Tiltakozók veszélyeztetik a bostoni IndyCar-versenyt
Szeptember elején először rendeznének IndyCar-futamot a massachusettsi főváros utcáin, de egy formálódó anticsoport minden áron az esemény törlését szeretné elérni, mondván, csak káros hatással lesz Bostonra.

A hölgyeknél nem született ma meglepetés, hiszen az esélyes együttesek könnyen vették az akadályt. A férfiaknál pedig a szerbek besétáltak a görögökön keresztül a fináléba. Mint beszámoltunk róla, női válogatottunk tizenkét góllal verte a franciákat és jutott az elődöntőbe. Az ellenfele az az olasz csapat lesz, amely könnyen verte – hat találattal – a görögöket. […]
A kötelezőt letudta női válogatottunk, hiszen legyőzte a franciákat, Holnap már az elődöntőben az olaszok várnak Bíró Attila tanítványaira. A szövetségi kapitány szerint a védekezés lesz a kulcsa a mérkőzésnek. Bíró Attila: Ezt szerettük volna, hogy a könnyebb ágon kerüljünk az elődöntőbe, ez sikerült, még ha voltak is nehézségeink, de jó úton vagyunk. Egész nap […]