Mányoki Attila nagy feladat előtt
Mányoki Attila, a nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó újabb óceáni akadály leküzdésére, ezúttal az új-zélandi Cook-szoros átúszására készül. Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat ötödik állomása ez, amely általános megítélés szerint az egyik leginkább embert próbáló feladatnak ígérkezik a zalaegerszegi illetőségű sportember számára. “A Cook-szoros Új-Zélandon, az Északi- és Déli-sziget között található, a Tasman-tengert köti össze a […]

Cseh Sándor kemény meccsre számít, Vincze Balázs a győzelemmel lenne elégedett, Dabrowski Norbert kíváncsi. Már a 8. kört rendezik meg a BL-ben. A Szolnok és az OSC itthon, míg az Eger idegenben játszik. Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: Döntetlenre végzett a Pro Recco és a Brescia egymás ellen az Olasz Kupa döntőjében. Jó csapatuk van, […]
Várhatóan a nagyszerű hangulatot teremtő telt ház előtt játszik Nagyváradon a férfi vízilabda Eurokupa döntőjének első mérkőzésén a Ferencváros, amely húsz év után szerepel újra ennek a sorozatnak a fináléjában. A zöld-fehérek 19 esztendő elteltével emelhetnének magasba európai kupatrófeát azután, hogy 1998-ban a KEK-ben diadalmaskodtak. Egy évvel korábban, az Eurokupa elődjének számító LEN Kupa döntőjében […]
Több kisebb változás is lehet már ősztől a vízilabdában, mely befolyásolhatja az egész sportágat. A wpdworld.com számolt be először a szabálymódosításokról, ami már ősztől életbe léphetnek. A döntés a budapesti Vb alatt lehet meg az új regulákról. Marad a hét-hét elleni játék, de a csapatok létszámát a mostani 13 helyett lecsökkentenék 11-re, mint ahogy a […]
Az OSC és a Szolnok itthon, míg az Eger Olaszországban ugrik vízbe a BL 8. körében szerdán. Négy pontra van az OSC a harmadik helytől, ami BL Final Six-et érne, így mindennél jobban kell az újbudai együttesnek a győzelem három körrel a vége előtt. Vincze Balázs együttese a Spandaut fogadja, míg a Szolnok a Bresciát, […]
A Szombathely már vezeti az Ob I/-ben csoportját, de Matajsz Márk itt nem állna meg. A hétvégén az ASI elleni sikerével átvette a Szombathely a B-jelű tizesben a vezetést. Matajsz Márk a mékőzés után így nyilatkozott a történelmi tettről: Senki nem gondolta, hogy első helyen várjuk az utolsó két meccset, magasra tettük a lécet. Ám megyünk tovább, […]
A Fradi idegenben kezdi meg az Euro Kupa döntőjét szerdán. A zöld-fehér együttes Nagyváradon meccsel a fináléban. Mondhatnánk úgy is, hogy a szezon egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére készül a Ferencváros. Szerdán már Nagyváradon van jelenése a zöld-fehér együttesnek. A másodikszámú európai kupatrófea a tét. “Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett […]
A nyáron még a brazil válogatottban szerepelt az olimpián, de lehet, hogy hamarosan a spanyol nemzeti együttesben látjuk a Vasasban is játszó pólóst Könnyen elképzelhető, hogy Adria Delgado spanyol válogatott lesz – írja a waterpolista.com. Mint imeretes, Ratko Rudics ütőképes brazil válogatott rakott össze, mely a nyáron nem vallott szégyent az olimpián. A szakember jól […]
Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás vágya a július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokság előtt, hogy ne sérüljön meg, és az áprilisi országos bajnokságon megnyerje a 200 pillangót. A riói olimpián 200 m pillangón bronzérmes úszó az M4 Sport hétfői Sportreggeli adásában lejátszott interjúban elmondta, hogy január másodikán kezdte meg a felkészülést, majd rá egy hónapra […]
