Szerdán lesz 75 esztendős Gallov Rezső sportújságíró, író, korábbi vízilabdázó, játékvezető, edző, állami hivatalnok, sportszövetségi vezető.
"Nagyon sok minden voltam már, de valamennyi minőségemben a sporthoz kötődtem, és a sport hatja át az életemet mind a mai napig" – mondta az ünnepelt az MTI megkeresésére. Megfogalmazása szerint "legalább nyolc könyvnek" volt eddig a szerzője, s már kész a legújabb kötete is, amely – az államfő és olimpiai bajnok Schmitt Pál előszavával – novemberben jelenik meg, Londoni olimpiák címmel. – "Az írás maradt az egyedüli állandó, azon belül is a sportújságírás, amely végig kíséri életutamat. Vitray Tamástól, akitől tanultam, kölcsönvéve a kifejezést: én is kommunikátor vagyok, az a jellegzetes típus, aki véleményt nyilvánít és informál. Jómagam máig szenvedélyesen kommunikálok, az írás 14 éves korom óta a szenvedélyemmé vált, s az is maradt. Még államtitkárként is én vittem a sajtóval kapcsolatos ügyeket. De önálló rovatom volt például a barcelonai és az atlantai ötkarikás játékok idején, rendszeresen tudósítottam a Népszava, illetve a Nemzeti Sport olvasóit az olimpiákról. Mi több, amikor Kanadában éltem, onnan is "hazadolgoztam", és a legutóbbi, 2008-as pekingi nyári játékokhoz kapcsolódva is sikerült írnom egy könyvet."
Az Aradon született Gallov Rezső 1956 és 1965 között több csapatban is vízilabdázott, a Szeged és a Szolnok után a fővárosban is, ahol a Bp. Honvéd, majd a Csepel Autó játékosa volt.
"Közben 1964-ben felvettek a Nemzeti Sporthoz – emlékezett vissza. – Elébb munkatárs lettem, később a vízi sportok rovatának a vezetője. A sportújságíráskodást a napilapnál olykor megszakította az élet, például amikor a vízből a partra kerülve a hetvenes évek elején az úszószövetség főtitkára lettem. A magyar csapat vezetőjeként voltam ott a 72-es olimpián, de miután 74-ben egy pályázat megnyerésével Kanadába kerültem, már az ottani szövetség technikai igazgatójaként lehettem jelen a 76-os játékokon, ahol Faragó Tamásék olimpiai aranyat érdemeltek ki."
Aztán ötévi itthonlét után 1985-ben újabb öt esztendőre visszament Észak-Amerikába.
"Egykori kanadai tanítványaim ekkorra értek be, s az ő akaratuk is benne volt ottawai munkavállalásomban. Onnan hívott haza 1990 nyarán Andrásfalvy Bertalan, akinek a felügyelete alá tartozott az akkori sporthivatal. Úgy vettem át az OTSH vezetését, hogy soha semmiféle pártnak nem voltam tagja, nem voltam politikailag elkötelezett, ezért is tudtam a sportot következetesen nemzeti ügyként kezelni, az Antall-kormányt követően Horn Gyuláék idején is. A jelszó, miközben a sportra és a hivatalra is rászakadt a szegénység, az volt: mentsük az értékeinket! Máig büszkeséggel tölt el, hogy a csöppet sem könnyű időszakban országszerte 690 tornaterem épült meg, amellett 92-ben, Barcelonában minden idők második legjobb olimpiai szereplését produkálta a magyar csapat. Persze hibákat is elkövettem sportállamtitkárként: nem ismertem fel például időben a megyei jogú városok szerepét, erejét, csak megkésve támaszkodtam rájuk, és nem sikerült a sport érdekeit kormányzati szinten érvényre juttatnom, a kabinet ülésein mindkét kormányzat idején csak akkor lehettem ott, ha nagy ritkán meghívtak. 1996-ra jutottam el oda, hogy immár nem tudok megfelelni a magam által támasztott követelményeknek. Ráadásul hatvanhoz közeledve úgy éreztem, nem bírom tovább a terhelést, azt a tempót, amit éveken át napi 14-16 órát dolgozva magamnak diktáltam. És távozásomban az a vágyam is közrejátszott, hogy visszatérhessek az újságíráshoz…97 januárjában a sportnapilap főmunkatársa lettem, s ebbéli ténykedésemet Sydneyben, a 2000-es olimpiával fejeztem be, de ma is aktívan írok: a könyvek mellett például főszerkesztője vagyok a Magyar Edző szakfolyóiratnak."
Gallov Rezső nem szakadt el a vízilabdától, a sporttól sem.
"Élem a kiöregedő pólósok életét. Naponta úgy tizedmagammal, a régi játszótársak társaságában 30-40 percet úszom a Komjádiban, és persze meccsekre járok, képben vagyok. Már csak azért is, mert a nyolcvanas évek elején a vidék legjobbjaként a negyedik helyen végzett csapatom, a Tatabánya, amelyben játékosom volt Kásás Zoltán, Görgényi István és a jelen sikerkapitánya, Kemény Dénes is. A 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpián aranyérmes gárdák után Dénes mostanra új csapatot épített, többek között Kásás Tamás és Benedek Tibor nélkül. Rendkívüli tehetségek kerültek a helyükre, és ha sikeresen összeépül a társaság, komoly esély kínálkozik a páratlan bravúrra: a sorrendben negyedik olimpiai elsőség megszerzésére jövőre Londonban."
A közbevetésre, hogy előtte még itt van a hét végén, Sanghajban kezdődő világbajnokság is, Gallov Rezső így válaszolt:
"Bízom a csapat tartásában, de nem lepődnék meg, ha nem a mieink nyernének a kínai vb-n. A dobogó az elvárás, a saját maguk részéről is, ennélfogva az érem, akármilyen színű is, már kielégítő eredmény lenne. S akkor a Londonig hátralévő egy évben nyugodtan lehetne készülni a még nagyobb feladatra."
