
A Honda egy feltétellel adhat motort másoknak
Tavaly nyáron-ősszel már felmerült, hogy a Honda a McLaren mellett mást is elláthat erőforrásokkal, de Ron Dennis valószínűleg megvétózta ezt – a brit csapatvezető most erről is beszélt a sajtónak.
Tavaly nyáron-ősszel már felmerült, hogy a Honda a McLaren mellett mást is elláthat erőforrásokkal, de Ron Dennis valószínűleg megvétózta ezt – a brit csapatvezető most erről is beszélt a sajtónak.
Holnap a 9. fordulóra kerül sor a BL főtábláján. Az Eger a Rijekát látja vendégül, míg az OSC a Szolnokot fogadja. Bár házigazda révén ott van az Eger a BL Final Six-ben, Dabrowski Norbert együttesének az első helyre fáj a csoportban a foga, ehhez pedig holnap mindenképp nyernie kell a Rijeka ellen. A meccs másik […]
Jakab János korábbi sikereinek színhelyén, a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályában kezdett el edzősködni. Célja, hogy a nagy múltú klub ifjú ígéretei hasonló eredményeket érjenek el, mint ő a pályafutása során. Pusztai Viola • „Nagyon motivált vagyok, és szerencsésnek érzem magam, hogy abban a BVSC-ben … Bővebben
A cézár saláta nálunk nagy kedvenc. Ha nincs időm, akkor kész salátaöntet szoktam használni, de ennél sokkal finomabb a házilag készített dresszing. Próbáljuk ki, megéri.
BringaSport – 2016.04.12 – Április 9-10-én rendezték a Szlovák Kupa soros fordulóját Szárazpatak településen. Szép számban érkeztek magyar versenyzők, hiszen a DKSI-Kontent, a KSI-Csepel SE, a Szekszárdi SZKE, az Epronex-Special Bikes, a Szingó Balaton
A kínai Guangdong tartományban, a Liansan hegyen lévő falu lakói remek üzleti érzékkel levegőt árulnak városlakóknak. Ráadásul a csomagolást sem viszik túlzásba, egyszerűen felfújnak levegővel egy egyszerű zacskót és azt adják el.
Bár fél órán keresztül vezetett, és a döntetlenhez is nagyon közel állt, végül 2-1-es vereséget szenvedett Írországtól az Eb-selejtező elitkörének első fordulójában az U17-es leányválogatott. A csoport másik mérkőzésén a franciák meglepetésre 1-1-re végeztek a csehekkel. Nagy-Pál Tamás • Cél … Bővebben
Megkezdte férfiválogatottunk az olimpiai kvalifikációs tornára felkészülését, ennek első állomásaként Németországba utazott a csapat. Würzburgba vezetett a magyar férfi válogatott első útja. A német csapattal készül az április elején esedékes kvalifikációs tornára Benedek Tibor csapata. Vargáékkal minden rendben, szerencsésen megérkeztek. A Patrick Weissinger együttese pedig egy játékossal erősödött, hiszen a Vasasban is játszó Moritz Oeler […]
Az életének 75. évében, súlyos betegség után elhunyt korábbi szövetségi kapitányt március 24-én, 14.30 órakor a kőbányai Új köztemetőben helyezik végső nyugalomra.
BringaSport – 2016.03.16 – Immáron hivatalosan is felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, azaz az UCI versenynaptárába a 2016. április 23-án megrendezendő V4 kerékpáros sorozat magyarországi versenye. Ez pedig azt jelenti, hogy
Az Országos Serdülő Bajnokságban az AVUS-Szeged meccse nem akármilyen izgalmakat hozott, a találkozó hőse a szombathelyiek kapusa volt. Három büntetőt is hárított a szombathelyiek kapusa, Kovács Barnabás a Szeged elleni meccsükön, ahol a rendes játékidő nem hozott döntést, így büntetőkkel dőlt el a meccs, mondani sem kell, hogy az AVUS javára. A vasiak így fontos […]
Vajon mennyi az ideális súlygyarapodás egy kismama életében? Hatással lehet a babára is a túlsúlyunk? Ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos, testsúlygyógyász, aki több, mint 20 éve kutatja a fogyókúra különböző területeit.
A wokingi gárda mai bejelentése értelmében a Honda által pártfogolt Nobuharu Matsushita lesz a tavalyi évet végigszenvedő istálló teszt- és fejlesztőversenyzője a 2016-os F1-es idény folyamán.
Olasz források szerint a 2015-ös Honda-motort viszi magával a McLaren az első F1-es tesztre, a hűtési problémákat továbbra sem sikerült megoldaniuk a japánoknak.
A Renault F1-es tartalékpilótája idén a DTM-sorozatban versenyez – jelentette be a Mercedes. Ocon elmondása szerint már alig várta, hogy indulhasson a sorozatban.
Hatalmas csatában a Dorogi NC győzött az ESMTK ellen az országos kötöttfogású utánpótlás-csapatbajnokság döntőjében, amellyel a megújult Körcsarnokot avatták fel. Lakner Gábor • Először népesült be birkózókkal a megújult – és immár azbesztmentes – Körcsarnok, amely a sportág új otthona … Bővebben
A vitaminoknak két csoportját különböztetjük meg. A vízoldható vitaminok, a B-vitaminok és a C-vitamin csak kisebb mértékben raktározódnak a szervezetben ezért könnyebben alakul ki hiányuk és kisebb a túladagolás veszélye. A vízoldékony vitaminok felszívódás után fejtik ki hatásukat, a felesleg pedig távozik a vizelettel. A zsíroldható vitaminok, az A-, D-, E- és K-vitamin nagyobb mértékben halmozódnak fel a szervezetben fokozott bevitel esetén.
Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót beválasztották a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) sportolói bizottságába. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint a FINA Büró Budapesten zajló ülésén döntöttek arról, hogy a 40 éves sportvezető – aki tagja az MVLSZ elnökségének, illetve a játékvezetői bizottság vezetője – bekerült a bizottságba. A korábbi kiváló […]
Három ifjúsági bokszoló ismerkedhetett Kubában a felnőttmezőnnyel és a helyi korosztályos válogatottal. A tengerparti futások elmaradtak, erős esőzés fogadta a Kovács László szövetségi kapitány vezette csapatot. Nagy-Pál Tamás • Napsütéses tengerpart, méregdrága szivar és méregerős rum – első blikkre ezek … Bővebben
Markó Edina a korosztályos válogatottakból is hívott meg játékosokat a felnőtt csapat kétnapos telki összetartásra.