A női válogatott kapitánya, Bíró Attila keretet hirdetett. Az olaszok ellen egy tizennyolc fős csapattal készül március végén. A világliga szuperdöntőbe már kijutott a női válogatottunk. Már csak az a kérdés, hogy csoportelsőként vagy másodikként utazhat júniusba Sanghajba. Nos, az áprilisi mérkőzésnek nem más a tétje mint az első hely. Egyelőre négy egységgel előzzük meg […]
Mindkét csoport első helyezett együttese kikapott. A B-jelű tizesben ráadásul élre állt az újonc Szombathely. Nagy meccseket játszottak a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoportban a Békéscsaba és a Cegléd is kikapott, előbbi az EKF-től, utóbbi a MAFC-tól. A forduló nyertese így az Eszterházy Károly Főiskola, az YBL és az UVSE. Érdekesség, hogy az első hat helyezetett […]
Nem volt szerencséje az UVSE-nek és a Dunaújvárosnak a LEN-kupa sorolásánál. Mint ismeretes, az UVSE és a Dunaújváros is a másodikszámú európai kupában folytathatja az Euroliga után. Tegnap az is kiderült, hogy Budapesten lesz a négyes döntő. Ma pedig a sorsolás is napvilágot látott. Nem volt szerencséje a két magyar együttesnek, hiszen összesorsolták őket már […]
Száztizenhét nappal a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt tömeges vízi szelfizési magyar rekord született vasárnap délután a Széchenyi Gyógyfürdőben. Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke az MTI-nek a helyszínen elmondta, hogy a regisztráció alapján 113-an – köztük a magyar szinkronúszó válogatott tagjai és a vb önkéntesei – szelfiztek egyszerre a telefonjukkal a fürdő nagymedencéjében, […]
Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren. Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. […]
Az OB I középszakasz 5. fordulójának legjobb játkosa az OSC szélsője, Juhász Zsolt lett. Több kiemelkedő teljesítmény is volt a fordulóban, mint például a Fradi ellen 4 találatot szerzett szegedi Manhercz Krisztián, vagy a Vasas ellen 5 találatig jutó egri Hárai Balázs, mi azonban Juhászt tartjuk a legjobbnak. Az A-Híd OSC Újbuda játékosa csapatának vezére […]
A BVSC után a Szeged is ott van a női Ob I négy legjobbja között. A Szeged otthon is behúzta a Szentes elleni mindent eldöntő mérkőzést, így negyedikként vannak ott a legjobb négy között. A két együttes párharca közül, ez volt a “legsimább”, hiszen négy góllal győzött a hazai együttes. Érdekesség, hogy 0-1-ről fordította meg […]
Az Európai Úszószövetség határozott az elkövetkezendő négy év BL Final Six helyszíneiről, amik rendhagyóak lesznek. Szintén érdekes helyen rendezik meg az utánpótlás viadalokat is 2018-ban. Mint ismeretes, két évig Budapest rendezheti meg a Bajnokok Ligája Final Six-et. 2016-ban az Eger volt, idén pedig a Szolnok a “házigazdája” az eseménynek. A LEN svédországi ülésén arról döntött, […]
Nem hibáztak a nagyok a felsőházban. Az alsóházban a Kaposvár és a Debrecen is begyűjtötte a három egységet. Az 5. fordulóban mind a nyolc meccsen vendég sikerek születtek. A felsőházban a Fradi már délután győzött. A zöld-fehérek – mint beszámoltunk róla – a Szegedet verték az Euro Kupa meccsük előtt. A Szolnok tudta le legkönnyebben […]
Az Euro Kupa döntője előtt Szegeden volt jelenése a Fradinak. Varga Zsolt együttese egy szoros meccsen húzta be a találkozót, így győzelemmel hangolt a sorsdöntő meccs előtt. Az első negyedben rendere futott a Szeged az eredmény után. Sánta góljával majd Manhercz Krisztián duplájával azonban tartották magukat a hazaiak, 3-3. A második negyed fordítottan alakult, szinte […]
A középszakasz 5. fordulójának nyitányán a Honvéd az első negyedben még kereste önmagát a KSI ellen, ám utána nem volt megállás. Az alsóház listavezetője találkozott a sereghajtóval, vagyis a Honvéd a KSI-vel a középszakasz 5. körében. Az első nyolc percben Szivós önzetlenül tálalt Simon Adrián elé, aki kihasználta a kínálkozó lehetőséget, 0-1. A válaszra nem […]