Holland és görög bánat, spanyol és orosz öröm!

oroszoromDráma volt az orosz-görög meccsen, Spanyolország Rióban, Hollandia lemaradt az olimpiáról.  Ahogy az megjósolható volt, az amerikai könnyedén jutottak túl a franciákon, hiszen 19-0-ra verték, így a mai nap elsőként megváltották a riói repülőjegyet. A második meccsen igazi dráma volt, hiszen a rendes játékidő utolsó percében még a görögök álltak továbbjutásra, ám az utolsó támadásból, […]

Read More

Véget ért a Tour of Chamipons!

serbija201503Kragujevác volt az utolsó állomása a szerb válogatottnak. Szűk egy hét alatt beutazták az országot Mitrovicsék, és gálameccseket játszottak. Újvidék, Belgrád, Koszovó és Nis után tegnap Kragujevác jelentette a végállomást számukra. Természetesen telt ház várta a csapatot itt is. A mérkőzés pedig meglepő módon ért véget, hiszen a találkozó végén már gyakorlatilag kétszer annyian voltak […]

Read More

Utánpótlás: jó szereplés Sibenikben

általanos kép0123Serdülő-válogatottunk Sibenikben szerepel egy felkészülési tornán. A csapat Szerbiával, Montenegróval és Olaszországgal is megküzdött már… Színvonalas tornán vesz részt Benczur Márton együttese. A 2001-es korosztály Sibenikben szerepel Húsvéti tornán. Az olaszokkal és a szerbekkel döntetlen játszottunk, mindkét együttes ellen vezettünk az utolsó negyed előtt,ám végül X lett a vége. Montenegrót egyetlen találattal vertük. Ma a […]

Read More

Spanyolország-Hollandia az olimpiáért!

Gouda logoHolnap nagy meccset rendeznek Goudában. Hollandia vagy Spanyolország nagyon szomorú lesz. Az első két nap után lehetett sejteni, hogy a spanyolok a hollandokkal fognak találkozni a negyeddöntőben. Nos, ez beigazolódott, hiszen a keresztbejátszásnál összekerültek. A két nagy közül, így valamely együttes lemarad az olimpiáról. A görög és az orosz együttes összecsapás még pikánsnak ígérkezik, az USA […]

Read More

Az Egyesült Államok fél lábbal Rióban

kvalifikaciostorna01A női olimpiai kvalifikációs tornán az Egyesült Államok könnyedén verte Görögországot. A spanyolok kezdenek belejönni, míg a hollandok is ellenállhatatlanok voltak. A csoportkör utolsó előtti napján az A-jelű hatosban USA-Görögország meccset rendeztek a csoportgyőzelemért. Az amik már a mérkőzés első félidejében tudatosították a hellénekben, hogy itt ma csak ők nyerhetnek, hiszen 10-4 állt az eredményjelzőn. […]

Read More

Úszás: hat kínai úszó doppingolt, jelentés a WADA felé

uszomedenceHat kínai úszó akadt fenn a doppingvizsgálatokon tavaly augusztus vége óta és a Kínai Doppingellenes Ügynökség szerint – szemben a The Times brit lap beszámolójával – minden esetet jelentettek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA).  A kínai ügynökség igazgató-helyettese, Csao Csien elmondta: augusztus végén és szeptember elején három úszó szervezetében mutattak ki klenbuterolt, büntetésüket pedig hamarosan […]

Read More

Vizes vb 2017 – Önkénteseket várnak az egészségügyi csapatba

Dagaly8 2017Csaknem 200 önkéntest vár a Semmelweis Egyetem (SE) a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság egészségügyi csapatába. Merkely Béla, a SE klinikai rektorhelyettese az egyetem honlapján elmondta, hogy összesen 600 tagja lesz az egészségügyi csapatnak, amelynek összetétele az idei év végéig kialakul. A Budapesten és Balatonfüreden rendezendő sportesemény-sorozat orvosi hátterét biztosító stáb vezetője hozzátette: mind a […]

Read More

Manhercz Krisztián: Nincs bérelt helyem

Fehér sapkában a remek védőmunkát bemutató újonc, Manhercz Krisztián (Fotó: MTI)Még mindig piszkosul fiatal, de egyre többször tűnik fel a válogatott keretében Manhercz Krisztián. A 19 éves játékos már a januári Eb-t is megjárta a csapattal, most pedig a trieszti szűk keretbe kerülésért küzd… A trieszti olimpiai kvalifikációs tornára egy felkészülési etapot teljesített a Benedek-csapat, hiszen már túl van a német túrán, ami jól sikerült.: […]

Read More

Parázs meccsen ismét egy döntetlen

gouda_1Nem bírnak egymással a felek Goudában, most az olasz és a holland válogatott remizett. Bajban a spanyolok, mely csapat megint kikapott. Egyre izgalmasabb kezd lenni az olimpiai kvalifikációs torna. A holland válogatott begyűjtötte második döntetlenjét, most az olasz ellen. Könnyen lehet, hogy a negyeddöntőben a tulipánosok a spanyolokkal találkoznak. Az ibériaiak a görögök után az […]

