Világliga: maradtak még izgalmak
A görögök is legyőzték az olimpiai ezüstérmest, a szlovákok összeszedték magukat a világligára, míg a szerbek és az oroszok remekeltek… A 4. fordulónak is vége a világliga-selejtezőjáben. Ebben a körben az A-jelű csoportban a szerbek hozták a kötelezőt, Bukarestben verték a románokat. Subotics és Toholj is duplázott, így öt góllal bizonyultak jobbnak. Németország a rendes […]

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Gyárfás Tamás, az úszószövetség volt elnöke bennmarad a vizes vb szervezőbizottságában. Mint ismeretes, kedden megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Gyárfás mint a nemzetközi úszószövetség (FINA) alelnöke kapott helyet a bizottságban. Az úszószövetség új elnöke, Bienerth Gusztáv, valamint a vízilabda- Kemény Dénes, a műugró- Tuzson Bence és a szinkronúszó-szakszövetség Haranghy […]
A csoportmeccseknek is vége a Diapolo Téli Kupában, így hétvégén jöhetnek a helyosztók. Már megvan a döntő párosítása is a rangos felkészülési tornán. Mint ismeretes, a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt, ahol szó szerint egy-egy gólon múlt az A-csoport végeredménye. Itt körbeverések után a gólarány döntött három […]
Olaszország szabadnapos a Világliga 4. fordulójában, Alessandro Campagna mégis tréningeket vezényelt. Sőt, a világ legjobb klubcsapatával játszott a talján válogatott edzőmeccset. Az olasz válogatott, bár szabadnapos a világligában, azonban nem pihent. Campagna mester összetartást vezényelt meghívottjainak, majd megütköztek a Pro Recco csapatával is Camogliban. Érdekesség, hogy az olasz mester nagy kísérletezésbe fogott. Francesco Massaro például a […]
Február elején rendezték meg a Masters és a Szabadidős műugró Országos Bajnokságot a margitszigeti „Buborék”-ban, ahol szép rekordok is születtek. A verseny előtt dr. Tuzson Bence, a szövetség elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését adta át a 2016. évi londoni Masters Európa Bajnokság érmeseinek, Hessky Eszternek, Konkoly Jánosnak, Pálfi Mariannak és Sárközy Szilviának. A bajnokság több […]
Szinte az összes mérkőzés szolgálhat izgalmakkal, érdekességekkel a világliga-selejtező 4. körében. A B-jelű csoportban könnyen eldőlhet a továbbjutás is. Nem pihennek a válogatottak, hiszen kedden öt mérkőzést is rendeznek a világligában. Az A-jelű négyesben a németek a szlovákokat fogadják. A hazai csapat esélyesebb, hiszen ha északi szomszédaink azzal a csapattal állnak ki, mint amivel itt […]
Szlovákia és Magyarország legyőzésével, illetve a horvátok elleni döntetlennel Montenegró csapata nyerte a XI. Volvo-kupát. A montenegrói csapat, a magyar válogatotthoz hasonlóan épp generációváltáson megy keresztül, egyszerre több fiatal játékost kell beépíteni a keretbe, többek közt ezért is vágtak neki fokozott várakozással a budapesti tornának. Azt már Rió után tudni lehetett, hogy lesz három játékos […]
Az 1964-es tokiói olimpiai bajnokunkat is a Hírességek Csarnokába választották. Dr. Bodnár Andrást, az International Swimming Hall of Fame, azaz a nemzetközi sportági halhatatlanjai közé választotta. A tokiói olimpián – 1964-ben – aranyérmes csapat játékosa, aki jelenleg a LEN orvosi bizottságának tagja, mai napig aktívan sportol. A 74 esztendős egykori kiválóság, 1992 óta az Európai […]
Rengeteget kaptam a sporttól, a sportolóktól, az edzőktől és a szurkolóktól, nagyon szép pályafutás volt az enyém – mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában hétfőn Risztov Éva, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását. A Londonban nyílt vízen 10 kilométeren olimpiai bajnok úszó 19 évesen egyszer már visszavonult, mert az addig megszerzett sok ezüstéremmel, […]
Bármilyen kerettel, akár változó csapattal is, de lesz magyar vízilabda, sok munkával pedig, még jobb vízilabda lesz – mondta oldalunknak szövetségi kapitányunk a Volvo Kupa után. – A horvát meccsen ötgólos hátránynál mi járt a kapitány fejében? Märcz Tamás: 1-6 után elmondtam a fiúknak, hogy ne az eredménnyel foglalkozzanak, mert a játékba kellett javulnunk. Nem zárt a […]
