Komjádi Kupa: A Fradi megvédte címét!

2016 Fradi komjadikupa01A Fradi duplázni tudott a Komjádi Kupában, hiszen tavaly után idén is győzni tudott. A fináléban a Vasast verte a zöld-fehér alakulat, a harmadik a BVSC lett. A tegnapi elődöntők után, ma a helyosztókra került sor a legrangosabb utánpótlás kupában. Először a bronzmérkőzést láthatta a nagyérdemű, ahol a BVSC és a Honvéd feszült egymásnak. Találkozó […]

Read More

Férfi Ob I: Meglepetés – Otthon kapott ki az OSC a Honvédtól

A-Híd OSC Újbuda - RacioNET Honvéd 8 - 6 (3-1, 1-1, 1-3, 3-1)A több sebből vérző újbudai gárdát a Honvéd győzte le a 9. forduló zárómérkőzésén. A Kőér utcaiak így a B-csoport élére ugrottak és az első helyről várják a január végi folytatást. Az OSC végül center nélkül vágott neki a mérkőzésnek, hiszen a brazil igazolás meghiúsult végül. A hazaiaknál még Bundschuh is hiányzott, hiszen nemrég kéztörést […]

Read More

Hétvégén férfi Magyar Kupa – Immár az elődöntő a tét!

ált. polókép03Már a negyeddöntőket rendezik meg a hétvégén a férfi Magyar Kupában. Nyolc csapat küzd meg négy kiadó helyért. A párosítások ráadásul pikánsak… A negyeddöntő sorsolása után már lehetett tudni, hogy nem akármilyen negyeddöntőket fognak rendezni a Magyar Kupában, ugyanis megjósolhatatlan a végkimenetele a párosításoknak. A Szeged képes hullámzó teljesítményre, ezt megtapasztalhattuk a BVSC elleni Ob […]

Read More

Magyar Kupa: Különleges meccs lesz az OSC-Honvéd

OSC2015 MovemberA hétvégén játsszák a Magyar Kupa negyeddöntőit. Az OSC hazai pályán vasárnap fogadja a Kőér utcaiakat, amely nem “hétköznapi” találkozó lesz. OSC Ebben az évben is csatlakozott az A-Híd OSC Újbuda a Movember Mozgalomhoz. A prosztatarák elleni szűrés mellett, a bajusznövesztéssel hívják fel a figyelmet a játékosok, hogy fontos a betegséget megelőzni. Mint megírtuk, a […]

Read More

György Dávid: Nagyon ütős lehet a Honvéd

GyorgyDavid digi201511György Dávid volt a Reggeli Start vendége. A Honvéd hálóőre a csapat teljesítményéről, a saját erényeiről és a közeljövő terveiről beszélt Hat győzelemmel és egy vereséggel áll a Honvéd a B-csoport második helyén. A jó szereplés okát boncolgatta az egyre jobb formában védő György Dávid. Szerkezetilegaz elmúlt három év legjobb Honvédja – kezdte a hálóőr. […]

Read More

A 6. forduló játékosa: Kiss Gergely

Kiss gergely (Kovacs aniko)Az első forduló után másodszor láttuk a kör legjobbjának háromszoros olimpiai bajnokunkat. Kiss Gergely a Debrecen legyőzésében csapata vezére volt és három góllal járult hozzá a Honvéd sikeréhez. Három góllal győzött a 6. fordulóban a Honvéd a Debrecen ellen. A cívisvárosiak az első két negyedben jól tartották magukat, a nagyszünetben pedig döntetlen állt az eredményjelzőn. […]

Read More

György Dávid: Ilyen meccsem még nem volt

György Dávid: Ilyen meccsem még nem volt

Tegnap bravúrgyőzelmet ért el a Honvéd a Fradi otthonában. A mérkőzésen remekelt a Kőér utcaiak kapusa György Dávid, aki szerint sokra hivatott a csapat. Nagy meccs volt a tegnapi a férfi Ob I 3. fordulójában. Izgalmakból és feszültségből nem volt hiány. György Dávid gyakorlatilag az előző körben az OSC elleni találkozón bevédte magát a Honvéd […]

Read More

Az 1. forduló játékosa: Kiss Gergely

Otthon gyűjtötte be a három pontot a Honvéd az UVSE ellen egy igen izgalmas meccsen az 1. fordulóban. A 12-10-re végződő találkozón háromszoros olimpiai bajnokunk négy gólt is szerzett és elévülhetetlen érdemei voltak a sikerben. Otthon gyűjtötte be a három pontot a Honvéd az UVSE ellen egy igen izgalmas meccsen. A 12-10-re végződő találkozón háromszoros […]

Read More

Férfi Ob I: Íme, a Honvéd kerete a 2015-2016-os szezonra!

Rohamosan közeleg a 2015-2016-os férfi Ob I-es rajt. Ahogy minden csapatnál, úgy a tavalyi szezon hatodik helyezettjénél, a Honvédnál is történtek változások, számolt be Gergely István a csapat szakmai-igazgatója a vizipolo.hu-nak. Öt új játékos érkezett a tavalyi szezonhoz képest a Honvéd együttesébe, számolt be a vizipolo.hu-nak, Gergely István a csapat szakosztály-igazgatója. Mint már korábban megírtuk, […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.