Kategória: Utánpótlássport
Kecskeméti és Vasas-arany
A fiúk között a Kecskemét, a lányok mezőnyében a Vasas nyerte az országos serdülőbajnokságot, amelynek a Keszthelyen megrendezett hatos döntője színvonalas küzdelmet hozott. Up-info • Keszthelyen rendezték meg az országos serdülőbajnokság hatos döntőjét, amelyben a fiúk között a Kecskeméti Sportiskola, … Bővebben
Az érettség vizsgái
Ma még a pályán kell bizonyítanod, holnap meg érettségi… Valahogy így zajlottak mostanában fiatal élsportolók mindennapjai. A többségüknek sikerült mindkét akadályt venni. Munkatársainktól • Májusban évről évre sokunknak ismét felelevenedik az érettségi: milyen izgalommal vártuk, hogy zajlott a felkészülés, melyik … Bővebben
Szakadék a mezőnyben
Papírforma eredmények, nagy különbség és kevés izgalom jellemezte a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntőjét, amelyben az idősebb játékosok vitték a prímet. Lakner Gábor • Különösebb izgalmak nélkül, mondhatni a papírformának megfelelően alakult a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntője, amely a Csata DSE … Bővebben
Boglári száz százalék
Teljessé tették a serdülők a Nemzeti Kézilabda Akadémia sikereit a fiúk küzdelmeiben: amelyik bajnokságban csak elindultak, nyertek. A nagyképűségről és a szigetszentmiklósi fináléban időben érkező pofonról az edző, Vágó Attila beszélt. reb • „A heti edzésmunka után negatív meglepetésként hatott … Bővebben
Jubileumi Honvéd-diadal
A Budapest Honvéd nyerte a 9. Puskás-Suzuki Kupát. A kispestiek zsinórban másodszor jutottak döntőbe, és ahogy tavaly a Real Madridot, idén a Puskás Akadémiát is tizenegyesekkel győzték le. Majer Dániel • Budapest Honvéd ötödször, vagy Puskás Akadémia először? Ez volt … Bővebben
A boglári fiúk száz százalékos sikere
Teljessé tették a serdülők a Nemzeti Kézilabda Akadémia sikereit a fiúk küzdelmeiben: amelyik bajnokságban csak elindultak, nyertek. A nagyképűségről és a szigetszentmiklósi fináléban időben érkező pofonról az edző, Vágó Attila beszélt. reb • „A heti edzésmunka után negatív meglepetésként hatott … Bővebben
Fokozódnak az izgalmak
Amellett, hogy a fiú vízilabdautánpótlás-bajnokság hétvégi eredményeit összegezzük, három fordulóval az alapszakasz vége előtt körképet adunk arról, mi várható a folytatásban. Érdemes figyelni a fiatalokra, izgalmas végjáték ígérkezik mindhárom korosztályos bajnokságban. Pusztai Viola • Gyorsan pörögnek az események a fiú … Bővebben
Színvonalas döntő
A kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntője kiegyenlített küzdelmet hozott. A színvonalas tornát a nemzetközi porondon is sikeres Vasas Akadémia nyerte meg, de a dobogós csapatok sem voltak elégedetlenek. Lakner Gábor • Kiegyenlített erőviszonyok jellemezték a kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntőjét, amely a … Bővebben
Hős, hősök
Kuprák János gyömrői edző lélekjelenléte mentette meg a 14 éves Juhász Bálintot, aki az ütközés miatt lenyelte a nyelvét a szombati labdarúgómeccsen. A hőssé váló tréner azonban inkább a fiú és társai higgadtságát dicséri. Roska Emese Boglárka • Ahogyan arról … Bővebben
A profik és a Darazsak
Egyszerre öt fiatal játékos kap profiszerződést a soproni női kosárlabdaklubtól. Aktuális heti beszélgetésünkben a szokatlan jelenség hátterébe kértünk betekintést Török Zoltán ügyvezetőtől. Szekeres István • A magyar utánpótlás-nevelés jelentős történései közé sorolható bejelentést tett a múlt héten Török Zoltán, a … Bővebben
