Az Öregfiúk nem sörmeccset vívni jöttek
Szentirmai Zoltán szerint már egy ideje tervben volt a Rebels Oldboys megalapítása, most örül annak, hogy ez megtörtént. Egy régi-új csapattal is találkozhatunk idén a Divízió II-ben, hiszen újjáéledtek a Lázadók. Legalább is, ami maradt belőlük. Sokan emlékezhetünk a Lesi …

Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren. Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. […]
Az OB I középszakasz 5. fordulójának legjobb játkosa az OSC szélsője, Juhász Zsolt lett. Több kiemelkedő teljesítmény is volt a fordulóban, mint például a Fradi ellen 4 találatot szerzett szegedi Manhercz Krisztián, vagy a Vasas ellen 5 találatig jutó egri Hárai Balázs, mi azonban Juhászt tartjuk a legjobbnak. Az A-Híd OSC Újbuda játékosa csapatának vezére […]
A BVSC után a Szeged is ott van a női Ob I négy legjobbja között. A Szeged otthon is behúzta a Szentes elleni mindent eldöntő mérkőzést, így negyedikként vannak ott a legjobb négy között. A két együttes párharca közül, ez volt a “legsimább”, hiszen négy góllal győzött a hazai együttes. Érdekesség, hogy 0-1-ről fordította meg […]
Az Európai Úszószövetség határozott az elkövetkezendő négy év BL Final Six helyszíneiről, amik rendhagyóak lesznek. Szintén érdekes helyen rendezik meg az utánpótlás viadalokat is 2018-ban. Mint ismeretes, két évig Budapest rendezheti meg a Bajnokok Ligája Final Six-et. 2016-ban az Eger volt, idén pedig a Szolnok a “házigazdája” az eseménynek. A LEN svédországi ülésén arról döntött, […]
Újabb játékost csábított el az olasz válogatott, vélhetően nem kell sokat várnia bemutatkozására. A La Gazzetta dello Sport kész tényként közölte januárban, hogy már a papírmunkát intézik Gonazalo Echenique (26) honosítása ügyében. Most pedig, a csapattársa, Willy Molina beszélt arról a waterpolista.com-nak, hogy közel van a játékos az olasz válogatotthoz. Echenique, vízilabda Messije – még a Barceloneta […]



Nem volt kegyelem a Havardnak, Illés Anna és Antal Dóra három-három góllal járult hozzá a sikerhez. Az amerikai egyetemi bajnokságban 14–7-re győzött az Antal Dórát és Illés Annát foglalkoztató California Golden Bears együttese a Harvard ellen. A meccsen mindkét magyar játékos kitett magáért, hiszen három-három gólt szereztek, Antal ezen kívül három gólpasszt is kiosztott. Érdekesség, […]
A Mataró megálljt parancsolt az UVSE-nek az Euroliga negyeddöntőjében. A spanyol csapat hazai pályán ejtett ki a lilákat. Az első meccsen egygólos előnyt tudott kiharcolni az UVSE a Mataro ellen. Mint ismeretes, már 7-3-ra is vezetett a magyar csapat, mikor az utolsó negyedben 5-1-es etapot produkált a spanyol gárda, így csak 9-10-re vesztett el […]
Nem sikerült a bravúr a címvédő ellen a Dunaújvárosnak az Euroliga negyeddöntő visszavágóján. Mihók Attila csapata így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól, de az idei szezonban még nem ért véget az együttes szereplése a nemzetközi porondon. Kisebb csoda kellett volna, de bravúr mindenképp a Dnaújvárosnak, hogy továbbjusson az Euroliga negyeddöntőjéből. Az első meccsen 12-9-es vereséget […]
Elérkeztünk az egyik legfontosabb fordulóhoz a férfi Ob I-ben. Jön a Fradi-OSC és a Szolnok-Eger meccse a felsőházban. Szerdán el leszünk kényeztetve, hiszen mind a Fradi-OSC, mind a Szolnok-Eger meccset sugározza az M4 Sport, így a TV-ből is figyelemmel követhetjük az eseményeket. Amennyiben a Szolnok nyer megelőzheti az Egert. A zöld-fehérek pedig egy hazai győzelemmel […]
Két elődöntősünk is van a középszakasz után, azonban négyen még küzdenek a kiadó helyekért. Az UVSE végezett a középszakasz után is az élen, így a Dunaújvárossal karöltve ők már ott vannak az elődöntőben. A legjobb négybe jutásért a BVSC a Honvéddal valamint a Szentes a Szegeddel csatázik majd. A középszakasz zárókörében nem történt meglepetés. A […]
Egyelőre a Reccora koncentrál, de könnyen lehet, hogy ha behívnák az olasz válogatottba igent mondana. Gullliermo Molina már olasz útlevéllel is rendelkezik, és könnyen lehet, hogy az olasz válogatottságon is elgondolkodna. – Soha nem érdekelt a kettős állampolgárság, de most a jövő miatt meg kellett lépnem ezt. Jövőre a Pro Reccoban fogok játszani mint olasz. […]