Rio 2016: Megvan a sorsolás menete!
A trieszti negyeddöntők után, a nemzetközi szövetség előljárói elkészítették a vasárnapi olimpiai csoportsorsolás menetét, ismertek már a kalapok is. Bár még a trieszti torna helyosztói hátra vannak a mai napon. Este 19 órától a riói sorsolásé lesz a főszerep, ugyanis a negyeddöntők után elkészítették az olimpiai sorsolás menetét. Rióban 12 válogatott lesz ott, két hatos […]

A KÉSZ Zrt. csütörtökön rendezte a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) szembeni tartozását. A MÚSZ péntek délelőtti tájékoztatása szerint a cég negyedik éve nem teljesítette szponzori kötelességvállalását, a délutáni szövetségi közleményben viszont már az szerepel, hogy a KÉSZ Zrt. csütörtökön “a bírósági ítéletben foglaltaknak megfelelően átutalta az ezidáig esedékes, tetemes összegű tartozását”. A MÚSZ pénteki közleményében […]
A riói olimpiai kvóta már megvan, de a trieszti torna megy tovább, hiszen a franciák ellen játszunk a döntőbe jutásért. – fölélövik a franciák – Vámos lövi bele a blokkba – Bisztritsányi véd egyet – Peisson egy fórt értékesít – Vámos villan, 9-6 ide Nagyszünet, 8-6 ide – Varga Dénes szabaddobásból, 8-6 – jól játszották […]
A trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, mint a csoportmeccsek során ismét hat góllal győzött férfiválogatottunk a franciákkal szemben. Varga Daniék így ott vannak a holnapi fináléban. A mérkőzés elején Varga Dani lövését még védte a francia kapus, de Háraiét már nem tudta, 1-0. A túloldalon szinte azonnal jött a válasz, Szivóst szórták ki, Kovacsevics pedig nem […]
Otthon győzött a Kaposvár a sereghajtó KSI ellen. A somogyiaknak ez volt a negyedik sikere a középszakaszban és továbbra is felfelé kacsingathatnak a tabellán. Egy negyedig tudta tartani a vendég KSI a lépést a Kaposvárral a középszakasz 6. fordulójának nyitányán. Az első etap 3-2-es állása után Juhász-Szelei, Vindisch és Dobos találatára a másik oldalon egy […]
Visszavonul Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszója, mivel 100, majd 200 méteren sem sikerült kiharcolnia az indulás jogát a riói játékokra. „Ezzel vége” – jelentette ki Kitadzsima azután, hogy pénteken csak ötödikként zárt a hosszabb távon a japán bajnokságon. „Nyilvánvaló volt, hogy Rióban vagy ezen a héten itt, Tokióban ér véget a pályafutásom” […]
Ivica Tucak együttesének adva volt minden, hogy a riói repülőjeggyel a zsebében, kihasználva a trieszti torna miatti szünetet nyugodtan gyakoroljon Zágrábban, ám az edzések mégsem sikerültek felhőtlenül. Sandro Sukno, Paolo Obradovics és Fran Paskvalin nem vett részt a csapat április 7-i reggelijén és ebédjén sem, majd a horvát televízió felvételére sem mentek el. Ivica Tucak […]
Holnap a franciákkal játszunk a trieszti kvalifikációs torna elődöntőjében, akik ötméteresek után jutottak túl a hollandokon. A spanyolok és az olaszok sem gáláztak, hiszen egy-egy góllal győztek ők is… A legizgalmasabb napon vagyunk túl a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán, hiszen ma talált gazdára a még négy kiadó riói olimpiai kvóta. A negyeddöntők sorát a Benedek-csapat kezdte a németek […]
A németek legyőzésével megszerezte a riói kvótát férfiválogatottunk is a trieszti kvalifikációs tornán. Benedek Tibor megkönnyebbülten és őszintén értékelt a mérkőzés után. Benedek Tibor az M4 Sport-nak: Nem hiszem, hogy volt életünkben nehezebb hét mint ez. Nagyon nagy volt a vesztenivalónk. Mindenki tudta, aki itt van, hogy ilyen nehéz lesz. Nyilván odahaza mindenki elvárja, hogy könnyű […]
Kocsis Csaba elutasítja a szerecsenmostasát és a szexuális erőszakot. Alúlírott Kocsis Csaba a mai napon lemondok az RLSE elnökségéről. Kérem az egyesületet, a lehető legrövidebb határidőn belül gondoskodjon új elnök megválasztásáról. Jómagam alapító tagként továbbra is támogatom az egyesület működését. Döntésem indoka: meggyőződésem, hogy a kialakult helyzetben alkalmatlanná váltam az elnöki tisztség betöltésére.” A Rugóláb […]
A legfontosabb meccs jön a trieszti tornán. A tét az olimpiai kvóta… – a németek a csoportuk negyedik helyén végeztek, mi az elsőn az A-jelű hatosban – a mérkőzés 16 órától kezdődik. – Benedek Tibor is különleges meccsre számít. – Mindent ki fogunk adni magunkból, még akkor is ha nincs sok esélyünk a magyarok ellen. – […]
A trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyedöntőjében már 7-2-re is vezettünk a harmadik negyed végén, azonban a záróakkordban egy gólra feljött Németország. Ellenfelünk támadhatott az egyenlítésért, végül 8-7-re győzött a csapat, és kint van a riói olimpián. Az első negyedben egyetlen gólnak tapsolhatott a szép számmal a helyszínen jelenlévő magyar szurkolók. Az első percben egy […]
A Halhatatlanok Klubja megértéssel és megbecsüléssel fogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőségének és a MÚSZ edzőbizottságának Kiss László szövetségi kapitány, mesteredző melletti kiállását. A húsz magyar olimpiai bajnokot tömörítő klub, amelynek elnöke Kárpáti György, a háromszoros ötkarikás aranyérmes vízilabdázó, nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a sport egyik legnagyobb értéke az az összetartás, amely érvényt kap […]
A hétvégén ismét jelentkezik a férfi Ob I. Immár a 6. kört rendezik meg az alsóházban. Az előző fordulókból kiindulva, nem lesz izgalommentes a szombatunk. Holnap a Kaposvár-KSI meccs kezdi sorozatot. A somogyiak nem vesztettek eddig meccset az elmúlt öt körben. Most a sereghajtó látogat hozzájuk, ha a papírformát nézzük Szécsiék ismét három ponttal lesznek gazdagabbak. A […]
Holnap a Benedek-csapat a trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyeddöntőjében a németekkel játszik. Egyben azt is jelenti, hogy Patrick Weissinger együttesén át vezethet a válogatott útja Rióba. Ment a matek rendesen a nap első mérkőzésén. Sem Kanada, sem Franciaország nem nagyon akart győzni, mindkét együttesnek a csoport harmadik helye lett volna a legjobb, hiszen ekkor – […]
Lemondott Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel.: “A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László. A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál […]
Megvan a csoportgyőzelem, de Benedek Tibor már előre tekint, hiszen holnap a negyeddöntőre kerül sor, ahol ha győzünk, megvan az olimpiai kvóta. Ennek megfelelően a szövetségi kapitány különlegesnek nevezte a soron következő találkozót. Benedek Tibor az M4 Sport-nak: Fontos lépés volt. Ha már úgy alakult, hogy elsők lehetünk a csoportban, ezt az utolsó meccsen nem […]