Férfi Ob I: Szinte teljes a Pécs kerete!

Mindenképp bent szeretne maradi a Pécs, ezt jól jelzi a mostani kerete is, hiszen Ivan Basara mellett jelentős erősítések érkeztek a mecsekaljai gárdához. Nagy változáson ment át az egy évvel ezelőtti keretéhez képest a Pécs. A tavalyi szezon közben is voltak változások a csapatnál, elég csak Lukasz Stojanovics, Czigány Károly, Kis Tamás Zsolt távozására gondolnunk, […]

Read More

Nevelits Laura sorozatban harmadszor Champion

Kiskunhalason befejeződött a 2015. évi Korosztályos Championátus. A négyévszakos versenypályán színvonalas döntőket láthatott a közönség, ahol Karádi László pályáin szoros küzdelmekkel dőltek kik lesznek az idei év legjobbjai.

PC-nevelits 2

 

A póni döntő első három helyezettje végzett a Championátus első három helyén is. Hazai sikernek tapsolhatott a közönség, hiszen Tuska Pál tanítványa Rózsahegyi Dorka Toscana nevű pónijával az összevetés után győzni tudott, így a championi címet is megkapta. Második lett a póni versenyeztetésben élen járó Varga Ménes lovasnője, Jován Lilien, a holland sportpónival Zorro Van De Vossentippel. A harmadik helyezés Vas-megyébe került, hiszen a Dobrádi Lovasklub lovasnője, Bosits Bíborka Ami nevű szürke pónijával szerezte meg a harmadik helyezést.

PC-póni 1

A 10-12 éves gyermek kategóriában szoros verseny volt, hiszen egy tized másodpercen belül végzett,  a nyolc összevetőből, az első három lovas. Győzött és Champion lett a Kentaur Lovasegylet lovasnője, Plavecz Szabrina a rutinos Leonardo nyergében, akit Kotroczó Róbert és Zsidó Csaba készítettek fel.  A versenyszámban második helyen végzett Viasz Hanna My Boy Herceggel,a harmadik helyen zárt és ezüstérmes lett Stelczer Viktor tanítványa,  Sólyom Bori Luca Cashhel. A Championátusért zajló küzdelemben harmadik helyen végzett Colonado Lovasklub lovasnője, Janik Anna Costa Brava nyergében.

PC-plavecz

PC-gyerek

A legnépesebb mezőnyben a Serdülő B korosztályban is egy Varga Méneses lovas domnált, Vajay Dóra, aki Balouvalleyt lovagolva aki a vasárnapi napot nyerte, amely a végelszámolásban az ezüstérem megszerzéséhez volt elég. A versenyszám másodikja Sandi Gábor tanítványa, Nagy Evelin lett, aki a sárga Tristant lovagolta, megelőzve az algyői Markó Sándor Mont Blanc párost, akik egyúttal a dobogó harmadik fokára is felállhattak. A korosztály Championja a legtöbb pontot gyűjtő Sári Mia Sarolt lett Circadoval.

PC-póni 1

A Serdülő A korosztályban hét lovas teljesített hibapont nélkül az alappályát, végül Szabó Gábor tanítványa a tápiószentmártoni Kincsem Lovasklub lovasnője, Turza Rebeka Nina Riccivel nyertek, megelőzve a Soóshegyi Lovasklub versenyzőjét, Németh Georginát Stellával és Angelus Hannát Game Boyjal. A Champion azonban Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, a Prosperes Angelus Hanna lett Game Boyjal. Második helyen egy Heves-megyei lovas, Bencsik József tanítványa Rell Adrián Cariquol Z-vel végzett, megelőzve a bábolnai fordulón jeleskedő Timpexes Kovács Rolandot Lidérccel.

PC-serdülő a

Az utánpótlás lovasoknál ismét kiemelkedő siker született. Nevelits Laura 2013, 2014 után Kalanddal végig verőhiba nélkül teljesítve győzni tudott. Kárándi Imre tanítványa szemet gyönyörködtető stílusban utasította maga mögé a döntőben és Championátusban is jó formát mutató Braunitzer Enikő Bogdán párost. A kiskunhalasi döntő harmadik helyezettje a Prosperes Baumann Bori lett Rosis Paulával, azonban a dobogó harmadik fokára a Rádiháza Szendergőt lovagló BLK-s Dobi Péter állhatott.

PC-nevelits

PC-utánpótlás

Gratulálunk a lovasoknak, folytatás a tizedik Championátussal 2016-ban!

Fotó: lovasfoto.hu

Read More

Győzelem Brazília ellen – Hetedik helyen zárt női junior válogatottunk a vb-n!

Brazília ellen győzelemmel zárták a junior vb-t lányaink. A mérkőzésen egy góllal bizonyult jobbnak a csapat, így a hetedik helyen végzett a tornán. A harmadik negyed bizonyult döntőnek a mérkőzésen, ezt az etapot 4-1-re nyerte az együttes, ekkor  Horváth hármat is szórt. Az végén a brazilok feljebb zárkóztak, végül maradt egy gól közte. A győzelem […]

Read More

A BVSC duója máltai bajnok lett!

