cseri david konyvbemutato
Posted in Lovassport

Cseri Dávid könyvbemutató

Cseri Dávid: Lovas Legendáink, Örkénytábortól a tengerentúlig című, immáron harmadik könyvének díszbemutatójára 2016. április 21-én, 17:00-kor a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban (Győr, Baross G. u. 4.) kerül sor, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

plakat

A könyv hőseinek neve a második világégés következményeinek „köszönhetően” napjainkra szinte elfeledetté vált. Legalábbis hazánkban. Az Egyesült Államokban vagy éppen a szélmalmok szegélyezte Hollandiában nevük ma is rengeteg igaz ember szívét dobogtatja meg, noha egész életükben minden tettükkel szülőföldjük lovaskultúrájának és dicsőségének öregbítésére törekedtek. Mindezzel számos mára már lovasnagyhatalommá nőtt nemzet lovassportját emelték olykor szinte a semmiből a felhők fölé. Akadtak olyanok is, akik itthon maradtak és a mindennapos megaláztatások mellett is kitartottak a legnemesebb állat oldalán, és ami a legfontosabb, elveik és az igazi magyar lovasszellem mellett is. Történetük megannyi hollywoodi forgatókönyvírót megihletne, sőt, túl is szárnyalná képzeletüket. A könyvben szereplő hazafiak között olykor többgenerációnyi különbség van, de még így is rengeteg párhuzam figyelhető meg sorsuk alakulása során, melyben mindvégig a legfontosabbnak az igaz magyar emberként való becsületes helytállást tekintették, bármerről fújtak is a világot irányító és hazánkat sodró szelek.

A kedves olvasó a következő személyekkel „ismerkedhet meg” a mű sorain keresztül:

Némethy Tamás: A nyugat-magyarországi lovasélet feltámasztója, tanítványai között találhatunk díjugrató-, fogathajtó-, öttusa-, világ- és Európa-bajnokokat is.

Némethy Bertalan: Az amerikai díjugrató válogatott 25 évnyi irányítása során tanítványait és az egész amerikai lovassportot a felhők fölé emelte egyedülálló ló és lovaskiképző módszerével, a “Némethy módszerrel”.

Endrődy Ágoston: A háború után nyugatra emigrált, fényes edzői karriert elért ludovikás tisztjeink közül első volt, aki az örkényi lovaglótanárok közül olimpiai aranyéremhez juttatott válogatottat, nevezetesen Nagy-Britannia militarycsapatát.

Platthy József: Az őt személyesen is ismerőknek Zsiga bácsi, 1936 óta egyetlen lovasolimpiai érmünk birtokosa, a háború előtti európai lovas színtér ünnepelt sztárja.

Hazslinszky-Krull Géza: A budavári Spanyol Lovasiskola feltámasztójaként és a testőrség parancsnokaként szolgálta hazáját majd Hollandia díjlovagló szakága mellett egész lovassportjukat hozzásegítette a világ elitjébe jutáshoz.

Pettkó-Szandtner Tibor: Munkássága és hősiessége nélkül aligha ünnepelhetnének Shagya-arab lóval győzelmet a távlovas Világ- és Európa-bajnokságok résztvevői. A „9 Oscar-díjas angol beteg”, Almásy László barátja.

Visy István: Az Egyesült Államok lovassportjának világszínvonalúvá válásában Némethy Bertalan mellett Visy Istvánnak is tagadhatatlan érdemei vannak.

Kállai Pál: Hazai és nemzetközi futamait összeadva legalább 3000 futamot nyert Moszkvától Marylandig, kórházban eltöltött éveit összeadva 6 évet számolhatunk össze és legalább 45 ezer ló hátán ült.

Túri József: Brit csapat Európa-bajnok, megannyi Nemzetek Díja és Világkupa-forduló nyertese, magyar bajnok, és nem mellesleg a világ egyik leghíresebb lovasversenyének, a Hickstead Derbynek a győztese is.

Balczó András: Az egyetemes sporttörténelem egyik, ha nem a legnagyobb alakja az öttusában elért 10 világbajnoki és 3 olimpiai bajnoki címével. A kötet megrendelhő a cseridavidkonyv@hotmail.com címen.

elolap 2

Elolvasom...
button ellenzi a rajtsorrend megbolygatasat
Posted in Autó-motor

Button ellenzi a rajtsorrend megbolygatását

Biztosan jót tesz a versenynek, hogy a mezőny leggyorsabb autója startol az élről, amelynek így erős esélyei vannak a vezetés megőrzésére is? Akárhogy is, Jenson Button szerint semmiképpen sem szabadna változtatni egy 70 éves tradíción.

