Címke: F1
Magnussen az „öregek” helyére pályázik
A közelgő visszavonulási hullám juttathatja vissza az F1-be azt a Kevin Magnussent, aki lassan két éve egy remek dobogóval mutatkozott be a száguldó cirkuszban, most viszont hiába keresi a helyét…
Valakinek a karrierje múlhat 2016-on
Van egy pilóta, aki 2014 megnyerte a GP3-at, tavaly pedig remek teljesítményt nyújtott a GP2-ben, ráadásul felkarolta a Williams F1-es csapata is – de lehet, hogy jövő már nem lesz ilyen kecsegtető.
Nem a legjobb haverok versenyeznek a Saubernél
Marcus Ericsson és Felipe Nasr két éven keresztül egymást nyúzta a GP2-ben, tavaly viszont egy csapathoz kerültek az F1 színpadán – így látja a svéd pilóta kettejük kapcsolatát egy év után.
Alesi megjósolta, milyen lesz a Renault első szezonja
A francia gyártó öt év után fog ismét gyári alakulatként szerepelni az F1-ben – a gallok egyik legnépszerűbb expilótája úgy véli, hogy 2016-ban még ne várjunk tőlük nagy sikereket.
„Verstappen és Sainz olyan, mint Vettel”
A két fiatal pilóta tulajdonságait és képességeit olyasvalaki hasonlítja a német F1-eséhez, aki vele is együtt dolgozott. A Toro Rosso csapatfőnöke szerint a páros minden területen kiválóan teljesít.
McLaren: Nem hibáztunk a motorral
Egy vélemény szerint a Honda – a McLaren karosszériájából adódóan – kis méretű motorja volt a rossz teljesítmény oka. Eric Boullier szerint nem hoztak rossz döntést, mikor a megoldás mellett voksoltak.
Ferrari: Ecclestone nem lesz itt örökké
Az olasz istálló elnöke arról beszélt, a sportágat irányító Bernie Ecclestone-nak gondoskodnia kell róla, hogy jó kezekben hagyja az F1-et – ő is tisztában van vele, hogy egyszer távozni fog.
Prost lesz a Renault csapatfőnöke?
Úgy tűnik, a világbajnok szerves része lesz az F1-be visszatérő csapat vezetőségének, nem csupán tanácsadó: az istállót hasonló csoport irányíthatja, mint a Mercedest vezető Wolff-Lowe-Lauda trió.
Alonso: Két másodpercnél többet javulhatunk
A teljes mezőny fél és egy másodperc között gyorsul 2016-ban, a McLarennek ezt kell jócskán túlszárnyalnia. Alonso elmondása szerint megoldásokkal rendelkeznek, melyek segíteni fognak.
Verstappen Vettelről vesz példát, nem Hamiltonról
A holland ígéret a négyszeres F1-es világbajnok jó tulajdonságait dicséri, amelyeket ő is elsajátítana, mikor sikeres lesz. Beszélt férfivá válásáról és apja szerepéről is.
Hogyan fejeződik be Alonso karrierje?
A 2016-os F1-es szezon dönt arról, hogy Fernando Alonso másfél évtizedes pályája dicsőséggel vagy kudarccal ér véget – a McLaren számára ugyancsak kritikus lesz az évad. A brit sajtó nagyobb esélyt ad utóbbira.
Perez készen áll elhagyni a Force Indiát
A hatodik F1-es szezonjára készülő mexikói versenyző szeretné, ha jelenlegi csapatával együtt tudnának még tovább fejlődni, de egy esetlegesen adódó jobb lehetőséget sem utasítana vissza a jövőben.
Grosjean: Legyen újra Francia Nagydíj
Az F1-es pilóta Magny-Cours visszatérését szorgalmazza a versenynaptárba, és az új helyszíneket sem kifogásolja. Elárulta azt is, egyszer szívesen versenyezne a Renault-nál.
Milyen újdonságok várnak ránk 2016-ban?
Bár alapvető szabálymódosításokról nem beszélhetünk, idén is több dolog változik az F1-ben: új csapat csatlakozik a mezőnyhöz, új helyszín került be a naptárba és többféle gumit kínál a Pirelli.
Mosley bosszúja volt a 2009-es diffúzor-ügy?
Adrian Newey úgy véli, az akkori FIA-elnök, Max Mosley elsősorban a Ferrarit és a McLarent akarta megleckéztetni azzal, hogy 2009-ben legálisnak minősítették az F1-ben a dupla diffúzor használatát.
Hamilton: Azt sem tudják, mit kell megoldani
A háromszoros világbajnok az F1 döntéshozóival kapcsolatban fogalmazta meg ezt a véleményt: a brit szerint a 2017-re általuk tervezett szabályváltozások nem oldanák meg a sport jelenlegi problémáit.
„A McLaren nagyot fog előreugrani idén”
A wokingiak korábbi svéd versenyzője szerint a McLaren-Honda jelentős fejlődést fog mutatni 2016-ban – igaz, azt is hozzátette, hogy ezt a tavalyi eredmények függvényében nem lesz nehéz elérni.
Coulthard: Wurzra még nagy jövő vár
A skót ex-F1-es szerint a versenyzéstől nemrég visszavonult, majd a Daytona 24-en mégis induló, emellett a GPDA elnökeként tevékenykedő Alexander Wurz fontos szerepet fog betölteni a motorsportban.
Bottas: Többre leszünk képesek 2016-ban
A Williams finn versenyzője szerint a grove-i istálló sokkal erősebb teljesítményt nyújthat idén az F1-ben, mint tette azt tavaly. Ehhez azonban egy gyors autó és a hibák kiküszöbölése szükséges.
„A 2016-os szezon sokkal érdekesebb lesz”
Ezen a véleményen van a korábbi F1-es pilóta, Pedrosa de la Rosa, aki arról is beszélt, minek köszönhető a McLaren-Honda gyengélkedése és mi kell a wokingi alakulat felemelkedéséhez.



























