Négy magyar is a világválogatott csapatában – Íme, a keret!
Ünnepélyes keretek között búcsúztatják a szerbek két olimpiai bajnokát december 23-án. A gálameccsre a világválogatott kertébe négy magyar játékos is meghívót kapott. Mint ismeretes Zsivko Gocics és Slobodan Nikics a riói olimpia után visszavonult a válogatottól. Az ötkarikás bajnokok azonban még egyszer felhúzhatják a válogatott sapkát, hiszen december 23-án Belgrádban búcsúztatják őket. A szerb olimpiai bajnok […]

Meglepően sok pályázat érkezett be a férfi kapitányi posztra. Azt egyelőre nem lehet tudni, személy szerint kik pályáztak Benedek Tibor megüresedett helyére, hiszen a szövetség ezzel nem akarja megzavarni a még zajló klubmunkát, de azt igen, hányan éltek a lehetőséggel. Tizenhárom pályázat érkezett be, ezek között van magyar, külföldön élő magyar és külföldi szakember is. […]
A Szolnok itthon, míg az OSC és az Eger idegenben szerepel a BL-ben. Szombaton a Bajnokok Ligája főtáblájának második fordulóját rendezik. Az A-csoportban a Szolnok az Olympiakoszt fogadja. Mindkét együttes az első körben győzelemmel mutatkozott be. A Tisza-parti gárda az OSC-t, míg a görög együttes a Bresciát verte. Az OSC az újonc Nizzához látogat. Vincze Balázs […]
Bő egy hét múlva már tudni fogjuk, hogy hívják az új kapitányt. Mutatjuk a lehetséges jelölteket! Mint ismeretes, Benedek Tibor elköszönt a válogatottól. A megválasztott elnökség pedig úgy döntött, pályázatot ír ki a posztra. Az utóbbi hetekben több szakember is jelezte, indulna a megméretettésen. Vincze Balázst az OSC edzőjét lehet hallani a legtöbbször az uszodai zuhanyhiradókban, […]
Egyre feljebb az újonc a férfi Ob I/b-ben, most a Kaposvárt verte. Megerősítette negyedik helyét a Szombathely. A 10. fordulóból elmaradt mérkőzésen – immár másodszor – ugrott vízbe a felújított fedett uszodában. Az első negyedben még döntetlen állt az eredményjelzőn, ezek után elkezdett elhúzni az AVUS ellenfelétől, ami a végére négygólos lett. A győzelmével Matajsz […]
Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai napján a kanadai Windsorban. A háromszoros olimpiai bajnok klasszis – aki a keddi nyitónapon 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre, valamint 200 méter gyorson második lett – ezúttal 200 méter pillangón és 100 méter háton diadalmaskodott. Hosszú először a 200 méter pillangó döntőjében volt érdekelt, […]
A szentesi vízilabda legendás alakjáról nevezik el az uszodát. Dr. Rébeli-Szabó József nevét fogja viselni a szentesi uszoda. A szentesi vízilabda meghatározó alakja nemcsak játékosként, hanem edzőként is maradandót alkotott. Pályafutását Szentesen töltötte. Visszavonulása után trénerként szinte a nulláról építette újra a csapatot. 1972-ben megnyerte az együttessel az Ob II-es bajnokságot, majd néhány évre rá, […]
Kisebb változással, hamarosan ismét megrendezésre kerül a Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában a Téli Kupa. A Budapesti Vízilabda Szövetség hamarosan ismét megrendezi a több évtizedes múlttal rendelekező Téli Kupát. Erről is döntött a napokban felálló régi-új elnökség. A verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt. Idén változik az esemény neve […]
Bukott az EKF, győzelmével pedig ismét élre állt a Békéscsaba. A B-csoportban nincs változás, első az ASI, második a Honvéd, harmadik a Neptun. Az A-csoportban történtek változások, ami a tabellát illeti. A listavezető egyetlen góllal kikapott a BVSC vendégeként és mivel a Békéscsaba valamint az YBL is nyert – előbbi a Szolnok ellen, utóbbi a […]
