Címke: idén
A kiegyensúlyozottság kupagyőzelmet érhet a Ferencvárosnak
“Fél kézzel ugyan már fogja” a Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupa trófeáját, de a játékosok és Varga Zsolt vezetőedző szerint is fegyelmezett játékra van szükség szerdán a Nagyvárad elleni finálé visszavágóján ahhoz, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetést. Két hete, az első mérkőzésen idegenben a zöld-fehérek fölényes, 12-6-os győzelmet arattak, így nagy meglepetés lenne, ha nem […]
Märcz Tamás: bizakodó vagyok
Bármilyen kerettel, akár változó csapattal is, de lesz magyar vízilabda, sok munkával pedig, még jobb vízilabda lesz – mondta oldalunknak szövetségi kapitányunk a Volvo Kupa után. – A horvát meccsen ötgólos hátránynál mi járt a kapitány fejében? Märcz Tamás: 1-6 után elmondtam a fiúknak, hogy ne az eredménnyel foglalkozzanak, mert a játékba kellett javulnunk. Nem zárt a […]
Újabb sérülés, Antonelli nem játszhat a Samp ellen
Leonel Vangioni kezdőként mutatkozhat be a San Siróban a hétvégi Sampdoria elleni mérkőzésen, miután Mattia…
Szorosabb együttműködés a Testnevelési Egyetem és a Magyar Úszó Szövetség között
A sportág fejlesztése, a megfelelő utánpótlás, illetve szakemberképzés reményében szorosabbra fűzte kapcsolatát a Testnevelési Egyetem (TF), illetve a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). Mocsai Lajos, a TF rektora szerdán számolt be arról, hogy találkoztak Bienerth Gusztávval, a MÚSZ nemrég megválasztott elnökével, akivel alapvetően négy fontos témáról értekeztek. Mocsai Lajos az MTI-nek elmondta, a TF kiemelkedő szerepet […]
Percek alatt fordított és továbbjutott a csapat
Milan-Torino 2-1.
A második siker
A Balkán-kupa után a lengyelországi Żyrardówban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét is megnyerte az U16-os leány-kosárlabdaválogatott. A két tornán két különböző összetételű csapat játszott. L. G. • Az U16-os leány-kosárlabdaválogatott a lengyelországi Żyrardówban szerepelt az Olimpiai Reménységek Versenyén, és akárcsak egy … Bővebben
Orsi nagy napjai
A felnőtt női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila kihirdette a franciák elleni, keddi Világliga-meccsre készülő keretét. A szakember hét újoncot hívott be, köztük az ifjúsági válogatott Hertzka Orsolyát (18). STJ • Igazán jó napok járnak Hertzka Orsolyára. Az UVSE vízilabdázója … Bővebben
Csattantak a pofonok
Szombaton véget értek a serdülő ökölvívó országos bajnokság küzdelmei Kaposváron. 49 egyesület 131 versenyzője húzott kesztyűt, hogy megküzdjön súlycsoportja bajnoki címéért. Dorkó Péter szövetségi edző szerint színvonalas versenyt produkáltak a fiatalok, de valamivel kevesebben indultak, mint azt előzetesen várták. Majer … Bővebben
Verstappen azt csinálja, amit Senna és Schumacher
Egy korábbi F1-es pilóta szerint a holland tehetség pontosan olyan pszichológiai hadviselést alkalmaz, mint korábban Ayron Senna és Michael Schumacher – lenyűgöző, de egyben aggasztó?
