben az ifjúsági A korosztály, azaz az U18-asok öttusa-világbajnoksága, hiszen mind a négy magyar lány döntőbe jutott. Bár akadtak hullámvölgyek, összességében mindenki magabiztosan haladt a 36 fős fináléba. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány joggal bizakodott abban, hogy a selejtező után a verseny legfontosabb szakaszára is marad energia.

strobl_anita

Strobl Anita egyéniben az előkelő nyolcadik helyen zárt  •  Forrás: MÖSZ

A szakember két magyart az első tíz közé várt, míg a csapattól előzetesen érmet remélt – mint kiderült, ez utóbbi végül nem jött össze, de ez nem elsősorban a lányokon múlt.

A fiúk pénteki selejtezőjében Gaál András vírusfertőzéssel küzdött, részben annak tudható be, hogy a kvalifikációból nem vezetett tovább az útja. Nos, a betegséget szombatra az összes lány elkapta, ennek tükrében már az is bravúr, hogy szépen végigcsinálták a napot. Strobl Anita az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg, őt pedig kilencedikként Varga Eszter követte. Az előzetesen akár a dobogóra várt Barta Luca messze elmaradt legjobbjától, a 19. helyen zárt, míg a bokatöréséből felépülő egyéni induló, Gulyás Michelle huszadik lett.

„Nem szeretnék semmit a vírusra fogni, de nyilvánvaló tény, hogy főleg a vívásban enerváltabbak voltak a lányok. Eszter például a nap folyamán nagyjából nyolcszor szaladt ki a mosdóba. – idézte Kállait a pentathlon.hu. – Mindezek ellenére is rendkívül jól teljesítették a fizikai számokat, látszik a versenyzőkön, hogy jól felkészülten, edzetten jöttek a vébére. A vívást azonban nagyon nehéz értékelni… Eszter vívott a legjobban, Anitának most kevésbé sikerült, Michelle pedig még túlságosan fiatal ebben a mezőnyben, ahhoz képest nagyon szépen helyt állt, és abszolút a középmezőnyben végzett. Talán Lucát viselte meg legjobban a betegség, hiszen ő mindhárom számban sokkal többet tud.”

A Barta, Strobl, Varga alkotta csapat csupán 13 ponttal maradt el a még dobogós olaszoktól, így a negyedik helyen fejezte be a viadalt.

Vasárnap a fiúk döntőjét rendezik meg. Az összes eredményt itt éri el.

IFJÚSÁGI A KOROSZTÁLYÚ ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, LIMERICK (ÍRORSZÁG)
A nap bajnokai és a magyarok helyezése

Leányok. Egyéni: 1. Aurora Tognetti (Olaszország) 1064 pont, … 8. Strobl Anita 1010, 9. Varga Eszter 1007, … 19. Barta Luca 973, 20. Gulyás Michelle 967. Csapat: 1. Oroszország (Kszenyija Fralcova, Agyelina Ibatulina, Marija Hamppu) 3027, … 4. Magyarország (Varga, Strobl, Barta) 2990

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS