Cseh Sándor: az akarat már megvan

cseh_nA Magyar Kupa címvédő együttesénél elégedetten nyugtázták a hétvégi teljesítményt. A Szolnok veretlenül, hibátlan mérleggel ment tovább a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé. Cseh Sándor vezetőedző, így látta a teljesítményt.: “Azt tudtuk, hogy meg kell nyerni a mind a három meccset. Taktikailag sem volt ez az első lépcső, ami kell, ahhoz, hogy elérjünk valahová. […]

Read More

Eldőlt az olasz válogatott kapusának sorsa

giuliagorlero01Csak néhány nappal az Olasz Kupa kezdete előtt talált csapatot az olasz válogatott kiválósága. Egész nyáron keresett, de nem lelt csapatra a Gulia Gorlero. Az Európa-bajnok (2012) a Milanoban védett egy szezont, de onnan idén nyáron távozott. Most pedig a Cosenzához írt alá. Érdekesség, hogy csak most talált magának csapatot a portás, Gorlero 2009 óta […]

Read More

Nyitottan, őszintén, boldogan – ezt tanította a Győztesek Világa Nagyatádon is

Sikeres VIII. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot tartottunk a nagyatádi Szent István Parkban! A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség alapítójára idén a Somogy-megyei Nagyatádon emlékeztünk, gyönyörű őszi napsütésben, óriási érdeklődés mellett. Sportbemutatókról, kulturális programokról és koncertekről szólt szeptember utolsó előtti szombatja, a Eunice Kennedy Shriver Emléknapon. Szabó Béla MSOSZ társelnök lendületes konferálása adta meg az alaphangot kezdéskor […]

Read More

WRRC Akrobatikus Rock’n’roll – Világbajnoki ezüst és VK-arany

Dabason rendezték meg idén a WRRC Akrobatikus Rock’n’roll Női Formációs Világbajnokságot, valamint afelnőtt B-osztályos, gyerek és junior páros Világkupát. A világbajnokságon egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztek a magyar formációk, míg a Világkupán egy aranyérmet ünnepelhetett a hazai közönség.

 

A WRRC Női Formációs Világbajnokságon 11 ország 24 formációja indult, a magyar színeket öt csapat képviselte. Az elődöntőben a Fighters a 10., a Ladies a 11. helyen végzett, míg a Szupergirls, a Sol Invictus és a High Five bejutott a döntőbe. A Szupergirls ezüst- a Sol Invictus bronzérmet szerzett, míg a High Five a 7. helyen zárt. A világbajnoki aranyérmet az orosz Charm formáció nyerte meg.

A WRRC junior páros Világkupán az 54 duót felvonultató mezőnyben Czanik László és Dobay Dóra bejutott a döntőbe és megnyerte a versenyt, ezzel megerősítve helyét a világranglista élén.

 

Read More

Zajlik az I. Nemzeti Teke Konzultáció

2017 év elején elkészült a Magyar Teke hosszú távú stratégiája. A magyar szövetség vezetése azzal a szemlélettel állt neki a feladatnak, hogy olyan eszközöket, akcióterveket és forrásokat találjanak, amelyek egyenként és együtt javasolnak megoldásokat a sportág hazai fejlődésére, eredményességére.

 

Pintyőke Marcell elnök elmondta: arra kérik fel a szövetség valamennyi tagját, hogy közösen véleményezzék a stratégiai anyagot. „A cél az, hogy tárjuk fel lokálisan a problémákat, és tegyünk javaslatokat a megoldásra. Tegyük félre legalább erre az időre az ellentéteket, gondoljuk át terveinket, lehetőségeinket és építsük fel közösen a sportág hosszú távú stratégiáját” – hangsúlyozta az elnök.

A magyar tekesport nagyjai a világ legjobbjai közé tartoznak. A magyar klubcsapatok és a válogatottak rendszeresen jót teljesítenek a nemzetközi kupákban és a világversenyeken.

Read More

Megvan, mikor sorsolnak a Magyar Kupában

fradimk201701Meghatározta az időpontot, és a sorsolás módját az MVLSZ.  A hétvégén kialakult a legjobb nyolc mezőnye a Magyar Kupában. Október 2-án pedig vaksorsolással döntik el, hogy a negyeddöntőben, ki, kivel kerül majd össze, tehát A Kaposvár vagy a Honvéd is ott lehet az elődöntőben. A negyeddöntőt november 25-26-án tartják, ezt oda-viszavágós rendszerben bonyolítják le. A […]

Read More

Bács-Kiskun megye mindent vitt

A csapadékos időjárás ellenére is kiváló körülményeket biztosított a Mezőhegyesi Ménesbirtok versenyrendező csapata a 2017-es Máchánszky Gyula régiós döntőhöz. Az öt megyét felölelő országrész régiós csapatbajnoksága izgalmas összevetésekkel dőlt el. Az első helyért az Airventes Babó Szilvia és az Equitania LC lovasnője, Ódor Enikő szállt nyeregbe végül a győzelmet,Tuska Pál csapatvezető által vezetett Bács-Kiskun megye csapata nyerte meg, Váczi Erika csapatvezető által vezetett Csongrád-megye előtt. A harmadik helyről is összevetés döntött, Békés-megye csapatáé lett a bronzérem.

csapat1

A 600.000 Ft őszdíjért rendezett felnőtt fináléban négy lovas lovagolt az elődöntőben és döntőben is hibátlanul, így köztük is összevetés döntött. A régiós bajnok, és ezzel második bajnoki aranyát, Babó Szilvia nyerte meg PM Cascavelle nyergében.

Babó Szilvia

Békés-megyei, Kotroczó Róbert nyakába akasztották az ezüstérmet, aki Rebekát lovagolta. A harmadik és negyedik helyet két Equitaniás lovas szerezte meg, bronzérmes lett Ódor Enikő Jason Stathammel, negyedik Réti Dávid Condiamo nyergében. Ötödik, hatodik helyen két négy hibapontos lovas végzett, az algyői, Zajzon András Conraddal és a mezőhegyesi, Potocska Attila Con Linával.

Felnőtt1

Az ifjúsági kategóriában is összevetést kellett rendezni az első helyért, Fazekas István tanítványa a Mizsei Lovastanya versenyzője, Stieber Stella Toledával lett a régiós bajnok.

Steiber Sztella

Második helyen Baranya-megyei lovas, Dömse Bence végzett Cézárra, bronzérmes Rózsa Gitta Fókusz nyergében lett. Az amatőr kategóriában a két nap után egyetlen hibátlan teljesítmény született, Ben Bendegúz nyergében a kiskunhalasi Határőr Dózsa lovasa, Tuska Péter lett az aranyérmes, második helyen az Equitaniás, Sajti Fanni végzett Bognár Jeniloval, harmadik helyen a hódmezővásárhelyi, Campestrin Eleonóra Akcenttel végzett.

amatőr2

A kezdő lovas kategóriában is szoros verseny született, 15,9 stílusponttal a Kentaur Lovas Egylet versenyzője, Krajnyák Fanni Quinzo Z nyergében, egy tizeddel megelőzve az Equitania LC lovasát, Sánta Ábelt Lordship H nyergében és nyolc tizeddel a harmadik, békéscsabai Varjú Botond Veganum Karvaly párost.

kezdő lovas

Fotó: Szabó Fruzsina Zsina Photo

 

Read More

A karatés Molnár Dániel értékes bronzérme

Értékes bronzérmet szerzett Molnár Dániel az olimpiai bemutatkozásra készülő küzdősport (más sportágakban világkupáknak hívott) legjelentősebb versenysorozata, a Karate1 isztambuli állomásán. A 85 ország 1250 sportolóját felvonultató, kisebbfajta világbajnoksággal felérő eseményen a magyar versenyző a +84 kg-osok küzdelmei során öt győzelem mellett csupán egyszer kapott ki, ezzel a 96 fős mezőnyben felállhatott a dobogóra.

 

A Magyar Goju-kai versenyzője az egy héttel korábbi, Budapest Openen nyert aranyérmét követően a törökországi rangos viadalon is bizonyította jó formáját. A hatalmas mezőnyben egészen a legjobb nyolcig menetelt, majd a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a vigaszágon újabb két győzelmet aratott, a tavalyi Eb-harmadik francia Bendiab elleni diadalával pedig megszerezte a bronzérmet. 

A többi magyar közül Molnár Réka (55 kg) és Bartha Nikola (+68 kg) három-három győzelem után búcsúzott, míg Szegedi Döme (75 kg) két fordulón verekedte át magát sikerrel.

Molnár Dániel eredményei:

A 32 közé jutásért: -Kondov (bolgár) 6-1
A 16 közé jutásért: -Kabanov (orosz) 2-0
Nyolcaddöntő: -Babos (lengyel) 2-0
Negyeddöntő: -Abazari (iráni) 1-4
A vigaszágon: -Szamarinov (orosz) 5-3
A 3. helyért: -Bendiab (francia) 4-4, első szerzett ponttal Molnár nyert

Read More

Táncsport – Világbajnok a Balogh-Szabó kettős!

Fantasztikus magyar siker! Magyar páros nyerte a Kisteleken megrendezett senior standard-világbajnokságot.

 

 Magyar világbajnoki cím versenytáncban! Balogh Csongor és Szabó Anita megnyerte a senior standard világbajnoki döntőt Kisteleken.

A páros tavaly vb-bronzérmet szerzett, azóta sokat fejlődött, és imponáló magabiztossággal utasította maga mögé a 93 duót felvonultató mezőnyt.  A hatos döntőben volt még egy magyar páros: Kemény Tamás és Princz Nóra az ötödik helyen zárt.

A 2017-es standardtáncok világbajnokságát a XIV. Kistelek Open főversenyeként rendezték meg. Az ezüstérmet az orosz Dmitry Vorobiev, Oxana Skripnik páros szerezte meg az osztrák Ronald Pux, Sabine Pux kettős előtt. A fináléban – a magyarokon kívül – egy olasz és egy német duót láthatott a közönség.