Elolvasom...
vendeg mester japanbol
Posted in Utánpótlássport

Vendég mester Japánból

A sportág őshazájából, Japánból érkezett mester csiszolja a paksi Atomerőmű SE cselgáncsozóinak technikáját. A világbajnoki bronzérmes Jaszuhiro Avano az utánpótlás- és a felnőttversenyzők képzésébe is besegít. UP-info • Alig lép be az ember az ajtón, már messziről hallatszanak a tompa … Bővebben

Elolvasom...
kirepult az elso fecske
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Kirepült az első fecske

Edzője, Hajdu János örül, hogy Hornyák Bernadett lett az első, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémiát élvonalbeli felnőttklub kedvéért elhagyja. Éppen a 18 éves kézilabdázó születésnapján jelentették be, hogy a következő szezont Dunaújvárosban kezdi meg. reb • A Nemzeti Kézilabda Akadémia … Bővebben

Elolvasom...
katar iannone 13 ezreddel marquez elott
Posted in Autó-motor

Katar: Iannone 13 ezreddel Marquez előtt

Nem a csütörtöki legjobb Yamahákról szólt a MotoGP második tréningje Losailban: az élen a ducatis Andrea Iannone végzett, épp csak felülmúlva a tegnap még szenvedő hondás Marc Marquezt. A harmadik helyre a szatellit Ducatin ülő Scott Redding fért oda, megelőzve Maverick Vinales Suzukiját.

Elolvasom...
balazs az eto vendege
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Balázs az ETO vendége

Öt ország kilencven csapatának nagyjából ezerháromszáz kézilabdás palántája vesz rész a szombaton kezdődő és szerdáig tartó hagyományos győri utánpótlás-kézilabdaviadalon, a Balázs-kupán. Győri Audi ETO/UP-info • Lezárult a harmincegyedik Balázs-kupa nemzetközi kézilabda-utánpótlástorna nevezési határideje: március 19-23. között öt országból majdnem 1300 … Bővebben

Elolvasom...
cseh jatekvezeto fuj a horvatok ellen
Posted in Magyar foci

Cseh játékvezető fúj a horvátok ellen

Az UEFA kijelölte a március 26-i magyar-horvát felkészülési mérkőzés (Groupama Aréna, 18.00) játékvezetői csapatát.

Elolvasom...
rosszul lett muteni kellett
Posted in Vízisportok

Rosszul lett, műteni kellett

felipe perrone jugA legrosszabbkor esett ki a Jug Dubrovnik egyik legjobb játékos, hiszen a hétvégén a Regionális Liga Final Fourjáról is lemarad.  Kedden lett rosszul a világ egyik legjobb játékosa, a Regionális Liga gólkirálya. Felipe Perrone a hasát fájlalta, így azonnal bevitték a dubrovniki kórházba, ahol kés alá feküdt. A játékoson vakbélműtétet hajtottak végre. A beavatkozás sikeres volt, […]

Elolvasom...
retro ujoncvarazs az ezust uralom alatt
Posted in Autó-motor

Retro – Újoncvarázs az ezüst uralom alatt

Egy évvel ezelőtt nem sokat változott az F1 képe 2014-hez képest, a vert mezőnyben azonban volt miről beszélni: sziporkázó ifjoncok, szenvedő McLaren, és Sebastian Vettel első ferraris dobogója.

Elolvasom...
mar het verseny gumijait kozolte a pirelli
Posted in Autó-motor

Már hét verseny gumijait közölte a Pirelli

Az időben később zajló kanadai és azerbajdzsáni futamok után az abroncsgyártó a Spanyol Nagydíj keverékeit is nyilvánosságra hozta: a Pirelli legkeményebb oldalát mutatta meg.

Elolvasom...
nagyszeru eredmenyek a gyori nemzetkozi scitec swim cup uszoversenyen
Posted in Szabadidősport

Nagyszerű eredmények a győri nemzetközi Scitec Swim Cup úszóversenyen

A Római Sport Egyesület 1996 márciusában alakult meg. Az egyesület 20. születésnapját rendkívüli eredményekkel ünnepelték meg az egyesület versenyzői. Március 3-án és 4-én Győrben a győri nemzetközi Scitec Swim Cup úszóversenyen összesítve 2 arany, 2 ezüst és 3 bronzérmet nyertek a … Folytatódik….

Elolvasom...
visszatert a recco asza
Posted in Vízisportok

Visszatért a Recco ásza!