Pásztor Mátyás és Török Béla megnyerte a másodosztályú bajnokságot Máltán. Az élen pontegyenlőség alakult ki, így minden eldöntő mérkőzésre került a sor, ahol a két magyarral felálló MarsaScala három góllal bizonyult jobbnak a Marsaxlokk együttesénél. A “First Division”ba a Marsaxlokk, a Ta’ Xbiex és az Otters gárdáját utasította maga mögé a MarsaScala a máltai bajnokságban. A […]

Read More

Manhercz Krisztián: Jó előérzetem van – a főszereplők véleménye a Tiszavirág-kupa után, a vb előtt

Hibátlan mérleggel nyerte meg a III. Tiszavirág-kupát junior válogatottunk a vb előtt. Az ausztrálokat, a szerbeket valamint a montenegróiakat verte meg a Horkai-csapat. Az érintettek közül, Sedlmayer Tamást a csapat kapitányát, Manhercz Krisztiánt és Zalánki Gergőt kérdezte honlapunk a felkészülési tornáról, és a közelgő világbajnokságról. Hasznos és jó erőfelmérőnek értékelt mindhárom játékosunk a Szegeden lezajlott […]

Read More

III. Tiszavirág-kupa: Győzelem Montenegró ellen – Tornagyőztes a junior válogatottunk

A mai napon Montenegrót is kétvállra fektette a junior válogatottunk a Tiszavirág-kupán, így hibátlan mérleggel nyerte meg a felkészülési tornát. Ausztrália és Szerbia leyőzése után, ma a tornagyőzelem volt a tét a junior válogatottunknak a III. Tiszavirág-kupán. Ehhez Montenegrót kellett legyőzni, akik az első napon ötméteresek után győztek Vladimir Vujasinovics együttese ellen, majd kikaptak az […]

Read More

Pest-megyei győzelem

A kilencedik alkalommal megrendezett Championátuson szombaton délután a csapatversennyel kezdődött meg a 2015. évi bajnokavatás. A rossz időjárás miatt, most nem a füves pályán, hanem a májusban elkészült négyévszakos versenypályán zajlottak a küzdelmek. A nyolc csapatból a Stelczer Viktor által vezetett Pest-megyei kvartett, Nevelits Laura-Kaland, Sári Mia Sarolt-Circado, Kiss Anett Natália- Carro Fredo és  Barna Csenge-Sólyom párosok az összevetés után nyerték a fordulót, így a dobogó legfelső fokára állhattak. Második helyen a számban és a Championátusban is a Marton András vezette Bács-Kiskun megye csapata végzett, míg harmadik helyen a bábolnai forduló győztese a Maszlag Ilona által vezetett Veszprém-megye csapata. A  hétvégén országos minősítő versenyszámokat is rendeztek, ahol a Karádi László nemzetközi pályaépítőnk által épített legmagasabb versenyszámokban a következő eredmények születtek, pénteken az A/2**-ban az airventes Marton András és PM Diamantica győztek, pénteken Szotyori Nagy Kristóf Centilottal végeztek az első helyen. A szombati A/3*-ba három lovas jutott az összevetésbe, mely után a kiskunlacházi Búza Krisztián győzött Airvent Moneyval, megelőzve a Rezgő Zoltán Chacco párost és Jován Richárdot Rochéval. A championátus vasárnap az egyéni döntőkkel folytatódik, amit a RiderLine Online Tv élőben közvetít.

PC-2819

Fotó: lovasfoto.hu

Read More

III. Tiszavirág-kupa: Szerbiát is kipipálták a srácok

A második játéknapon Szerbia ellen győzött junior válogatottunk a Tiszavirág-kupán. A csapat két góllal múlta felül a délszlávokat, a mieinknél Manhercz Krisztián négy góllal jelentkezett. Tegnap az ausztrálokat intézte el junior válogatottunk négy góllal. Ma a szerbek ellen ugrottak vízbe Manherczék, akik az első napon a montenegrói csapattól kapta ki ötméteresek után. Az első és […]

Read More

Női junior vb: Vereség a görögöktől, a hetedik helyért játszhat a csapat

Az 5-8. helyért a görögök három góllal jobbnak bizonyultak lányainknál az U20-as vb-n. Holnap a brazilokkal játszik a csapat a hetedik helyért. A görögök tegnap a kanadaiaktól, mi pedig a spanyoloktól kaptunk ki. A mérkőzés első negyede gólszegényre sikerült, hiszen egy-egy gól esett. A mieinknél Szilágyi, még a helléneknél jó ismerősünk a felnőtt válogatottból Plevritou […]

Read More

Hongkong előtt, Chartes után – Mi folyik itt?!

