Címke: érkezik
Magyar Kupa: A Vasas kiütötte a Mezőkövesdet
A Vasas a címvédő Ferencvároshoz hasonlóan kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába: az angyalföldiek a hazai 2–0–s sikerüket követően szerdán 5–0–ra győztek az elődöntő mezőkövesdi visszavágóján.
Alapszakaszgyőztes az Enthroners!
Montella: “A Sampdoria csak ritkán veszélyeztetett”
Sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban a Milan, miután hazai pályán 1-0-ra kikapott…
Raiola szerint békén kell hagyni Donnarummát
Mino Raiola sztárügynök szerint nem szabad túl nagy nyomást helyezni Gianluigi Donnarummára, ezért megfogadta, hogy…
Remek kezdésének köszönhetően a Kaposvár nyerte a hatpontos meccset
Nagy téttel bírt a Kaposvár-Tatabánya mérkőzés, ahol a várt szoros eredmény elmaradt, hiszen gyakorlatilag az első negyed után eldőlt az összecsapás. Mint megírtunk, a Tatabánya elbúcsúzott két szerb légiósától, és nem is pótolja őket, míg a másik oldalon is nehézségekkel küzdködtek. A Kaposvárnál Szécsi Zoltán és Sántavy Máté eltiltását töltötte, míg Tóth Kristóf sérülése után lábadozik. […]
Olimpiai bajnok lett a férfi öttusázók szövetségi kapitánya
Martinek Jánost, Kállai Ákost és Szloboda Józsefet választotta szövetségi kapitánynak a Magyar Öttusa Szövetség. A felnőtt és junior férfiakat Szöul kétszeres (egyéni és csapat) olimpiai bajnoka, Atlanta bronzérmese (egyéni) irányítja, aki eddig főtitkárként dolgozott a szövetségben.
Aranyos 2016
Bár a parton olykor vérzivatar tombolt, a medencében csak a magyarok elsőrangú teljesítménye szólt nagyot 2016-ban. A korosztályos elit remekelt, nem akadt utánpótlás-világverseny, amelyen Késely Ajna és társai nem szereztek aranyérmet . reb • Esemény- és éremgazdag évet zárt az … Bővebben
Fassone Kínában fog tárgyalni az új tulajdonosokkal
A legfrissebb hírek szerint Marco Fassone hétfőn Kínába utazik, ahol találkozni fog az új tulajdonosokkal…
Aubameyang egy kicsit sajnálja, hogy távozott
Pierre-Emerick Aubameyang. a Bundesligában szereplő Dortmund támadója kifejezte csalódottságát amiatt, hogy elhagyta a Milant. Aubameyang…
Egy sima, még egy sima
Valamivel jobb napot zártak a magyar teniszezők a Budapesten zajló U16-os Davis- és Fed-kupában, mint a nyitányon: a fiúk ugyanis magabiztosan, 3-0-ra verték meg Indiát, a lányok azonban hasonló különbséggel kaptak ki Lengyelországtól. reb • Ahogyan arról kedden beszámoltunk, a … Bővebben
Hárman Lengyelországban
Két korosztály múlt heti tornáját követően tovább dübörög az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga: ezúttal három magyar U17-es csapat, a Budapesti Honvéd, a Szedeák és a Megyeri Tigrisek szerepel Lengyelországban. UP-info • Ahogyan arról a honlapunk beszámolt, a múlt héten az … Bővebben
Nagy remények a Red Bullnál: 2017 az ő évük lesz?
A bajnoki címet utoljára 2013-ban nyerő F1-es istállónál azt remélik, hogy a jövő évi szabályváltozások Milton Keynes-nek fognak kedvezni – még akkor is, ha a Renault lóerő-lemaradásban lesz.
Visszavonul a Vasas egykori bombázója
Mindent megnyert, amit meglehet, most úgy döntött, szögre akasztja a sapkát és tanítani fog… A horvát válogatottal mindent megnyert a klasszis. 2012-ben olimpiai-bajnok ugyanebben az évben világliga-győztes, 2007-ben világbajok, míg 2010-ben Európa-bajnok lett. Kétszer választotta meg a LEN a kontinens legjobbjának (2007, 2012). Boskovics 2010-ben költözött Budapestre, 2012-ig a Vasas játékosa volt, ezalatt magyar bajnoki […]
„Verstappen olyan, mint Anakin Skywalker”
Max Verstappen, a Red Bull ifjú versenyzője az F1-es paddock valamennyi tagja szerint kivételes tehetség, azonban azzal is egyetértenek, hogy túl veszélyes, amit a pályán művel.
Vettel: Ennél sokkal többet vártam
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótájának sem sikerült jól az időmérő edzése. A német versenyző csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak.
Úszó vk – Rajt Hosszú Katinkával – ELŐZETES
A riói olimpián úszásban három aranyat és egy ezüstöt nyert Hosszú Katinka nem pihen: a nyári játékok zárása után néhány nappal máris újra versenyez, jelesül pénteken és szombaton több számban is rajthoz áll az idei rövidpályás világkupa nyitóállomásán, a franciaországi Chartres-ban. Tavaly, éppen az olimpiára való tekintettel, 50 méteres medencében rendezték meg a széria egyes […]
Magnussen nem könyörög a Renault üléséért
Kevin Magnussen, a Renault F1-es pilótájának jövője nem feltétlen biztos a csapatnál, annak ellenére, hogy sokkal jobban teljesít, mint a gárda másik versenyzője, a brit Jolyon Palmer.
U18: az oroszok ellen kezdjük a Jezek-tornát
U18-as válogatottunk kedden 17.00 órától, az oroszok elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését a csehországi Vaclav Jezek-emléktornán.
Nem várt problémákkal küzd a Renault
Sokkal nehezebben megy az újrakezdés, mint ahogy Enstone-ban várták – nem sokan hiszen az F1-es istállóban. James Allison lehet számukra a tökéletes opció, de meg tudják szerezni a szakembert?

























