Címke: SportHírek
Férfi Ob I: Megvan az UVSE első győzelme
Hazai pályán gyűjtötte be az UVSE első pontjait a bajnokságban. Németh Zsolt fiai a KSI-t verték három góllal. A mérkőzést még mindkét csapat nyeretlenül várta, így egy győzelem nagy lendületet adhatott bármely csapatnak. Dávid Zoltán megadta a meccsnek az alaphangulatot. Az ő két góljával már a negyed derekára 2-0-ra vezetett az UVSE. Az előnyből egy […]
Magyar Kupa: A nőknek Budapesten, a férfiaknak Egerben lesz a négyes döntő
Nyilvánosságra kerültek a Magyar Kupa fináléinak helyszínei. Idén rendhagyó módon máshol lesz a női és a férfi négyes döntő. Tíz év után döntött úgy a Magyar Vízilabda Szövetség, hogy kettéválasztja a női és a férfi MK finálé helyszíneit. 2005 februárjában Kazincbarcikán volt a döntő a csajoknak, amit a Honvéd nyert meg, a Vasas pedig a […]
Nyilvánosságra hozták a rövidpályás Országos Bajnokság pontozását
A november 11-14 között Százhalombattán megrendezésre kerülő rövidpályás Országos Bajnokságon a szponzorok által felajánlott értékes különdíjakban részesülnek a legjobb úszók. Fotó: Facebook A versenyzők végső pontszáma két részeredményből fog majd kialakulni, melynek számítása a következő képpen vázolható: – A versenyen elért legmagasabb FINA pont (csak 1 versenyszám kerül beszámításra) – a versenyszámonkénti helyezések plusz pontot érnek, […]
A 2. forduló játékosa: Marnitz Gergő
Káprázatos mutatokkal jelentkezett a Pécs elleni három góllal megnyert találkozón Marnitz Gergő. Csapata vezére volt a győzelemben, öt gólja pedig önmagáért beszél. Tegnap a Szolnok győzelmével véget ért a 2. forduló. Ismét nehéz dolgunk volt a forduló legjobbját kiválasztani, hiszen Kis Gábor teljesítménye vagy éppen Francsics Dániel öt gólja az Eger ellen, nem beszélve Valics […]
Továbbra is a tervek szerint halad az építkezés a Dagálynál
Öt hónapja folynak a munkálatok a 2017-es budapesti világbajnokságra épülő Dagály aréna körül, egyelőre minden a terv szerint alakul. Fotó: Finaworlds2017.com Fürjes Balázs arról számolt be, hogy továbbra is gőzerővel folynak a munkálatok a Dagály uszodánál, s egyelőre biztosnak tűnik, hogy a 2017. május 15-i átadásra elkészülnek mindennel. A földmunkák jelentős részét már befejezték, a […]
Férfi Ob I: Kis Gábor vezérletével Szegeden győzött a Szolnok
Menetel a Szolnok, a második fordulóból már halasztott mérkőzésen a Szegedet verte idegenben. Kis Gábor megállíthatatlan volt a találkozón, négyet is szórt az olimpiai bajnok, csapata pedig hét góllal győzött. A Szolnok már az első negyedben megmutatta, hogy nem fog sok babér teremni a Szegednek. Varga Dániel kezdte meg a gólgyártást, majd Kis Gábor folytatta. […]
Európai Speciális Olimpia sportkonferencia
2015. október 9 – 11. között az Európai Speciális Olimpia Szövetség sportkonferenciájára és GMS továbbképzésére került sor az ausztriai Dornbirnben. A konferencián részletesen ismertették a Nemzetközi Szövetség 2016-2020. évi időszakra vonatkozó stratégiai tervezetét, bemutatták a jövő évre tervezett nemzetközi sportesemények naptárát. A konferencia résztvevői megvitatták a Los Angeles-i Világjátékok tapasztalatait, valamint a fejlesztési terv sportszakmai […]