Aleksandar Ivovic of Montenegro celebrates after scoring a goal during the men's water polo bronze medal match Montenegro vs Serbia at the London 2012 Olympic Games in London on August 12, 2012. AFP PHOTO / ADEK BERRYGóllal tért vissza az olasz sztárklub fontos láncszeme. Alexandar Ivovics még az Eb döntőjében szenvedett ujjtörétst. A montenegrói válogatott kiválósága még a szerbek elleni belgrádi finálé után vonult kényszerpihenőre. Az egész februárt ki kellett hagynia, mígnem most eljött az idő, hogy ismét medencébe ugorjon. Az Ortigia ellen az olasz bajnokság 20. fordulójában egy góllal tért […]

Elolvasom...
lyukas zsak feher foltok
Posted in Utánpótlássport

Lyukas zsák, fehér foltok

Ormai László és Herendi Iván szerint is bajban van a sportág utánpótlása. Az előrelépéshez egyebek mellett reformra, számonkérésre, szorosabb együttműködésre, szakemberképzésre és a versenyeztetés átalakítására is szükség lenne. Egyébként megismétlődhet az, hogy mindössze öt szakosztály nevez a korosztályos csapatbajnokságra. Nagy-Pál … Bővebben

Elolvasom...
a szerb legenda goljaval vetekszik a fiatal magyar polos talalata videok
Posted in Vízisportok

A szerb legenda góljával vetekszik a fiatal magyar pólós találata (videók)

Kovacs-Gergo02Nem minden nap születik ilyen utolsó másodperces gól a vízilabdában, mint tegnap a Honvéd-Eger összecsapáson. Legutóbbi tavalyelőtt ámulhattunk ekkorát. Először is, az Eger nem óv, pedig megtehetné, erről a klub honlapja számol be, hiszen a tegnapi félpályán túli gól már idő után esett. Látványos és varázslatos volt Kovács Gergő találata (1. videó). Nem utolsó sorban, lehet, hogy […]

Elolvasom...
orszagos palyaepitesi program uj palyazati kor indul
Posted in Magyar foci

Országos Pályaépítési Program: új pályázati kör indul

A Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretén belül ismét lehetőség nyílik Önkormányzatoknak és sportegyesületeknek 12×24 méteres műfüves grundpálya és 20×40 méteres műfüves kispálya építésére pályázni.

Elolvasom...
felelmetes kort autozott a mercedes
Posted in Autó-motor

Félelmetes kört autózott a Mercedes

Ez várható 2016-ban? Nico Rosberg délelőtti köre csak két tizeddel maradt el Vettel múlt heti csúcsától – csakhogy a Mercedes német F1-ese ultralágy helyett lágy abroncson volt képes erre…

Elolvasom...
kucka ma 29 eves
Posted in Külföldi foci

Kucka ma 29 éves

Juraj Kucka, a Milan középpályása ma ünnepli 29. születésnapját. Kucka 1987. február 26-án született Bajmóc…

Elolvasom...
nyilt vizi uszo vk risztov hetedik papp es gyurta mehet a kvotaert
Posted in Vízisportok

Nyílt vízi úszó vk: Risztov hetedik, Papp és Gyurta mehet a kvótáért

RisztovLegjobb magyarként Risztov Éva a hetedik helyen végzett a nyílt vízi úszók Abu-Dzabiban rendezett világkupaversenyén. A 2012-es londoni olimpia aranyérmese – aki a kazanyi világbajnokságon már megszerezte a riói kvótát – 1:58:22.6 órás eredménnyel zárt 10 kilométeren. A számot a világbajnoki címvédő francia Aurelie Muller nyerte két brazil versenyző, Poliana Cintra és Ana Marcela Cunha […]

Elolvasom...
epitkezes eros alapokra
Posted in Utánpótlássport

Építkezés erős alapokra

A magyar vízilabdában mindig megvan az erő, a 2016-os világversenyeken ezt bizonyíthatják is a fiatalok. Budapesten a Bajnokok Ligája Final Six keretében a legjobb európai klubok gyermekcsapatai is megmérkőznek egymással. Pusztai Viola • „Az utánpótlásból nőnek ki azok a játékosok, … Bővebben

Elolvasom...
reccsenes es utohangok
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Reccsenés és utóhangok

Súlyos sérülést, szárkapocscsonttörést szenvedett a Balatonfüred 19 éves kézilabdázója, Nemes Richárd a hét végi, CYB-Budakalász elleni NB I B-s felnőttbajnoki mérkőzésen. Az esetet a műtétre váró érintett idézte fel honlapunknak. reb • Boka-, térd-, szalag-, ujj-, netán arcsérülés – ilyenekről … Bővebben

Elolvasom...