Úszószövetségi vita – A szövetségi kapitány több edzővel is tárgyalt
Hargitay András szövetségi kapitány több olyan úszóedzővel is tárgyalt, akinek versenyzői Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását szorgalmazzák a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. “A híresztelésekkel ellentétben – akár csak a szövetség vezetői – az összes magyar edzővel beszélő viszonyban vagyok, a párbeszéd folyamatos – bocsátotta előre a […]

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerint tévúton járnak azok a versenyzők, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével nyílt levélben mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban. A MÚSZ hétfői közleménye szerint – amelyet a szervezet azt követően juttatott el az MTI-hez, hogy az elnökség többsége igen szavazatával visszaigazolta azt – “a feltüzelt versenyzők tévúton járnak, […]
Hargitay Andrást javasolja elnöknek és helyette Sós Csaba jelenlegi szakmai alelnököt szövetségi kapitánynak Czene Attila az úszók és a szövetség közötti vitában. A korábbi sportért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek nyilatkozva reagált Hargitay András szavaira, aki múlt pénteken visszautasította Czene kijelentését, miszerint diktatúra van a szövetségben. “Hargitay András akkor mondana igazat, ha ő lenne az […]
Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. Hosszú Katinka facebook oldalán tette közzé nyílt levelét, melyet most változatlanul közlünk: Nyilatkozat Budapest, 2016.11.21. A hétvégén egyeztetést tartottunk az úszósport képviselői és a Magyar […]
Felhívást tett közzé Salamon Ferenc, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) masters bizottságának tagja, amelyben arra szólítja fel az úszószövetségi vitában megnyilvánulókat, hogy tegyék félre a sérelmeiket, és mindenki a feladatára koncentráljon. Az MTI-hez vasárnap elküldött nyílt levelében az európai szövetség (LEN) örökös tiszteletbeli tagja azzal fordult az érintettekhez, hogy “elég a harcból”. Emlékeztetett […]
A szokásoknak megfelelően válogatottak sora, köztük olimpiai érmesek, így Cseh László és Kapás Boglárka is indult az egyetemisták és főiskolások országos úszóbajnokságon, a Tüskeuszodában. Tizenhat felsőoktatási intézmény csaknem 200 hallgatója vett részt a szombati eseményen, jóval többen, mint az elmúlt esztendőkben bármikor – írta beszámolójában a sportági szövetség. Az ob-n, amelyet Kiss Ádám professzor, a […]
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást. A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó […]
Villámlátogatást tett Budapesten Paolo Barelli, az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke, aki Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség elnökével és Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével aláírta a 2020. évi Európa-bajnokságok rendezői szerződését. 2020-ban Budapest rendezheti az összes Európa-bajnokságot: májusban az úszók, műugrók és szinkronúszók, januárban a vízilabdázók versengenek a […]
A több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között. Csütörtökön a Sport TV Mai helyzet című műsorában a cég ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán beszélt konkrétumokról, hozzátéve, hogy ez a konfliktus […]
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek. “A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül” – írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. Az […]
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében – melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is – szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. A MÚSZ első embere ezt azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet eredendően a decemberi rövidpályás világbajnoksággal kapcsolatosan hirdettek meg, […]
Veszélybe került a következő forduló megrendezése a német vízilabda Bundesligában. A férfi válogatott több tagja is megbetegedett és kórházba került Kassán, ahol a csapat kedden este világliga-mérkőzést játszott. Mint ismeretes a meccset a házigazda szlovák együttes nyerte 10-7-re, de a vendégeket ideiglenesen irányító Hagen Stamm 13 játékosa közül mindössze tízet tudott vízbe küldeni. A lefújást […]
A Magyar Úszószövetség vezetősége sajtóközleményben reagált Hosszú Katinka nyílt levelére. Emlékezetes, hogy a háromszoros olimpiai bajnok hivatalos Facebook-oldalán lemondásra szólította fel a szövetség elnökét, Gyárfás Tamást. Íme a Szövetség nyílt levele: „Alapvetés, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok versenyzői teljesítményét a Magyar Úszó Szövetség a lehető legnagyobbra értékeli. A MÚSZ vezetése – elnök, alelnök, igazgatók, felnőtt […]
A háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka hivatalos Facebook-oldalán lemondásra szólítja fel a Magyar Úszó Szövetség elnökét. Nyílt levelét, változás nélkül közöljük… Nyílt levél Budapest, 2016.11.15. Az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt úgy döntöttem, ideje megszólalnom. A felkészülésem most is a legfontosabb, ezért nem reagáltam eddig az általa mondottakra, de úgy határoztam, […]
Emberléptékű és barátságos olimpiát ígért prezentációján a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat kedden Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. A 20 perces előadás elején Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Arlóy Zsófia asztaliteniszező paralimpikon köszöntötte a mintegy 1000 résztvevőt. Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője beszédében kiemelte, hogy Budapest kivételes fejlődési […]
A gyerekek elleni erőszak megelőzése volt a 27. úszásoktatói és edzői konferencia központi témaköre, amelyen egyebek mellett kiderült, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a brit modellből is átültetne elemeket a magyar gyakorlatba a gyerekek védelmében. A MÚSZ az elmúlt időszakban nyilvánosságra került, évtizedekkel ezelőtt történt esetek miatt már korábban felvette a kapcsolatot a társadalmi […]
Balog Zoltán szerint a kormány célja, hogy 2018-ra ne legyen olyan járás Magyarországon, ahol nincs tanuszoda, így minden iskolás gyerek megtanulhat úszni. Az emberi erőforrások minisztere erről csütörtökön beszélt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szervezett, kétnapos budapesti nemzetközi konferencián, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mozgásszegény életmód rohamos terjedésére. A résztvevők arról cserélik […]