
Magnussen: A McLaren még mindig egy rideg hely
Érdekes összehasonlítást adott jelenlegi és egykori csapatáról Kevin Magnussen, aki ugyan még csak pár hete tagja a Renault-nak, mégis sokkal több pozitívumot tapasztalt, mint a McLarennél.
Érdekes összehasonlítást adott jelenlegi és egykori csapatáról Kevin Magnussen, aki ugyan még csak pár hete tagja a Renault-nak, mégis sokkal több pozitívumot tapasztalt, mint a McLarennél.
A Ferrari szerint még nem mérhették össze magukat a Mercedesszel, Massa úgy látja, hogy talán a Red Bull is előttük van, Perez viszont elmondta: a Force India nem üres tankkal futotta erős köreit.
A pénzügyi gondok ellenére a Lotus E23-asa többször is versenyképesnek mutatkozott – a télen Renault-vá vedlő F1-es gárdánál azt remélik, hogy az új modell örökölt belőle valamit.
A győzelmek és a dobogós helyezések csak később kerülhetnek a reális célok közé, árulta el Eric Boullier, a McLaren F1-es versenyigazgatója – egyelőre a folyamatos fejlődést kell elérniük.
A spanyol F1-es pilóta szerint egyelőre csak a megbízhatósággal törődtek és abban mindenképpen előreléptek – úgy látja, hogy a Ferrari erőforrása nem csak motorerőben jelent fejlődést tavalyhoz képest.
A Sauber következetesebb teljesítményt vár utolsóként bemutatott 2016-os autójától, de a csapatfőnök nem mulasztott el nyomást helyezni a két versenyzőre sem, akiknek igazolniuk kell a beléjük vetett hitet.
Az új szabályok és a régi korlátozások együtt nem működhetnek 2017-től, int a Renault technikai igazgatója, aki szerint muszáj lesz megszabadulni az üzemanyagra vonatkozó 100 kilogrammos határértéktől.
Korántsem tátongott olyan nagy szakadék tavaly a két Ferrari között, mint azt gondolnánk, árulta el Sebastian Vettel, aki nem hagyja ki a számításból F1-es csapattársát, Kimi Raikkönent.
Pat Symonds szerint az F1-es istálló célja a dobogó, de ebben benne van az is, hogy előrébb kerülnek – az meglepte, hogy volt, aki már az első tesztnapon felrakta az ultralágy gumikat, de náluk minden rendben halad.
A Formula.hu legújabb nyereményjátékában a legszerencsésebb olvasó egy kétszemélyes belépőjegyet nyerhet a március 18. és 20. közt rendezett Autó, Motor és Tuning Show-ra.
Bár az első szezonban egy francia és egy mexikói versenyzővel állnak rajthoz, a mezőny újonca nem tett le arról, hogy a jövőben hazai pilótával nyerje meg az Egyesült Államok rajongóit.
A Toro Rosso autója nem a megszokott látványt nyújtotta az első teszten, ráadásul az is kiderült, hogy az F1-es csapat alapjaiban tavalyi géppel körözött az idei modell helyett.
Egyesek furcsának tartják, másik szerint káosz lesz, van, aki az időzítést nem érti. Kitörő örömmel nem találkoztunk: körkép az F1-es mezőny résztvevőinek véleményéről az új szisztéma kapcsán.
A svájci alakulat volt az egyetlen, amely az első barcelonai tesztre nem készült el 2016-os autójával. A csapatnál mégis úgy gondolják, megérte az előző évi modellel körözni.
Általános vélekedés, hogy a tesztelésen elért köridőkbe nem szabad sokat belelátni. A Williams azonban bevallotta, hogy néha az F1-es csapatok is túlreagálják egy-egy rivális eredményét.
Az F1 abroncsszállítójának tegnapi bejelentése alapján azt a következtetést lehetett levonni, hogy versenyhétvégén először Montrealban láthatjuk az új keveréket. A Pirelli eloszlatta a kétségeket.
Az ausztrál F1-es versenyző 1-2-es eredményre számít a németektől az első négy versenyen. Ami a Red Bullt illeti, az európai nagydíjaktól fogva vár erősebb szereplést.
Noha Adrian Newey szerint a Red Bull RB12-es modellje nem lesz idén a Mercedes szintjén, az F1-es gárda tanácsadója viszont úgy véli, ettől jobb autó még nem készült Milton Keynes-ben.
A francia F1-es pilóta a Haas hétfői bemutatóját élőben közvetítette saját Facebook-oldalán, de a FOM arra kérte, hogy szedje le őket – nem csoda, hogy elege van a szűklátókörűségből.
A silverstone-i gárda operatív irányítója szerint a rivális csapat pilótái sokkal érettebbek lesznek, mint első szezonjukban – ráadásul az STR11-es is remekül muzsikált eddig.