A januári Eb után váratlanul visszavonul, most pedig sportminiszter lett. Friss Eb ezüstérmesként vonult vissza Mladan Janovics januárban. Ekkor meglepő döntésnek neveztük, hogy az olimpia előtt mondd búcsút szeretett sportágának a montenegrói csapatkapitány. A döntés óta most először hallunk az egykori játékosról. Mint kiderült, Montenegró sportminisztere lett az egykori játékos. Emlékezhetünk rá, Vanja Udovicsics az egykori […]
Az OSC idegenben is győzni tudott a BVSC ellen, míg a Szolnok egy X-re volt jó a Népligetben a Fradi ellen. A BVSC-OSC összecsapás első meccsén (13-8 lett), bár nem látszik az eredményből, de megnehezítette a BVSC az OSC dolgát. Nos, a második meccs is hasonlóan alakult. A hazaiak vezettek az első negyed után 2-1-re, […]
A Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján az Eger Miskolcon kapott ki, de így is a Honvéd után másodikként jutott a legjobb négy közé. Mint ismeretes, a Magyar Kupa negyeddöntő első meccsén 16-7-re győzött az Eger, így fel volt adva a Miskolcnak a lecke. Dabrowski Norbert több fiatal játékosnak adott lehetőséget, bekerült az együttesbe: Kürti Dominik, Magyar Márton, […]
A szerb kapitány kihirdette a soron következő Világliga összecsapásra keretét. Érdekesen “kevergeti” a kártyákat Dejan Szavics a szerb válogatott kapitánya az olimpia után. A németek ellen kihirdette keretét, amelyben nem szerepel sem a Szolnok (Milan Alekszics, Andrija Prlainovics), sem az Eger (Braniszlav Mitrovics) és sem a Fradi (Stefan Mitrovics) játékosa. Egyedül a Magyarországon játszók közül […]
Az olasz válogatott december 6-án játssza következő világliga mérkőzését. Az oroszok elleni csapatán ismét csavart egyet az olasz mester. Del Lungo, Nicholas Presciutti, Gallo, Niccolò Gitto, Bodegas, Di Fulvio és Figlioli visszatért az olasz csapatba Riót megjárt olimpikonok közül. Mint ismeretes az olaszok az első körben szabadnaposok voltak, így Alessandro Campagna csak összetartást tudott vezényelni […]
Nem mindennapi élményben volt része Szabó Botondnak és Borisz Popovicsnak. Bár a Tatabányának befejeződött az idei év, azonban két játékosának nem. November végén Szabó Botond és Boris Popovic a Dél-amerikai klubbajnokságban (Sul-americano de clubes) taposták a vizet. Nyolc csapat részvételével rendezték meg a Dél-amerikai klubbajnokságot. Brazíliából, Argentínából és Peruból is voltak csapatok. Klasszikus lebonyolításban zajlott […]
Märcz Tamás csapata derekasan helytállt olasz ellenfelével szemben, míg a Fradi kényelmes helyzetbe került. Két magyar csapatért izgulhattunk az Euro Kupában is. A BVSC itthon, míg a Fradi Rijekában ugorhatott vízbe. A Szőnyi úton a mérkőzés első negyedében elhúzott a Verona, Petkovics vezérletével 5-2 volt az eredmény. A második nyolc percben feljött a BVSC kétgólra, […]
Nagy csatát hozott az OSC-Szolnok mérkőzés a BL első fordulójában. A találkozó az utolsó másodpercekben dőlt el. Harmadszor találkozott egymással az OSC és a Szolnok az idei szezonban. A mérleg egy-egy, hiszen mindkét csapat idegenben csent el pontokat a másidktól a bajnokságban, de most a BL első fordulójában csaptak össze. Hamar kétgólos előnyre tett szert […]
A zöld-fehérek Rijekában, míg a BVSC itthon próbál minél jobb eredményt elérni az Euro Kupában. Egyik magyar csapatnak sem lesz egyszerű dolga ma este. A BL-ben három, az Euro Kupában pedig kettő magyar csapat száll vízbe a negyeddöntő odavágóján. Varga Zsolt, vezetőedző, FTC-PQS Waterpolo: „Az elmúlt két mérkőzés – az Eger és a Szolnok – alapján […]
Otthon is győzött a Honvéd a Szeged ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így a Kőér utcaiak jutottak tovább. Egygólos előnnyel várhatta a Honvéd a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóját a Szeged ellen. A mérkőzésen még 1-0-ra vezetett a Szeged, aztán jött két hazai találat. Mindkettőt Fejős lőtte, így már a Honvédnál volt az előny. A második […]