Címke: Forma-1 2016
Grosjean önbizalma a „béka segge alatt” van
Meglehetősen csalódottan nyilatkozott az F1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjét követően a Haas francia pilótája, aki két nap alatt második balesetét szenvedte el a szűk utcai aszfaltcsíkon.
Forma-1 2016: A Szingapúri Nagydíj rajtsorrendje
A pályafutása 200. Forma-1-es versenyére készülő Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Szingapúri…
„Csak így győzhetjük le a Mercedeseket”
Rosberg és Hamilton az ultralágy, Ricciardo és Verstappen azonban a keményebb szuperlágy keverékű abroncsokon vág majd neki a szingapúri futamnak. F1-es csapatfőnökük szerint ez az egyetlen esélyük.
Kimi szerint az ötödik hely volt a maximum
Raikkönen nem lehet elégedett, hiszen az első körök után még a két Mercedes mögött a harmadik pozícióban tartózkodott, de a második kifutásra megelőzték a Red Bullok, így az ötödik kockából indulhat.
Hamilton már nem is gondol a győzelemre
Lewis Hamiltont elmondása szerint nem frusztrálja eddigi szingapúri gyengélkedése, ám a futamra csupán a második helyet tűzte ki önmaga számára. Nico Rosberg is inkább a Red Bullban látja a komolyabb veszélyt.
Vettel: Először egy kicsit dühös voltam
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint úgy döntöttek, hogy menjen még egy kört, de ennek nem volt értelme, így pedig kifutottak az időből és nem jutott be a Q2-be.
Egyelőre csak Verstappen kap új motort
Cyril Abiteboul magyarázta el, miért csak Verstappen kapja meg a Renault új erőforrását Szingapúrban. A szakember azt is elárulta, a többiek mikor kapják meg az új fejlesztésű erőforrást.
Rosberg hajszállal Verstappen előtt
A pénteki edzések legjobbjai zártak az élen az időmérőt megelőző utolsó F1-es tréningen: a Mercedes és a Red Bull versenyzőjét mindössze 59 ezred választotta el egymástól. Raikkönen a harmadik helyen.
Az Audié az első sor Austinban
Szezonbeli harmadik pole-ját szerezte a #7-es számú Audi Marcel Fässler és Andre Lotterer irányítása alatt a WEC austini 6 órás versenyének hétvégéjén. A listavezető Porsche csak az ötödik helyen áll.
Alonso szerint van még mit javítani a halón
Fernando Alonso Szingapúrban először próbálhatta ki a halót az F1-es McLaren-Hondával. A spanyol el is mondta főbb észrevételeit a fejvédő eszközzel kapcsolatban.
Zanardi negyedik aranyát Hamilton se hagyta szó nélkül
Alessandro Zanardi pontosan ugyanolyan eredményességgel zárta a riói paralimpiát, mint a négy évvel ezelőttit Londonban. Az olasz elképesztő teljesítménye előtt Lewis Hamilton is kalapot emel.
Rosberg óvatosságra int a pénteki nap után
A Mercedes német F1-es pilótája szerint egy évvel ezelőtt is úgy érezték pénteken, hogy jó a tempójuk, úgyhogy még várniuk kell – szerinte nagyon gyors most a Ferrari és a Red Bull is.
Raikkönen ritkán ilyen boldog pénteken
vA szokásos semleges hangvételű nyilatkozatok helyett ezúttal egészen pozitívan értékelte a pénteket a finn F1-es pilóta, aki szerint Szingapúrban három csapat mérkőzhet meg a pole-pozícióért.
SEAT a hölgyeknek
Napjainkban a városi használatban lévő autók 64 százalékát hölgyek vásárolják Európában. A SEAT erre reagálva alkotta meg immár második, a városi hölgyek igényeit kiszolgáló kisautóját. Ezek az autók természetesen könnyen vezethetők és egyedi formájúak kívül-belül.
Aktív védelem? Talán van egyszerűbb is…
Az automatikusan felugró szélvédőt ambiciózus ötletnek tartja, de talán egyszerűbb megoldást is lehetne találni – így gondolkodik az idén saját fejvédelmi rendszert fejlesztő F1-es csapat főnöke.
Ahol mindig bejön a safety car
Vasárnap már a 9. szingapúri F1-es futamot rendezik, s soha nem em fordult elő, hogy ne kellett volna beküldeni a biztonsági autót – nyolc év alatt összesen 12 alkalommal. Van, aki háromszor is benne volt.
Pagenaud először vagy Power másodszor?
Már nem kell sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, Roger Penske melyik alkalmazottja emelheti a magasba a 2016-os esztendő Verizon IndyCar Series bajnokának járó trófeát – előzetes a hétvégi futamról.
Zűrös nap végén élen a Mercedes
Egyelőre nem alakul annyira rosszul a Mercedes számára a szingapúri F1-es hétvége, mint tavaly, de tény, hogy egyik pilótájuknak sem volt sima napja – nem világos, ki lehet az első számú üldöző.
88 mérfölddel száguldott a DeLorean, elkapták
Mondhatni, hogy filmtörténeti szabálysértést követtek el a napokban Angliában, amikor egy sofőr elérte a kritikus sebességet a Vissza a jövőbe filmekből ismert csodaautóval – de időutaznia nem sikerült.
Volkswagen: Íme, az új korszak elektromos autója
A Volkswagen a „Think New” koncepció jegyében lesz jelen az idei Párizsi Autókiállításon, mely október 1-16. között fogadja a nagyközönséget.



