A Savona sem tudta megállítani a Pro Reccot az olasz bajnokság 15. fordulójában, míg a Brescia szenzációs védekezéssel győzött a Posillipo ellen, és követi a tabellán Tempestiéket. A Recco most hat góllal múlta felül a Savona együttesét a talján bajnokság 15. körében. A legeredményesebb Mandics volt, a szerbek olimpiai bajnoka hatszor volt eredményes. A rivális […]
Reálisan látja helyzetét a Szolnok 25 éves pólósa. Tudja, miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy mindig meghívót kapjon Märcz Tamástól a válogatottba – Fülöp Bencével beszélgettünk a Volvo Kupa után. A Volvo Kupa zárómeccséről, így vélekedett oldalunknak a 25 éves játékos: mikor ránéztünk a táblára, és láttuk, hogy 1-6 az állás, akkor jött elő belőlünk […]
A kormány döntése alapján Bienerth Gusztáv bekerült, Gyárfás Tamás kikerült a 2017-es budapesti vizes-vb szervezőbizottságából. A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás – utódjának januárban Bienerth Gusztávot választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja. Az általa korábban betöltött társelnöki poszt – a kormány napokban meghozott […]
1-6-ra is vezetett az olimpiai ezüstérmes Horvátország a Volvo Kupán a magyar csapat ellen az első negyed után. Ezek után beindult a csapat és végül megnyerte a mérkőzést. A Volvo Kupa zárónapján az olimpiai ezüstérmes horvátok ellen zártuk a tornát. Az első mérkőzésen simán nyert Montenegró Szlovákia ellen, így két győzelem mellett, egy döntetlen gyűjtöttek […]
A 12. fordulóban sem talált legyőzőre a tabella első három helyzett csapata. A női Ob I középszakaszának felsőházában vendég sikerek születettek. A címvédő UVSE a Szentest verte négy góllal, a Dunaújváros héttel múlte felül a Honvédot, míg a BVSC kettővel győzött a Szeged ellen. A tabellát továbbra is az UVSE vezeti, mögötte nyolc egységgel lamaradva […]
Ötgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Montenegrótól a Volvo Kupa második játéknapján. A csapat vasárnap Horvátország ellen zárja a tornát. A Volvo Kupa első napján a szlovákokat vertük 20-5-re. Ma Montenegró volt az ellenfél. A mieinknél Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla és Vámos Márton nem játszott. Az első negyedben Montenegró dominált. Ivovics […]
Kétezer-ötszáz résztvevővel – köztük megannyi fiatallal – szombat délelőtt elindult az Univer24 – Az Úszás ünnepe elnevezésű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában. A megnyitón részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA, a nemzetközi szövetség hivatalos diplomáját a […]
Eldőlt, mely vízilabdacsapatok jönnek a budapesti vb-re. Már csak a sorsolás van hátra a hónapban. Eddig tizennégy együttes és a kalapok is ismertek voltak a férfiaknál. Most az is eldőlt, hogy utolsóként Brazília és Kanada csatlakozik a mezőnyhöz. A hétvégén rendezik meg az amerikai kvalifikációs selejtezőt, ahol a két emíltett csapat mellett Argentína és Trinidad és […]
Eddig mintegy 300 állami gondozásban élő gyermek vett részt a Szülők Háza Alapítvány “Tegyél Jót! Ülj mellém!” elnevezésű jótékonysági programjában. Kemény Dénes alapító, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy ma már intézetekbe és gyermekotthonokba is ellátogatnak az alapítvány munkatársai. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója elmondta, hogy annak idején családterápiás központtal […]
Senki nem számított ilyen mérkőzésre a magyar válogatottból Szlovákia ellen. A csapat tagjai már a montenegróiak elleni összecsapásra fókuszálnak, ami – mint mondták – sokkal nehezebb lesz. Märcz Tamás a vizipolo.hu-nak: Erősebb szlovák válogatottra számítottunk, ennek ellenére felhasználtuk arra a mérkőzést, hogy gyakoroljuk a gyors lefordulásokat. Egy edzőmeccs lett belőle. Holnap Montenegró ellen sokkal […]