Átigazolás: erősített a Partizán
A nehéz helyzetben lévő belgrádi együtteshez két együttes érkezett. Tíz játékos távozott a nyáron a Partizántól. Mint ismeretes, a nagy rivális Crvena Zvezdához ment négy pólós, de a csapat két motorja is elszerződött, hiszen a Fradiba az olimpiai bajnok Nikola Jaksics valamint a Sport Managementhez Radomir Drasovics távozott. Vannak azonban érkezők is, hiszen a Partizán […]

Öt elnökjelölt lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén. A MÚSZ kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két olimpiai bajnok, az 1980-ban győztes Wladár Sándor, valamint az 1996-ban aranyérmes Czene Attila mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely elnöke, a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkos, valamint Tóth István, […]


Az utolsó negyedben minusz három gólról megfordítva a találkozót győzük le a montenegrói csapatot. Fotó: Sonline Egy győzelemmel és egy döntetlennel várhatta a csapat az utolsó csoportmeccsét. A találkozó első negyedében 1-1-ig tudta tartani a válogatottunk a montenegróiakkal a lépést, utána viszont Vucorovics és Gardasevics góljára nem érkezett válasz. A hajrában megtartotta ellenfelünk az előnyét, […]

Ismét nagy bejelentést tett a zöld-fehér klub. Megalakult a Ferencváros női vízilabda-szakága, a csapat az ob I legjobb négy együttese között szeretne végezni. Nyíri Zoltán operatív igazgató a keddi sajtótájékoztatón történelmi pillanatról beszélt, hangsúlyozva, hogy az egyesület históriájában még soha nem volt élvonalbeli női pólócsapat. “A nagy pillanat eljött, most az építkezés következik, lépésről lépésre haladva kell […]
Megnyerte a négycsapatos felkészülési tornát a kanizsai együttes, amely csapat az Ob I újoncát, a Szombathelyt is maga mögé utasította. Hazai győzelmet ünnepelhetett a kanizsai közönség az uszodában (Fotó: 8800.hu) Az Ob I/b-s BVSC-t, a Szombathelyt és az YBL-t sikerült megelőznie a felkészülési tornán a Nagykanizsának, mely együttes szinte teljesen kicserélődött a nyáron. Érdekesség, hogy a tornára […]
Eddig nem volt biztos, hogy elindul-e a magyar férfi válogatott a világligán, de most úgy néz ki, pont került az ügy végére. Fotó: MTI /archív) Tavaly nem indult a férfi csapat a világligán, de most ismét ott lehetünk a sorozatban, erről maga az MVLSZ főtitkára nyilatkozott. Hesz Máté, a promenad.hu-nak: “Érkezett egy kezdeményezés a hódmezővásárhelyi […]
A világ egyik legjobb kezű játékosának nevezte az új tréner az Egerből elszerződött légióst, akitől nagyon sokat várnak. Mint ismeretes három szezont töltött Magyarországon Boris Vapenski. Az Európa-bajnoki ezüstérmes (2010) balkezes játékos idén ősszel már az Ortigia együttesében fog pólózni. A csapatnak új edzője van, új edző is van, Stefano Piccardo bagyon sokat vár a […]
Bő egy perccel a vége előtt még három gólos hátrányban volt U17-es válogatottunk, aztán jött a huszáros magyar hajrá. Fordulatos meccset vívott egymással a magyar és a horvát csapat. A mieink az első napon 11-1-es győzelmet értek el az ukránok ellen, még déli szomszédaink 13-9-re győzték le Montenegrót. Nos, ma az első negyedben a horvátok a […]

A legenda nem kertelt, egyenesen rávilágított, hogy minden vagyunk lemaradva. Fotó: MTI/EPA Számos tapasztalattal szolgált a nyár, ezekből Faragó Tamás összegzett egy kicsit a waterpolo.hu oldalon. A legenda az U20-as vb után fejtette ki véleményét, ahol 6. lett a női válogatottunk: “Ez a világbajnokság megmutatta, hogy nagyon komoly minőség van mindenhol. A görög, a spanyol, […]
A zöld-fehér klub utánpótlás csapata, Barcelonából tért haza aranyéremmel, ráadásul címet védett. Második ízben rendezték meg a Turbo Kupát Barcelonában. A Fradi az előző évben megnyerte a tornát és idén is bezsebelte azt, miután a döntőben 9-8-ra legyőzte a Barcelonát. Péter Imre és Béres Gergő együttesének gratulálunk! A II. Turbo Kupa végeredménye: (az érmesek) 1. Ferencváros […]
Döntőt játszott a Szentes csapata a spanyolországi rangos utánpótlás tornán. Fotó: szentesi vk /facebook Második helyen végzett a Szentes leány gyermek csapata a spanyolországi Be Water My Friend nevű U15-ös tornán. Az elődöntőt ötméteresekkel nyerték meg a kurca-partiak, majd a fináléban a házigazda Sabadell-től kapott ki a csapat.



Az anyai ágon magyar játékos csapata nehéz idény előtt áll. Fotó: OA Sport Az idei szezonra négy meghatározó játékos – Baraldi, Matteo Gitto, Maccioni és Baviera – is távozott a Canottieri Napoli csapatától. A helyükre nem érkezett minőségi utánpótlás, raádásul a vezetőségből távozott Mario Morelli. Beszédes hír, hogy a veterán Fabio Buoncore még egy szezont […]