Úszóink is emberek, nekik is szükségük van pihenésre. Kazany és a világkupa első két állomása után a legtöbben “kivették” az éves szabadságukat és pihenéssel töltik a következő, hongkongi állomás előtti időszakot. Hosszú Katinka szerencsére sűrűn beszámol mindennapjairól. Rajongói mindig nyomon tudják követni az úszóklasszist. A napokban sejtelmesen ezt a képet osztotta meg közösségi oldalán: Shane […]

Read More

Visszatérhetnek a montenegrói klasszisok a válogatottba

Nikola Janovics és Boris Zlokovics is kacérkodik a gondolattal, hogy ismét a válogatottat erősítse a riói olimpiára, így ismét magasabb célokat tűzhet ki a csapat az ötkarikás játékokon, de előbb a kvótaszerzésre koncentrálnak. A kazanyi vb-n ötödikek lettek a montenegróiak, utolsó meccsükön a magyar válogatottat verték. Mindezt tették úgy, hogy három klasszisuk is hiányzott a […]

Read More

Szenzációs siker a Felnőtt Díjugrató Európa-bajnokságon!

Ifj. Tóth László és a Takács Péter által tenyésztett Isti, a mai napon egy vízbelépéssel és egy időhibával fejezték be a versenyt, így összesen 15.44 hibaponttal a 32. helyen végeztek a bajnokságban, egy hajszálnyira lemaradva a döntőbe kerüléstől.

https://video-vie1-1.xx.fbcdn.net/hvideo-xfp1/v/t42.1790-2/11878238_983068405076722_2037981588_n.mp4?efg=eyJybHIiOjExMTksInJsYSI6MTQ3OH0%3D&rl=1119&vabr=622&oh=3a9e3948c99acab965d2843357f21691&oe=55D845A1

 

11873370 512549098921861 7186425130140245390 n
Gratulálunk!

 

Read More

III. Tiszavirág Kupa: Junior válogatottunk győzelemmel kezdett

Négy góllal legyőzte Ausztrália válogatottját a III. Tiszavirág Kupa nyitányán junior válogatottunk. Az első meccsen Montenegró és Szerbia nem bírt egymással.   Az utolsó erőfelmérőjén vesz rész junior válogatottunk az Almati vb előtt. Szegeden a hétvégén Montenegró, Szerbia és Ausztrália ellen szállnak medencébe Sedlmayerék. Az első meccset az auszik ellen vívta a csapat. Nehezen lendültek […]

Read More

Női junior vb: Négygólos vereség a spanyoloktól – Nem jutottak elődöntőbe a lányok

Megálljt parancsolt a spanyol válogatott a magyarnak a junior vb-n. A negyeddöntőben négy góllal jobbak voltak az ibériaiak, így az ötödik helyért mehet a csapat. Hibátlan mérleggel, csoportelsőként jutottunk el a negyeddöntőig a voloszi junior vb-n. Tegnap egy pihenőnap járt így a  lányoknak, még a spanyoloknak túlórázni kellett, ők az ausztrálokon át mentek be a legjobb […]

Read More

Női junior vb: Háromgólos vereség a spanyoloktól – Nem jutottak elődöntőbe a lányok

Megálljt parancsolt a spanyol válogatott a magyarnak a junior vb-n. A negyeddöntőben három góllal jobbak voltak az ibériaiak, így az ötödik helyért mehet a csapat. Hibátlan mérleggel, csoportelsőként jutottunk el a negyeddöntőig a voloszi junior vb-n. Tegnap egy pihenőnap járt így a  lányoknak, még a spanyoloknak túlórázni kellett, ők az ausztrálokon át mentek be a […]

Read More

Három nappal a magyar után, indul az olasz bajnokság is!

Fény derült az olasz bajnokság első fordulójának időpontjára. Szeptember 26-án indul a Serie A is. Két új csapattal és természetesen a Reccoval és a Bresciával. A magyar után az olaszoknál is beindul a nagyüzem szeptember végén. Az olasz szövetség elkészítette a 2015/2016-os szezon programját, így szeptember 26-án indul a talján pontvadászat. Idén is úgy néz […]

Read More

Spanyolország az ellenfél a legjobb nyolc között

Az ausztrálokat izgalmas meccsen múlta felül a spanyol válogatott Voloszban, így ott van a legjobb nyolc között. A magyar válogatott tehát a spanyolokkal fog összecsapni az elődöntőbe kerülésért. Ahogyan a tavalyi madridi ifjúsági világbajnokság negyeddöntőjében és a római junior Európa-bajnokság bronzmeccsén, úgy most is spanyol-magyar ütközet lesz, ezúttal a voloszi junior-világbajnokság negyeddöntőjében. Az ausztrálokat 11-9-re […]

Read More

Vigyázat! Panda-veszély!

A Vác Pandas együttesével bővült a Magyar Amerikai Futball Szövetség csapatainak listája. Amikor valakinek a panda jut az eszébe, akkor sokszor egy édes és simogatnivaló, ám veszélyeztetett állat képét látja. Minden bizonnyal ezt a képet lerombolja majd egy váci amerikai …

Read more

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.