Címke: Forma-1 2016
A Yamahát választotta a Suzuki tehetsége?
Legalábbis így tudja az egyik neves külföldi szaklap: ha igaz a hír, akkor jövő csütörtökön jelenthetik be hivatalosan is, hogy a fiatal spanyol lesz Valentino Rossi csapattársa 2017-ben.
Verstappennél nincs nagyobb önbizalom-bomba
Az ifjú holland első red bullos időmérőjén majdnem megszorongatta a csapattal harmadik F1-es idényét töltő Daniel Ricciardót, de úgy véli, ez csak ízelítő volt abból, amire valójában képes.
Mercedes: A Ferrari mellényúlt
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója elmondta, külső szemmel is egyértelműen látszott, hogy a Ferrari problémákkal küszködik az F1-es Spanyol Nagydíj időmérője során.
Raikkönen: Javítottunk, de mégsem
Kimi Raikkönen szerint nem volt rossz döntés, hogy változtattak az autón az F1-es Spanyol Nagydíj időmérő edzésére – annak ellenére sem, hogy jócskán lemaradtak ellenfeleiktől.
Vettel: Most egyszerűen lassúak vagyunk
A négyszeres F1-es világbajnok nem tudja, hogy miért teljesített ilyen gyengén a Ferrari az időmérőn, ő már a Q1-ben is érezte, hogy gond van – szerinte Raikkönen ennyivel jobb volt most nála.
Exkluzív: Ecclestone-t kérdeztük a magyar F1 közvetítés jövőjéről
Miután érdekes pletykák láttak napvilágot a magyar sajtóban a hazai Forma-1-es televíziós közvetítés közeljövőjével kapcsolatban, a formula.hu a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában magától Bernie Ecclestone-tól tudakozódott arról, hogy újra kereskedelmi tévécsatornára kerülhetnek-e a Forma-1-es futamok.
Forma-1 2016: A Spanyol Nagydíj rajtsorrendje
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati…
Tim Gábor a Red Bull Ringen is a pole-ban
Két héttel a Skoda Octavia Cup debütálása első hétvégéje után, máris a második versenyre érkezett el a mezőny. A szezon kezdet Tim Gábor számára fantasztikusan sikerült, hisz a Hungaroring-en mindkét versenyt megnyerte, sőt az időmérésen is diadalmaskodott.
Ferrari: Kimi jövője Kimi kezében van
A maranellói istálló csapatfőnöke utalást tett arra, hogy ha Kimi Raikkönen a szezon további részében is hozza eddig mutatott teljesítményét, örömmel megtartaná őt egy újabb évadra.
Rosberg az élen, nem tágít a Ferrari
Nico Rosberg annak ellenére is csapattársa előtt végzett a harmadik barcelonai szabadedzésen, hogy egy kisebb technikai gonddal is meg kellett küzdenie. Sebastian Vettel szorosan követi a Mercedeseket.
„K**** jó munkát végzek, de senki sem látja!”
Az F1-ben jelenleg főként a Ferrarik és Lewis Hamilton balszerencséjéről beszélnek, ám van valaki a mezőnyben, akit még tőlük is jóval több gond hátráltatott eddig: Esteban Gutierreznél kezd elszakadni a cérna.
Retro – Lyukas Lotus a cápa-Ferrarik ellen
Stirling Moss talán legnagyobb F1-es győzelmének számít az 1961-es Monacói Nagydíjon aratott siker, ahol autójáról még karosszéria egy részét is levette, hogy így megoldja a túlmelegedési gondokat.
IndyCar: Nem lehet megállítani a Penske franciáját
Simon Pagenaud őrületes formát mutat az IndyCar idei szezonjának kezdetén, amit az ötödik versenyhétvégére is átmentett, hiszen övé lett a pole az indianapolisi belső pályán rendezendő hétvégi futamra.
Forma-1 2016: A Spanyol Nagydíj élő közvetítései HD felbontásban
Május 15.-én rajtol a Forma-1 2016-os szezonjának ötödik futama, a Spanyol Nagydíj. Élő közvetítés HD…
Vettel: A Red Bull legalább fialatokat nevel ki
Sebastian Vettel nyilatkozott a Red Bull programjáról. A német azt gondolja, hogy ő sem lehetne a jelenlegi mezőnyben, ha nem figyelnek fel rá, és adják meg számára a lehetőséget még fiatal korában.
Rejtőzködő életmódot folytat – Audi A5 2017
Az Audi A5 következő generációja teljesen új alapokra készül, az alapvető karaktere azonban a régi marad.
Toro Rosso: Segíteni akarunk Kvjatnak
A Toro Rosso F1-es csapata tett azért, hogy visszatérő pilótája otthon érezze magát: régi-új csapatfőnöke szerint pár verseny kell csak az orosz rakétának, hogy ismét belerázódjon a dolgok faenzai menetébe.
Két defektet hozott a péntek 13 a Renault-nak
A Renault F1-es pilótái közül egyedül Kevin Magnussen nem kapott defektet, Esteban Oconnak az első edzésen, Jolyon Palmernek pedig a másodikon durrant ki a gumija a pénteki napon.
Születésnapra – Lotus Evora Hethel Edition
Nemcsak elegáns, de mint az összes Lotus, nagyon-nagyon gyors is a Lotus Evora 400 Hethel Edition.
Kezdődik a visszaszámlálás: július 14-én rajtol a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj
Kezdődik a visszaszámlálás, a csapatok lázasan készülődnek, a Magyar Vitorlás Szövetség folyamatosan dolgozik az évad legnagyobb és legismertebb vitorlás eseményének előkészítésén. Idén július 14-én rajtol a Kékszalag mezőnye, amelynek az Erste Bank jóvoltából már névadó támogatója is van: az Erste World, a bank kiemelt, prémium szegmense.



























