Kategória: Autó-motor
Retro – A Honda első F1-es versenyzője
A japán vállalat a 60-as években kóstolt bele az autóversenyzés királykategóriájába. Érkezésük önmagában meglepetés volt – pilótaválasztásukkal pedig még inkább felhívták magukra a figyelmet…
A csapatok mégsem akarnak gyorsabb autókat
Hónapok óta tart a huzavona a 2017-es új szabályok véglegesítésével kapcsolatban: most pedig arról szólnak a hírek, hogy 11-ből 8 csapat már nem is akar új előírásokat.
Michelisz egy kis feszültségre vágyik
Közzétette szokásos, verseny utáni beszámolóját blogján Michelisz Norbert, aki egyedüliként állt a dobogón mindkét futamon. Akkor mégis miért maradt benne hiányérzet?
Acer Predator: Majdnem olyan, mint egy Ferrari
Az Acer, a világ harmadik legnagyobb projektormárkája ma bejelentette a Predator Z850 gamer projektor elérhetőségét. A Predator Z850 a világ első olyan ultra-wide HD lézer projektora, amely kifejezetten játékra lett tervezve, ezzel kibővítve az Acer Predator gamer termék portfóliót, amely emellett átfogóan tartalmaz desktop konfigurációkat, notebookokat, táblagépeket és monitorokat is.
Ezzel a Porschéval biztosan nem akarsz utazni
Azért nem semmi 520 vagy 570 lóerős autóval menni egy temetésre! Csak ne a miénk legyen! Mármint a temetés…
Elektromos szuper-sportkocsi Kínából – BAIC
A Beijing elektromos sportkocsija a hónap végén debütál Pekingben.
Furcsa helyen landoló autók a napokból
Az elmúlt néhány napban több autó is igen szokatlan helyre csapódott be: egy étterem, egy lámpaoszlop és egy hely, amiről fogalmunk sincs, hogy sikerült odakerülnie a sofőrnek…
A megbízhatóság oltárán áldozott a Ferrari?
Az olasz F1-es istállónál továbbra is tagadják a gondokat, de a háttérben extra forrásokat áldoznak arra, hogy elhárítsák a technikai gondokat – ez azonban legkorábban Barcelonára valósulhat meg.
Massa: Nem volt reális cél a dobogó
Felipe Massa szerint nem csak a rossz stratégiaválasztás okozta számukra a problémát a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíjon – a Williams még mindig nem elég gyors, így sürgős fejlődésre van szükségük.
Retro – A németek modernkori úttörője
Az egyik utolsó versenyző, aki még nyugat-németként volt tagja az F1-es mezőnynek, karrierje kezdetén néhány olyan eredményt elérve, amivel visszarajzolta megtépázott nemzetét az autósportok térképére.
Button: Még fél szemmel vezetni is jobb lenne
Itt egy újabb szabálytervezet, amely két táborra osztja az F1-es mezőny tagjait. Jenson Button szerint a jelenlegi időmérőnél bármi jobb lenne, míg Romain Grosjean a kétkörös kvalifikáció ötletétől sincs elragadtatva.
Tiszta hardcore – Aston Martin GT8
A Porsche 911 GT3 RS receptje alapján készülő brit sportkocsi „kikiáltási” ára 170.000 font lesz.
Wehrlein: Sok potenciál van még az autóban
Remek hétvégét zárt a Manor pilótája, Pascal Wehrlein, aki a 16. helyről indult, és három helyet javítva a 13. pozícióban ért célba az F1-es Bahreini Nagydíjon.
Vadállatá változott a szolíd japán roadster
A japán Aimgain műhely az elsők között vette kezelésbe a Mazda MX-5 roadstert. Méghozzá nem is akármilyen stílusban!
Figyelem! Királynői limuzin olcsón eladó!
Mindössze 5826 mérföldet mutat az angol luxuslimuzin kilométer-számlálója, pedig két évig használta az angol királynő.
Rosberg az új Moss – Bahreini statisztikák
Melyik két mutatóban lett rekorder Kimi Raikkönen, hányszor volt belga versenyzője a McLarennek és mikor állt utoljára ilyen kevés futamgyőztes a rajtrácson? A Bahreini Nagydíj statisztikai érdekességeiből minden kiderül!
Kiújultak a harcok az F1-et fogadó országban
Több mint húsz éve nem voltak olyan heves összecsapások Azerbajdzsán és a vele szomszédos örménylakta terület között, mint most. Az államnak máris cáfolnia kellett, hogy veszélyben lenne az F1-es futam.
Megszavazták a hétvége legjobb versenyzőjét
Kihirdette a „nap versenyzője” közönségszavazás végeredményét a Formula-1 hivatalos oldala. A Bahreini Nagydíj futamán több pilóta is megsüvegelendő teljesítményt nyújtott, de csak egy valaki győzhetett…
Button: Fél szemmel vezetni is jobb, mint ez
Itt egy újabb szabálytervezet, amely két táborra osztja az F1-es mezőny tagjait. Jenson Button szerint a jelenlegi időmérőnél bármi jobb lenne, míg Romain Grosjean a kétkörös kvalifikáció ötletétől sincs elragadtatva.
Miközben Grosjean szárnyal, hol van Gutierrez?
A Haas F1-es versenyzője, Esteban Gutierrez fékprobléma miatt kiállni kényszerült a Bahreini Nagydíjról, így a szezonnyitó futam után most sem sikerült a pontszerzés a számára.


