Read More

Férfi Ob I: Ismét lecsapott a Miskolc szerb különítménye

Miskolccsapat201510Izgalmas mérkőzést rendeztek az alsóház rangadóján. A Debrecen-Miskolc mérkőzésen az utolsó másodpercek döntöttek… Egy mérkőzéssel adós volt a férfi Ob I alsóháza, méghozzá a Debrecen – Miskolc találkozóval. Pikáns összecsapásnak ígérkezett, hiszen a tabella első helyezettje fogadta a másodikat. A mérkőzés első félideje elég hektikusan alakult. A vendégektől Marco Petkovics nyitotta a gólok sorát, ám ezek […]

Read More

Oroszország: szisztematikusan doppingoltak az úszók – sajtóhír

uszasAz orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak – állítja a The Times. A brit napilap szerint Szergej Portugalov, az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) novemberben eltiltott korábbi főorvosa kapcsolatban állt az úszókkal is. A The Times – amely a doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezi Portugalovot – hangsúlyozta, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, […]

Read More

Belgrádban varázsoltak a szerbek

szerb valogatott belgradFolytatta útját a szerb válogatott. Újvidék után Belgrád volt a következő állomása Savicséknak, ahol ismét gólzáport rendeztek.  A szerbek az olimpiai kvalifikációs torna előtt körbe utazzák Szerbiát és gálamérkőzéseket játszanak. Az első állomás Újvidék volt, míg most Belgrádban tették tiszteletüket. A fehérek és a kékek csatáját ezúttal utóbbi együttes nyerte, így a Vujasinovics – Savics […]

Read More

Férfi Ob I: kapaszkodik a Pécs

2016pecsA Pécs ellenállhatatlan volt a Tatabánya ellen a mérkőzés első negyedében. Győzelmével a mecsekaljai gárda tovább kapaszkodik. A középszakasz 3. fordulójából pótolták a Pécs-Tatabánya mérkőzést. Érdekesség, hogy az újonc vendégek még nem veszítettek találkozót a bajnokság második szakaszában. Zantleitner Tamás együttese három döntetlennel állt a tabella utolsó előtti helyén. A mérkőzés már az első negyedben […]

Read More

Siker és csillogás

szinkronHatalmas sikert aratott az idei Orka Szinkronúszó Kupa, melyen a hazai klubok mellett tíz ország versenyzői szálltak vízbe a Csitáry G. Emil Uszodában. A fehérvári lányok remekül szerepeltek, kombinációs kűrben a kisebbek aranyérmesek lettek, míg a juniorok a harmadik helyen zártak. Minden igényt kielégítő versenyt rendezett a fehérvári szinkronúszó klub, az Orka Kupa zökkenőmentes lebonyolításában […]

Read More

Világkupa döntő 2016

Húsvétkor rendezik a harmincnyolcadik díjugrató és díjlovagló Világkupa döntőt, ugyanúgy, mint 1979-ben az elsőt, most is Göteborgban, a tizenegyezer néző befogadására alkalmas, Scandinavium aréna lesz a verseny helyszíne. Eddig négy lovas, Hugo Simon, Meredith Michaels-Beerbaum, Rodrigo Pessoa és a most is starthoz álló Marcus Ehning tudott háromszor győzni, kérdés, hogy a német stíluskirálynak meglesz-e a negyedik sikere. Eddig három magyar díjugrató lovasnak sikerült kvalifikálódni. Varró József Királymező sérülése miatt nem tudott starthoz állni, Rezgő Zoltán az Egyesült Államokbeli Del Marban Pókerrel, 2002-ben Túri József Lipcsében Superville nyergében versenyzett a fedettpályás szezon legnagyobb nemzetközi díjugrató versenyén. Ez most első magyar hölgyként, Hugyecz Mariannak sikerült. A díjlovas Világkupa döntőn Ács Róbert Weinzauberrel és Dallos Gyula Aktionnal képviselte hazánkat számos alkalommal eredményesen. Harmincnyolc lovas, 18 országból fog starthoz állni az 1,3 millió Euró összdíjazású versenyen, ahol Nagypénteken 18.15-kor a vadászugratással fognak kezdeni, míg szombaton 18.00-kor egy 155 cm-es összevetéses versenyszámmal folytatódik a program. Húsvét hétfőn 13.00 órakor harminc lovas kvalifikálódik a döntő döntőjébe, a kétfordulós 160 cm-es versenyszámba. A második fordulóban már csak a húsz legjobb páros állhat starthoz, ahol kiderül, ki nyeri a díjugratók Világkupa döntőjét.

 CHACCO BOY - Hugyecz Mariann - Cavaliada Wawa 25.02.2016 3.jpg.145x100 q85 crop

Sok sikert kívánunk Hugyecz Mariannak és Chacco-Boynak!

 

 toppbildprogramenglish

http://www.gothenburghorseshow.com/in-english/

 

A versenyt élőben a FEI Tv-n, 03.29-én (kedd) 11.30-kor pedig az Eurosport műsorán láthatunk összefoglalót.

Read More