Puskás–Honvéd házidöntő
Magyar házidöntőt rendeznek a Puskás–Suzuki Kupában. A Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd másodszor csap össze a kilencedik alkalommal megrendezett torna döntőjében. A házigazda már szombaton biztosította helyét a fináléban, a kispestiek pedig a vasárnapi mérkőzések alakulása után kezdhettek el … Bővebben
Az elődöntő négyese
Kialakult az U17-es Európa-bajnokság elődöntőinek párosítása, a szombati negyeddöntők után vasárnap újabb két találkozón vált teljessé a továbbjutók névsora. Spanyolország és Hollandia egyaránt 1-0-s győzelemmel jutott a legjobb négy közé. Majer Dániel • A szombati két mérkőzést követően vasárnap újabb … Bővebben
Ajna ötvenes premierje
Megerősödve, nagy célokkal vág a hétfőn kezdődő londoni felnőtt úszó Európa-bajnokságnak a 14 éves Késely Ajna. A Kőbánya SC csodatinédzsere négy számban is rajthoz áll, és a nevezési idők alapján a döntős szereplés sem látszik elérhetetlennek. reb • Noha már … Bővebben
Bajnok a Csata
A Csata DSE nyerte meg a kiemelt leány-kadetbajnokságot, miután a döntőben meggyőző fölénnyel győzte le a Vasas Akadémia együttesét. A bronzérmet a Soproni Darazsak Akadémia szerezte meg. Lakner Gábor • Az utolsó napjához érkezett a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntője. A … Bővebben
Levegőben a NEKA-edzők
Rangadónak indult, macska-egér harc lett belőle: az MVM Veszprém elfáradt fiúcsapata nem bírta a Nemzeti Kézilabda Akadémia tempóját, a balatonbogláriak 29-18-as sikerrel megvédték bajnoki címüket Szigetszentmiklóson. reb • Kemény napra ébredtek a serdülőfiú-kézilabdabajnokság nyolcas döntőjének elődöntős résztvevői, hiszen előbb reggeli … Bővebben
Vasas-dupla
A kiemelt junior-fiúbajnokság után a kadetek versenysorozatát is a Vasas Akadémia nyerte , miután a debreceni döntőben 80-63-ra legyőzte a Nyíregyházát. A bronzérmet a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia gyűjtötte be. Lakner Gábor • A Vasas leány- és fiúcsapata is döntőbe … Bővebben
Puskás–Honvéd házidöntő, másodszor
Magyar házidöntőt rendeznek a Puskás–Suzuki Kupában. A Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd másodszor csap össze a kilencedik alkalommal megrendezett torna döntőjében. A házigazda már szombaton biztosította helyét a fináléban, a kispestiek pedig a vasárnapi mérkőzések alakulása után kezdhettek el … Bővebben
Tragédia helyett hőstett
Majdnem tragédia történt a Nagykáta-Gyömrő U16-os mérkőzésen: a 40. percben Juhász Bálint – ütközést követően – elájult, és lenyelte a nyelvét. Szerencsére az edzője, Kuprák János és Józan Csaba játékvezető nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, így életben maradt a fiú. UP-info … Bővebben
Késely Ajna ötvenes premierje
Megerősödve, nagy célokkal vág a hétfőn kezdődő londoni felnőtt úszó Európa-bajnokságnak a 14 éves Késely Ajna. A Kőbánya SC csodatinédzsere négy számban is rajthoz áll, és a nevezési idők alapján a döntős szereplés sem látszik elérhetetlennek. reb • Noha már … Bővebben
Az Érchegység emelkedőin
Remekül helytálltak az ifjúsági országúti kerékpározók a Csehországban megrendezett Békeversenyen, a tipográfiás Peák Barnabás 22. helyen zárt összetettben. UP-info • Az ifjúsági országútikerékpár-válogatott Csehországban vett részt a hagyományos Course de la Paix Junior nevű Világ Kupa-viadalon, közismert nevén a Békeversenyen. … Bővebben



