Kritérium és páros időfutam bajnokságok eredményei
BringaSport – 2015.10.13 – A hétvégén Tengelic község adott otthont az országúti kritérium és páros országos bajnokságoknak, ahol mindkét napon a Benkó Barbara – Kanti Dorottya, valamint a Holló Botond – Pelikán János “duók”
Női válogatott: Megkezdődött a munka – Az újrakezdés varázsa
Elkezdték a lányok a munkát a közeljövő nagy világversenyeire. Kezdik a világligával, majd folytatják az Eb-vel, de már mindenkinek az olimpia és az odavezető út lebeg a szeme előtt. “Lépcsőfokról-lépcsőfokra kell haladni” – ahogy Bíró Attila fogalmazott honlapunknak. A tegnapi napon pedig elkezdett lépkedni női válogatottunk ezen a képzeletbeli úton. A szövetségi kapitány 20 fős […]
Saját klubjában folytathatja Szilágyi Liliána
Egyelőre még nem talált magának új helyet a fiatal tehetség, megfelelő ajánlat esetén egy új, az édesapja által irányított klubban folytathatja pályafutását. Az ember azt gondolná, hogy két kézzel kapkodnak a szakosztályok egy olyan sikeres és reményteljes úszóért, mint amilyen a Kőbánya Sportclubot szeptemberben elhagyó Szilágyi Liliána, de nem így van. Elképzelhető, hogy a klubok által […]
Bíró Attila: Ha a védekezés rendben lesz, minden meccsen győzhetünk
Megtartotta első edzését női válogatottunk új szövetségi kapitánya. Bíró Attila a tréning után beszélt első tapasztalatairól, az október végi megmérettetésről, de a riói olimpia is szóba került. Húsz fős kerettel kezdte meg a munkát Bíró Attila a a női válogatott első világliga találkozójára. A női válogatottunk új kapitánya nagy lendülettel osztotta meg első tapasztalatait a […]
Férfi válogatott: Megfiatalított kerettel fogadjuk Grúziát
Benedek Tibor keretet hirdetett az ősz első meccsére. A szakvezető a fiataloknak szavazott ezúttal bizalmat, így friss Universiade-győztest, és ifi-világbajnok is bekerült a csapatba. 14 fős keretnek szavazott bizalmat Benedek Tibor Grúzia ellen. Több meghatározó játékos most nem kapott meghívót. Decker Ádám és Tóth Márton is ott lesz Szolnokon, akik nem kerültek be a nyári […]
Olasz válogatott: Campagna ismét nagyot húzott
Ezúttal is meglepő összetartáson vesz részt az olasz válogatott. Három neves klubcsapatot is meghívott az olasz válogatott szakvezetője, hogy velük készüljön a Settebello a következő megmérettetésre. Most nem a helyszínválasztással, – emlékezhetünk, hogy szeptemberben Caprin a tengerben strandvízilabdáztak az olaszok a spanyolokkal – hanem a meghívottakkal keltette figyelmet az olasz szövetségi kapitány. Soriba hívta az […]
Olasz Anna összetettben továbbra is a második
Olasz Anna a hetedik helyen végzett a vasárnapi kínai viadalon, így összetettben továbbra is a második. A 22 éves szegedi versenyző a világkupa utolsó előtti állomásán 2 óra 3 perc 52 másodperces idővel ért célba a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyén. A 26 fős mezőnyben a leggyorsabbnak a brazil Ana Marcela Cunha bizonyult, aki 2 óra 3 perc […]
Október 25-én indul a Magyar Cyclo-Cross Kupa! De mi is az a cyclo-cross?
