Szumó-vb: Végh Richárd junior világbajnok lett!

Fantasztikus magyar siker a Taipeiben zajló szumó-világbajnokságon! Végh Richárd a juniorok 85 kilogrammos kategóriájában világbajnoki címet szerzett.

Az érdiek 17 és fél éves klasszisa imponáló magabiztossággal versenyezett egész nap, a döntőben aztán az ukrán Makszim Csibulnyak ellen lépett küzdőtérre, ahol – döntetlen után – megismételt fináléban, kiélezett küzdelemben megszerezte az aranyérmet. Szilágyi Erik is közel volt az éremszerzéshez, de végül a junior mezőny 115 kilogrammos kategóriájában végül ötödik lett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta, a Taipeiben jelenleg küzdőtérre lépő magyar válogatottban több olyan alapember van, akik a jövő magyar szumósai lehetnek.

„Végh Richárd teljesítménye fantasztikus. Ő is, és Szilágyi Erik is indult már korábban – többek között – felnőtt versenyeken is, ahol szintén letették a névjegyüket. Bízom benne, hogy Végh sikere erőt ad a többi magyar indulónak is, hiszen ne feledjük: Ázsiában egy nagyon népszerű sportágról beszélünk. Nagyon erős mezőny jött össze gyakorlatilag mindegyik súlycsoportban.” – nyilatkozta Ancsin László.

Kovács János aranyérmes tanítványán és Szilágyi Eriken kívül Forgó Fruzsina (65 kg), Kerstner Róbert (open kategória), Molnár Tamás (115 kg), Délceg József (85 kg) és Nemes Dávid (+115 kg) szerepel a világbajnokságon.

A szumósknál egyébként már zajlik a Világjátékokra kvalifikáló sorozat is, a magyar válogatott eddig több ilyen Európa-kupán vett részt, ahol több érmet szerzett. A következő Világjátékokat 2021-ben, az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg.

Read More

Märcz Tamás: a játékosok álljanak a sarkukra

Szolnok, 2017. január 6.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a csapat edzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2017. január 6-án.
MTI Fotó: Bugány JánosMärcz Tamás továbbra is bízik hullámvölgyben lévő csapatában, a magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely vasárnap a hollandokkal játszik a nyolc közé kerülésért a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. “Mindenkinek a pályafutásában vannak hasonló helyzeteket, csak az a kérdés, hogy milyen gyo)rsan tud kijönni egy jónak mondott csapat egy ilyen krízishelyzetből. Olaszországban ez volt az egyik, amit megtanultam, a […]

Read More

Férfi válogatott: Campagna még nem döntött

AlessandroCampagna01Az olaszok mestere az utolsó pillanatig kivár az utazó Eb csapatot illetően. Még a magyar válogatott a BENU Kupán, az olaszok Cosenzában rendeznek egy felkészülési tornát az EB előtt. A taljánok ellenfelei a német, a kínai és a holland válogatottak lesznek. Érdekesség, hogy az olaszok mestere még mindig tizennyolcas kerettel dolgozik, így a végsőkig kivárhat […]

Read More

Válogatott: mérföldkőhöz érkeztek a horvátok

ivicatucak01Különleges meccs volt a horvátok Ausztrália elleni találkozójuk. Ivica Tucak együttese az 5. helyen végzett a múlt heti világliga szuperdöntőjében. Az ausztrálok elleni helyosztó nemcsak a győzelem miatt lesz emlékezetes a válogatottnak, hanem, mert ez volt a 700. találkozója a csapatnak. Ebből 450 meccsen győzött és több mint 7000 gólt szerzett. A világligán szereplő együttesnek […]

Read More

Szépen csillog a bronzérem is – Interjú Hámori Lucával

Szerdán szólalt meg utoljára a gong az Ifjúsági Európa-bajnokságon, Olaszországban. Azóta már itthon van a nagy csapat, így hazai környezetben beszélhettünk újra a viadalon harmadik helyet szerző fiatal hölgy ökölvívónkkal. Bő egy hét itáliai kaland után milyen érzés újra itthon? Nagyon jó volt hazajönni, már csak azért is, mert a verseny elején én nem bokszoltam […]
Read More

Férfi Ob I: A Pécs megküzdött a győzelmért

pecs2017111701Egyetlen gól döntött a Vasas-Pécs meccsen. Az alsóház listavezetője látogatott a Vasas otthonába a középszakasz 6. körében. Nos, a mérkőzést a Pécs kezdte jobban, hiszen már az első negyed után 3-1 volt a vendégeknek. A kétgólos előny megmaradt a nagyszünetben is, hiszen elsősorban Csacsovszky majd Csaba révén 3-5 volt az állás. A félidő után, meglódult […]

Read More

Fekvenyomás – Magyar győzelem az Európa Kupán!

Jól szerepeltek a magyarok Spanyolországban. A hazai erőemelők rendre kiválóan teljesítenek a nagy nemzetközi versenyeken, a hazai szövetség 1996-os alapítása óta a válogatott versenyzők idén megszerezték a 100. aranyérmet a különböző világ- és Európa-bajnokságokon.

 

A magyar indulók ezúttal a málagai Európa Kupán indultak, ahol három érmet szereztek. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Berke Lóránd fekvenyomásban, míg Opra Gergő (105 kg) erőemelésben lett aranyérmes a rangos nemzetközi viadalon. Nemes Róbert (83 kg) ugyancsak fekvenyomásban indult és ezüstérmes lett.

Berke Lóránd a 105 kilósok között indult. A vésztői emelő 177,5 kilóval kezdett, majd kinyomta a 180 és a 185 kilogrammot is, és ezzel az első helyet szerezte meg. A vésztői versenyző elmondta, ebben az évben még több fontos megmérettetésre készülnek. „Jövő héten egy temesvári nemzetközi versenyen indulok, majd december 16-án rendezik meg a fekvenyomó magyar bajnokságot Békéscsabán. Arra készülünk gőzerővel” – mondta Berke Lóránd.

Read More

Íme, az U17-es válogatottunk kerete

alt20160601Jövő héten U17-es válogatottunknak edzéseket vezényelnek, melyre kihirdették a keretet. Meghívottak: Korom Dániel, Prágay Botond, Tóta Gergő, Farkas Domonkos, Konarik Ákos, Vámosi Bertold, Aranyi Máté, Ekler Bendegúz, Vígvári Vendel, Szieben László, Schmölcz Norman, Bóbis Botond, Bihácsi Bence, Szabó Bence, Fodor Olivér, Sólyom Levente, Szeghalmi Zsombor, Szőke Benedek, Macsi Martin, Sári András, Pető Attila,

Read More

Tehetséget igazolt a Szeged

mihalykingaU18-as válogatottunk klubot váltott. Az U18-as válogatottban is részt vehetett a martfűi OMV-kupán, ahol az egyik meccsen hat gólt lőtt a horvátoknak. Ami pedig Mihály Kinga klubjövőjét illeti Szentesről, Szegedre szerződött. “Nem akartam már Szentesen maradni, Szegeden játéklehetőséget ajánlottak, ami a fejlődésemet szolgálhatja, e mellett szimpatikusak voltak a csapattagok is. Reméljük, minél jobban megy a […]

Read More