Read More

Tornagyőzelemmel nyitott az UVSE

uvse2017noi01Benczur Márton együttese megnyerte a szentesi tornát. Veretlenül nyerte meg a szentesi felkészülési tornát az UVSE. A magyar bajnoki címvédő, LEN Kupa-győztes együttesből került ki a torna legjobbja is, hiszen Keszthelyi Rita lett. Érdekesség, hogy a Dunaújváros lett a második, még a harmadik a házigazda Kurca-parti együttes. Negyedik pedig a szárnyait bontogató Fradi. A torna […]

Read More

Magyar Kupa: novemberben jön a folytatás

osc2017090101Megvan a negyeddöntő résztvevő csapatainak névsora, de két hónapot várni kell a folytatásra. Nyolcan várhatják a negyeddöntőt a hétvégi Magyar Kupa 1. fordulója után. Az Eger, a Szolnok, az OSC és a Fradi csoportgyőztesként jutott tovább, míg a Miskolc, a Vasas, a Honvéd és a Kaposvár csoport másodikként. A negyeddöntőt november 23-24-én tartják, ezt oda-viszavágós […]

Read More

Békéscsaba: harmadik hely a felkészülési tornán

bekescsaba20170901Javában készül az Ob I/b-s békéscsabai együttes a másodosztály rajtjára. Nyitranovákon egy négycsapatos tornán vett részt a csapat.  Új edzővel és megújult együtessel készül a Békéscsaba a 2017/2018-as férfi Ob I/b idényre. Nos, a csapat ennek apropóján felkészülési tornán vett részt. A Kassa, és a Nováky együttesétől kikapott, de a lengyel  válogatottat megverte a viharsarki együttes. […]

Read More

Horváth, Krucsó, Szabó a nyerő emberek

Magyar nevén Aranyágban( Herneacova) sok-sok magyar sikerrel záródott az esztendő egyetlen romániai CSI *** versenye. A vasárnapi záró napon a 150 cm-es, 50.000 Euró összdíjazású nagydíjban válogatottunk erőssége Horváth Balázs fedezőmánjével, Zordonnal az alappályán és összevetésben is hibátlanul lovagolt így két osztrák lovas, Puck Gerfried és Markus Saurugg után a harmadik helyen végzett.

22008415 891229747720459 6205182570577265202 n

A CSI *** kategóriában ifj. Szabó Gábornak volt még további két győzelme, Timpex Ezüsttel a 135 cm-es középkörben és Timpex Emlékkel a 135 cm-es vadászugratásban lett első.

22007979 1491525824265950 3759976881203740953 n

A CSI * kategória egyértelműen a göteborgi Európa-bajnokság legjobb magyar lovasé, Krucsó Szabolcsé volt. 2017 Magyar Bajnoka Vincento nyergében mindhárom nap megnyerte a kategória aranykörét.

 

Sőt Freya nyergében is tudott egy további versenyszámot nyerni. A CSI * nagykör döntőjében Krucsó mögött második helyen, Füzér Gábor végzett Je T’ Aime-el, harmadik lett Reisz Panna Excell SB-vel és hatodik Füzér Flóra és Quality Time.

A belgiumi Lanakenben megrendezett Fiatal Lovak Világbajnokságán a legjobb magyar teljesítményt a márciusban MSLT körüng győztes ménje, Aranykapu Claramo volt. Az 5 éves mén, Andrikó Benjamin nyergében mindkét nap verőhiba nélkül ért célba, de a nagy mezőnyben ez a teljesítmény sem volt elég a döntőbe kerüléshez. 

21686077 972944259514664 7032131175133952749 n

Read More

#VELEDVAGYUNKMARCI

Ezen a borongós vasárnapon egy gyönyörű és különleges helyszínen, a Symbol Budapestben fogott össze a boksztársadalom egy jelentős része egy súlyosan beteg fiúért, Vörös Marciért. Marci kiváló ökölvívó versenyzőnk, válogatott kerettagunk sajnos másodszor néz szembe a leukémiával. Ahogy első alkalommal is, ismét úgy döntöttünk, hogy igyekszünk mindent megtenni Marci gyógyulása érdekében. Ahogy Erdei Zsolt fogalmazott: […]
Read More

Megvan az úszószövetség új elnöke

Budapest, 2017. szeptember 24.
Wladár Sándor olimpia bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöke beszél a MÚSZ tisztújító közgyûlése után tartott sajtótájékoztatón a budapesti Danubius Health Spa Resort Margitsziget szállodában 2017. szeptember 24-én. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezetõ - visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki.
MTI Fotó: Mohai BalázsBienerth Gusztáv után, megválasztotta új vezetőjét a MUSZ. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi rendkívüli közgyűlésén Wladár Sándort választották a szervezet elnökének. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezető – visszalépések nyomán – egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki. A […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.