BringaSport – 2015.10.12 – Idén először a Magyar Kerékpársportok Szövetsége saját cyclo-cross kupasorozatot indít, amely október végén indul, négy kupafutamból és egy országos bajnokságból áll majd. A sorozat első futama október 25-én kezdődik az Eddekor‐Ózd Kupával (versenykiírás
Megtörtént Kovács Ágnes beiktatása a halhatatlanok közé
Ötvenezer ember előtt, egy amerikaifutball meccs szünetében történt meg Kovács Ágnes beiktatása az Arizona State University halhatatlanjai közé. Ahogy már egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk róla, Kovács Ágnest kiemelkedő tanulmányi és sportban nyújtott eredményéért beválasztották az Arizona State University halhatatlanjai közé, a hivatalos ceremóniáig azonban eddig kellett várnia. Fotó: Facebook “Jó újra itt lenni Arizonában. Nagyon jól […]
Cseh Sándor: Idén a végjátékokban lehetünk jobbak
A tavalyi eredmények megtartása, és a Bajnokok Ligájában jobban szerepelni az előző szezonnál, ez lehet a Szolnok idei célja. A Tisza-partiak vezetőedzője úgy véli, ez meglehet, de óvatosan fogalmazott. Irigylésre méltó helyzetben van a Szolnok vezetőedzője, hiszen egy-egy klasszist minden bajnoki meccsen kihagyhat a csapatból. Mostani szóhasználattal: rotálhat a csapatán, így volt ez a férfi […]
Spanyol bajnokság: Szirányiék nyerték a magyar-magyar rangadót
Nem termett sok babér Egedi Gábornak és a Catalunyának a spanyol bajnokság 3. fordulójában. A Barceloneta Szirányi Balázzsal esélyt sem adott a csapatnak, és végül simán győzött a címvédő. Már a harmadik kört rendezték a spanyol pontvadászatban, ahol az előző fordulóban a Catalunya döntetlent játszott, a Barceloneta pedig a Navarra együttesét simázta le. A mérkőzésen […]
Vereség Szerbiában
Válogatott játékosaink már pénteken útnak indultak, hogy az éjszakát Belgrádban töltve hangolódjanak rá a “B” csoportos kvalifikációs mérkőzésre. A nem mindennapi látványt nyújtó, bevásárlóközpont tetejére épült Shopping Centar stadion adott otthont az összecsapásnak. Sajnos az időjárás nem volt kegyes a …
Kalános Éváé az Aranyos Kupa döntő
Az idei év utolsó szabadtéri országos döntőjét Ócsán, az Equina Lovasfarmon rendezték meg. A Karádi László által épített kétfordulós döntő pályáit hét lovas teljesítette hibátlanul. A 2015-ös Aranyos Kupa döntőt, ugyanúgy mint 2012-ben, ismét a Halásztelki Szent László LC lovasa, Kalános Éva nyerte Don Curacao nevű lovával. Második helyen legjobb ifjúsági lovasként Sunyovszky Réka végzett Turul nevű lovával, míg a harmadik helyet egy Tolna megyei lovas, a Vajta Elit LCSE versenyzője, Nagy Attila szerezte meg a szürke Klasszissal. Az Aranyos kupasorozat felnőtt championja, a legtöbb pontot gyűjtő Állatorvos-tudományi kar lovasa, Domokos Diána lett. Az ifjúságiaknál a ranglista nyerő a Midnight Lovas Klubbos, Sunyovszky Réka.

Fotó: Riders, Horses, Live in pictures
A gombai Fetti lovarda fedeles lovardájában rendezték vasárnap délután rendezték a Magyar Ló kupa idei év első fordulóját. Erdélyi Magdolna alappályáját három különböző fajtájú ló tudta hiba nélkül teljesíteni. Győzött a 10 éves fedezőmén, Gidran Razbeg Mytoc Szotyori Nagy Kristóffal, megelőzve Gál Imre szürke arab kancáját, Mersuch Emilia P-t Kotroczó Róberttel, és a harmadik, sárga kisbéri Rakéta Reményt korosztályos válogatottunkkal, Mráz Tamással.

A nemzetközi porondon Krucsó Balázs megtartotta múlt heti nagyszerű formáját. Németország egyik lovas fellegvárában, Riesenbeckben tartott CSI ** versenyen négyszer végzett az első tízben 140 és 145 cm magasságú pályákon, három nagyszerű lovával, Quandurinával, Fairplayyel és Chamroival.








