Tízen túl
Vezére hiányában vereséggel kezdte a helyosztókat az U16-os fiúválogatott a Szófiában zajló B divíziós Európa-bajnokságon. A portugálok hét ponttal bizonyultak jobbnak a magyar csapatnál, amely a 13. helyért küzdhet tovább. Lakner Gábor • Az U16-os fiúválogatott a 9-16. pozícióért játszott … Bővebben
Spanyol hódítók
Óriási küzdelemben, hosszabbítás után verte Spanyolország válogatottja a németet, így megszerezte az aranyérmet a Dániában rendezett junior, U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokságon. reb • A két döntős az eredménytől függetlenül egy sikert már elkönyvelhetett a Vamdrupban és Koldingban rendezett juniorférfi-kontinensviadalon: Spanyolország … Bővebben
Cseh László már több mint 15 ezer szurkolói szívdobbanást kapott
„Laci szervezete tökéletesen átállt az „olimpiai” időszámításra, edzéseredményei itt Rióban is arra utalnak, hogy a felkészülése sikeres volt” – mondta Plagányi Zsolt, az aranyéremre pályázó magyar „ász” mestere a bemutatkozás előtti utolsó – már csak átmozgatásnak számító – edzés után. A nagy megmérettetésre készülő úszózseni folyamatosan tartja a kapcsolatot a családjával, miközben szinte percenként kap egy biztató „szurkolói szívdobbanást” otthonról, amely – a Telekomnak köszönhetően – már a franciaországi labdarugó Európa-bajnokság alatt is sok magyar játékos szívét melengette.
Németh Zsanett
2011-ben Németh Zsanett a honlapunk létrejöttét a maga részről azzal köszöntötte, hogy megszerezte a magyar női birkózás első világbajnoki címét. Azóta követjük nyomon a pályafutását egészen odáig, hogy most útra kelhet a riói olimpiára, kicsit még a saját álmait is … Bővebben
Rio 2016 – Olimpiai esélyek és remények (férfiak)!
Egy topfavoritot és három esélyest találtunk. Kétség nem férhet hozzá, Szerbia a legerősebb! Mióta a 2013-as vb-n leszerepelt a csapat és Dejan Udovicsics helyett Dejan Szavics vette át a stafétát minden nagy tornát megnyert a gárda. Parádés az együttes mérlege, hiszen a 2014-es budapesti Eb-n, a 2016-os belgrádi kontinenstornán valamint a kazanyi vb-n, két Világliga Szuperdöntőben és a […]
Silverstone-ban is dobogón Habsburg Fedinánd
Idei hatodik Euroformula Open dobogóját szerezte meg Habsburg Ferdinánd az elmúlt hétvégén Silverstone-ban, a bajnokság nyolcadik futamán, megerősítve ezzel második helyét a bajnokságban.
Ellenfélnézőben így is, úgy is
KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Az ellenfél játékának élő és videós megfigyelésével, edzéssel és némi városnézéssel készült a második, Spanyolország elleni mérkőzésre az ifjúsági leány kézilabda-válogatott a korosztályos világbajnokságon. Roska Emese Boglárka • Tudták ki, volt Egyiptom legnagyobb szurkolója a Dánia elleni … Bővebben
Musacchio ultimátumot adott a piros-feketéknek
A spanyol bajnokságban szereplő Villarreal védője, Mateo Musacchio nem vár a végtelenségig, így ha a…
Már csak a hitbe kapaszkodik a Sauber pilótája
No nem az történt, hogy Felipe Nasr megnövelte volna templomba járási gyakoriságát, csupán annyi, hogy a brazil már maga sem igazán tudja, mitől várja a Sauber sorsának jobbra fordulását.
9 éve együtt: A Vodafone továbbra is a magyar vízilabda egyik fő támogatója
A Vodafone Magyarország meghosszabbította a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) támogatásáról szóló szerződést, jelentette be kedden Dr. Beck György a Vodafone, és Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke. Mint elmondták, hosszú évek óta tartó sikeres együttműködés keretében támogatja a Vodafone továbbra is a magyar vízilabdát, az egyetlen olyan sportágat, amelyben a magyar férfi és női válogatott egyaránt kivívta az olimpiai részvételi jogot. A […]
Döntetlen az újoncok rangadóján, nyert a Fradi és a Honvéd
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek. A Ferencváros és a Honvéd az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, a Mezőkövesd és a Gyirmót összecsapása 2-2-es döntetlennel zárult.


























